A legendás Hugo Bosi rövidnadrág és a tervezett avulás, illetve a "Great Reset"
1998 kora nyarán egy utcai árustól vásároltam három rövidnadrágot. Egy fehéret, egy barnászöld jellegűt és egy meghatározhatatlan színűt. A vásárlásra a rendkívül alacsony ár mellett az motivált, hogy a nadrágok nagyjából combközépig értek, illetve a gumírozáson kívül a derekukban egy a lecsúszást meggátló madzag is található volt. Azt, hogy a nadrágokon található "márkajelzésen" a "Hugo Bosi" felirat olvasható, csak körülbelül tíz évvel később vettem észre.
Most 2022 májusa végén kénytelen voltam tudomásul venni, hogy az utolsó nadrágban is megadta magát a deréknál található gumi.
Nem lényegtelen mellékkörülmény, hogy ezeket a nadrágokat teniszezésre használtam az elmúlt 24 évben. Ugyan a zsebük kicsi és csak egy teniszlabda fér el bennük, az is csak éppen, de egyébként erre a sportra tökéletesen alkalmasnak bizonyultak. Sokat teniszezem, az elmúlt két évtizedben minimum hetente kétszer-háromszor, de több sok olyan év is volt, amikor hetente, télen is és nyáron is, rendszeresen hatszor.
Minden egyéb körülményt figyelembe véve ezeket a nadrágok minimum húsz éven keresztül minimum évente harmincszor átestek egy ötven perces kímélő mosáson. Szeretek frissen mosott szerelésbe bújni edzés előtt. Vagyis ezek a képeken látható Hugó Bosi rövidnadrágok alsó hangon 600-szor (hatszázszor) ki lettek már mosva.
Nem sokat lehet tudni arról az albán garázsról, ahol a Hugo Bosi "márkajelzést" felvarrták rájuk, még kevesebbet arról a kelet-európai varrodáról, ahol gyengítetlen cérnával megvarrták őket és még kevesebbet arról a hadititokként rejtett lokalizációval rendelkező ruhaanyag gyártó üzemről, ahol a golyóálló mellények anyagának melléktermékeként ezt az anyagot előállították.
De érezzük, hogy itt a kapitalizmus farkastörvényeit a kilencvenes években még csak tanulgató kelet-európai és távol-keleti termelőerők naivitásával találkozunk. A "kutatás-fejlesztés" nem a tartós termékek létrehozásához kell, hanem ahhoz, hogy a cucc már a vevő által is tolerálható idő után rohadjon le a viselőjéről, használójáról, és az már újat akarjon és ne a márka kárhoztatásával legyen elfoglalva.Ebből persze az az érdekes dolog is következik, hogy egy darabig, amíg a márkás termékek gyártói rá nem jöttek, hogy a saját termékeik hamisítványainak gyártását is érdemes átvenniük, ezek a Puna, Adidos nevű termékek még simán készülhettek a tervezett avulási fejlesztéseken át nem esett anyagokból.
A fenti tudományos érdekesség felismeréséhez persze az is kell, hogy a nadrágok olyan felhasználót fogjanak maguknak, aki sem a márkajelzésekben megnyilvánuló humorra, sem a divat változására nem érzékeny, viszont díjazza a tartósságot.
Szerencsémre olyan helyen teniszezem, ahol nem tesznek megjegyzéseket valakire, ha a praktikusságot tekinti a sportruházata vezérelvének és nem a divatot. Mindenesetre ezek a Hugo Bosi fedőnevű rövidnadrágok a legerősebb reflektorként világítanak rá a kapitalizmus alapproblémájára.
A tudomány és a kapitalizmus is képes örök dolgok előállítására. Bogárhátú Volkswagenem is van, ez a tudásom bizonyosság, nem tűr kétséget. Mégis a tervezett avulás a kapitalizmus vezérelve és ezért dolgozza fel egyre nagyobb lendülettel bolygónk felszínének legfelső néhány száz méterét, meg sok minden olyat is, ami lejjebb van. Értelemszerűen jobbára irracionálisan és feleslegesen, csak azért, hogy egyesek minél több számlapénzzel vagy arra konvertálható követeléssel rendelkezzenek.
A probléma tehát nem technológiai, hanem az emberi viselkedésben rejlik. A divat pörgésében, a fogyasztási kényszerben, az önértékként létező szabad versenyben, amely persze ár- és nyersanyag kartellek olyan szövevénye, amely más termékek gyártóinak kartelljei elől akarja elszívni a piaci levegőt.
A bolygót nem a gazdasági növekedés, hanem a technológiai fejlődés védhetné meg, de úgy, hogy képes takarékos, sem a gyártás, sem a használat, sem az újrafeldolgozás során nem mérgező következményekkel járó termékek és eljárások előállítására és működésben tartására.
A "Great Reset" elmebeteg kitalálói ehhez valamiért járványok és háborúk jól tervezett kombinációival akarnak eljutni, nem mellesleg a lakosság jelentékeny részének kiirtásával. Pedig a technológiák megvannak mindenhez. Ma az emberiség, ezt a Hugo Bosi rövidnadrágok létezése fényesen bizonyítja is, képes lenne sokkal kisebb anyag- és energiafelhasználással létezni, csak nem tud.Nem csak nem akar, hanem nem is létezik ennek az emberi megoldási módja, mert az emberek nem akarnak racionálisan viselkedni. Egyszerűen úgy vagyunk programozva, hogy habzsolva használjuk ki a nagy bőség idejét, mert az elmúlt kétszázezer évben, mióta létezünk, a habzsidőzsit mindig hatalmas szükség követte. De az állatok is így vannak ezzel, mert ez a földi élet múltjának minden korszakára és teremtményére igaz.
Az a biztos, ami már fel van zabálva.Az emberi értelem (most épp nem gúnyosan használva ezt a szót) példátlan és végtelennek tűnő jólétet teremtett és ugyanez az ostoba értelmünk elhiteti velünk, hogy most már örökké a fogyasztásé a jövő.
Az okos társadalom-mérnökök szerint ugyanis fehér emberből van túl sok és nem új mobiltelefonból, repülővel érkező turistából, illetve mindenki másból.
A három nacit megtartom.
A tartalékrendszer, a gatyamadzag ugyanis még mindháromban kiválóan működik. A nadrágok nagyon kicsit kopottak ugyan, de funkciójukban sértetlenek.
Továbbá a kilencvenes évekre emlékeztetnek, ami ugyan pocsékabb volt mint a nyolcvanas évek, de a századelő éveihez képest aranykornak tűnik mindkettő, hiszen akkoriban tűnt úgy utoljára, hogy tanultunk valamit.
Valamint arra kérek minden jelenlegi és egykori Hugo Bosi terméktulajdonost, hogy jelentkezzen, szívesen összeraknám ennek a csodálatos márkának a történetét.
