Kit kell sajnálni?

Akárkivel is beszéltem a nem napi szinten politizáló külvilágból az algériai bokszoló ügyéről, senki sem mulasztotta el azzal kezdeni a mondandóját, hogy nagyon sajnálja szegény algériait. Ez idáig rendben is volna, leszámítva két aprócska felvetést. Egyrészt azt, hogy nem azokat a nála genetikailag gyengébb nőket kellene-e először sajnálni, akiket egy náluk sokkal erősebb egyén megver? Másrészt meg azt, hogy miként is jön ez a sajnálat dolog egyáltalán ide?

A vita ugyanis nem arról folyik, hogy jó-e látványos genetikai alapú eltérésekkel felnőni és létezni Algériában, hanem arról, hogy a genetikai okból ellenfelénél sokkal erősebb bokszolót szabad-e vele azonos súlyú, de sokkal gyengébb ellenfelekre ráengedni? Már magából a probléma felvetéséből is az következik, hogy a helyzet áldozatait sajnáljuk először és nem azt, aki erőfölényével visszaélve bántalmazza őket.

Az úgynevezett elkövetőkultusz szép példája ez, a liberálisok már évtizedek óta ezt építgetik, minden deviancia szép. Egy fehér, egészséges, relatíve sikeres nő nem kerülhet áldozati státuszba egy genetikailag inkább férfi jellegű, de magát nőként azonosító algériai valakivel szemben. Hiszen ez utóbbi a saját társadalmában eleve egy áldozati csoport tagja. Ezt persze nem lehet kimondani, mert az interszekcionalizmus iszlám környezetben élő nőkkel kapcsolatos álláspontja nem került be annak az érdeklődési körébe. Egy arab nőt csak fehérek nyomhatnak el, a saját társadalmának férfitagjai nem. A muszlim nőknek még a nyugati társadalmakban, nyugati országok területén, joghatósága alatt sem jár semmiféle jogi védelem. Pontosan ugyanabban a helyzetben vannak, mintha a saját hazájukban lennének. A nyugati jogrendszer a muszlim férfiakat védi leginkább, a nőket és a gyerekeket nem, mert butaságában és gyengeségében beletörődött abba, hogy a muszlim nők és gyerekek a férfi tulajdonai. Ezt persze vallásszabadságnak hívják a haladók. Talán jobb lenne iszlámszabadságnak hívni, mert a keresztényekre például semmiféle vallásszabadság nem vonatkozik mostanában már nyugaton.

A nők között bokszoló, de férfi genetikájú olimpiai bajnok persze maga is áldozat, nem lehet könnyű, sőt talán lehetetlen ésszel felérnie és megértenie a saját állapotát. De ez az ő áldozatait nem hozhatja olyan helyzetbe, hogy mindent el kelljen viselniük. Nyilván a környezete manipulálja, ő meg élvezi a sikert, meg nyilván azt is, hogy egészséges, normális fehér nőket verhet össze rendszeresen. Magyarországi védelmezői fel is hozták, hogy az életet veszélyeztetik azok, akik transz hírét keltik. (Tegyük hozzá, hiába állítják egyesek, bizonyítható, hogy van Y kromoszómája, persze azokat a vizsgálatokat mások meg orosz összeesküvésnek tekintik.)

Az algériai Imane Khelif a nõi ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntõje után a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án.  MTI/Czeglédi Zsolt

Az olyan fejlett társadalmakban, mint az algériai, nyilván minden átlagember kellően képzett genetikai és hormonális kérdésekben, illetve mindenki szabadon dönt, mint egy nagy és boldog LMBTQ közösségben szokás, a nemi hovatartozásáról, a kromoszómáiról, a génjeiről, a hormonszintjéről, a külső és belső nemi jellegzetességeiről, sőt valószínűleg a szeme színéről, hiszen pont miért arról nem. Viszont a sportsikerek ott is sokat érnek, a fővárosban vannak jó kórházak és orvosok, és vannak hagyományai annak, hogy a gyűlölt európaiakat hogyan kell hülyére venni. A sportsikerek utáni vágy és a pénz tehát bizonyosan nem motivált senkit arra, hogy kihasználjon egy ilyen lehetőséget. Nem is értem, hogy én például hogy merészelek ilyet gondolni.

Ja, tényleg. Ugye a drága francia közönség természetesen kellemes alhasi vérbőség mellett támogatta az algériait, amikor az mindenféle európai nőket kalapálhatott el. Az ő esetében ez nem is meglepő, nem csak a genderelmélet diadalát látták benne, hanem egy volt francia megye lakóját is. Algéria ugyanis francia gyarmat volt, a franciák szerint persze ez egy csodás és termékeny együttélés volt mindkét nép számára, aminek emlékét az a pár száz franciák által az őslakosság ellen elkövetett tömegmészárlás, meg egy függetlenségi háború emléke igazán nem árnyékolhatja be.

Szóval egy normális világban először is az a normalitás, hogy a saját emberünket sajnáljuk. Az őt ért igazságtalanság miatt horgadunk fel, és nem másokra pazaroljuk az együttérzésünket. A másikat sajnálják az övéi. Együttérzésünkre akkor érdemes, ha tisztességesen játszott. Döbbenetes, hogy milyen sikeres a woke soft power, milyen hatékonyan értékteleníti el a normalitást. A WMN szerzője pedig igen ügyesen valamiféle férfi-összeesküvésként állította be az egész ügyet, hiszen tudjuk, a világ egyébként tökéletes, csak a férfiak, különösen a magyar jobboldali férfiak teszik tönkre.

Az is igaz persze, hogy a NOB és sok szakági sport világszövetség gyakorlatilag maffiaként üzemel. Rengeteg a trükközés, a csalás. Nemcsak a dopping, hanem a dopping és a csalások elleni harc is tele van visszásságokkal, ezt is már régóta tudjuk. De hát ugye a WMN szerzője szerint a világon a férfiak mindenütt ott vannak és ez is azért van így.

Mindenesetre, ha a szemünknek hiszünk, akkor férfinek látszó valakik bokszoltak több esetben nőnek látszó valakik ellen. A bennem lakó férfisoviniszta meg a megvert nőket sajnálta meg, nem a férfiakat. Sajnálom.

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt