Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kezdeményezte Sütő Lászlónak, a párt Baranya megyei képviselőjének kizárását, amiért homofób bejegyzést írt az interneten – tájékoztatta a DK sajtóirodája az MTI-t. Sütő László, a Baranya Megyei Közgyűlés DK-s tagja egy a Facebookon közzétett posztjában a többi között úgy fogalmazott: „Az orvostudomány minden kromoszóma rendellenességet betegségnek tart! Nem lehet kivétel a nemi kromoszómáé!!”
„Ennek a pártnak nem lehet kirekesztő, embertársait lenéző tagja. Ilyen ügyekben nincs pardon” – tartalmazza a DK közleménye. „A Baranya megyei képviselő elfogadhatatlan kijelentéseket fogalmazott meg, amelyek összeegyeztethetetlenek a DK emberi jogi alapelveivel“. A tájékoztatás szerint a DK elnöksége nem tűri és soha nem fogja tűrni hogy olyan emberek és nézetek legyenek a pártban, amelyek különbséget tesznek ember és ember között, származása, szexuális önazonossága miatt.
Sajtóhírek szerint Sütő László, a Baranya Megyei Közgyűlés DK-s tagja egy a Facebookon közzétett posztjában a többi között úgy fogalmazott: „Az orvostudomány minden kromoszóma rendellenességet betegségnek tart! Nem lehet kivétel a nemi kromoszómáé!! (…) Az én toleranciám odáig terjed, hogy betegségnek tartom!!“
Forrás: MTI
Öregharcos
2015-07-06 at 12:43
Mellesleg Sütő László esetében az történt, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Kellett neki a Gyurcsány által kézivezérelt, agymosott, hülyegyerekek csapatában szerepet vállalni! Most gondolkodhat egy kicsit!
Öregharcos
2015-07-06 at 12:38
A tudomány eddig mindössze annyit volt képes a ho. testi okairól megállapítani, hogy a homokosok agyában a nucleus nigra némiképp eltér a heteroszexuálisokétól. De ez sem mindegyik melegre érvényes! Igen döntőek a pszichés és nevelési hatások, pl. a csonka családokban apa híjján anyu, nagynénik, stb. nevelik a fiúgyermekeket, és nincs férfi-identitás modell, – de fontos tudni, -és magam is nagyon-nagyon odafigyeltem, amikor a fiam abba a korba került – hogy pubertás korban, amikor még nem alakult ki teljes szilárdsággal a nemi éntudat, ugyanakkor tombolni kezdenek a szexhormonok, raffinált buzeránsok könnyen elcsábíthatják a kiskölköket. Először csak némi simogatással, “nincs ebben semmi bűnös”, majd egyre jobban belevihetik a gyerekeket a “tilosbanjárás izgalmaiba”. Sőt, ugye éppen ezt szajkózzák a szemetek, hogy ez nem is tilos, hanem elfogadott szex.magatartás. Mindezt könnyen ellensúlyozza a szeretetteljes szülői nevelés, a felvilágosítás. Jómagam elmondtam a fiamnak, milyen kísérletekre ügyeljen, hogyan viselkedjen, ha egy férfi megpróbál a bizalmába férkőzni. Fodor Gábor a minisztersége alatt elrendelte, hogy az iskolákban függesszék ki a nemi toleranciát hirdető plakátokat! Ja, ha már az iskola is ezt sugallja, hogyan igazodjon el a gyerek? A hajam az égnek állt, amikor a kilencvenes években,jó tíz éven keresztül részt vettem AIDS prevenciós nevelési programokban, és ott az egyik főbuzi, rádiós riporter, a Szivárvány h.o.-s egyesület elnöke követelte a kormánytól, hogy szállítsák le a homoszexuális tevénység büntethetőségének idejét, mondván, hogy a heteróknál is csak 14.-ik év, azaz a gyermekkorúság elérése előtt bűncselekmény a csábítás. Miféle antihumánius eljárás az, hogy nekik 18 év a kijelölt korhatár!És az ilyen tetvek befolyásolták nap-mint nap a közvéleményt. Bizony, ijesztően sok potentát tartozik ebbe a táborba, és ezért tartunk ott, ahol most vagyunk.
Tóbiás Tamás
2015-07-06 at 07:19
Évek óta érdeklődéssel figyelem, hogy meddig képes a média és a demagógia, illetve néhány őrült a mag meggyőződésével befolyásolni a társadalom egy részét.
Ez az állandó és súlyosan beteg érvelés mostanra az én tűrőképességem határait feszgeti. Miért? Mert ez az őrült politikus, akit még ma sem kényszergyógykezelnek, úgy merészeli megfogalmazni a saját pártja közös és egységes álláspontját, hogy tűrhetetlen számukra az, hogy valaki különbséget tesz ember és ember között, származása, szexuális önazonossága miatt. Ez tökéletesen beteg gondolkodás és méltó a kényszergyógykezelésre. Ugyanis a saját párttársa, akivel föltételezem nem nagyon tudnék egyetérteni, hiszen ha korlátozva is, de egyetértett azzal a közösséggel, ahová belépett, szóval ő nem a származásuk alapján különböztette meg az embereket, hanem a kromoszómaik alapján. Ez egy tudományos megközelítés, amit nem lehet összemosni azzal sem, hogy például más a bőrének a színe. Ez is közömbös ebből a szempontból. Egyébként józan paraszti ésszel is megállapítható, hogy a buzik szexuális kapcsolata öncélú, az önző örömszerzésükön kívül hasznavehetetlen. Csupán néhány hangoskodó, lármázó beteg ember kényszeríti rá az akaratát a csendes társadalom nyakára. MEDDIG TŰRJÜK MÉG???
Akinek van gyermeke, nyilván lázas beteg lesz már a gondolatától is annak, hogy a gyermeke “megbuzul”, feltételezve, hogy szereti a gyermekét, a családját.
Talán inkább abba az irányba kellene lépni, hogy aki gyermeket nemz, az legyen köteles gondoskodni felnőtt koráig, tehát legkevesebb 18 éven kersztül a gyermeke tanulási / nevelési lehetőségeiről. Biztosíttassa vele akár kényszerítő módon, hogy az anyagiakat előteremtse a tanuláshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a neveltetéséhez. Akkor biztosan jobban fogynának a fogamzásgátlók, de eséllyel kevesebb lenne a sérült gyermek.
A buzik meg buzuljanak a saját szobáikban, ahol senkit sem botránkoztatnak meg. És természetesen kérhetnek orvióosi segítséget a gyógyulásukhoz.
De Jong Judit
2015-07-06 at 01:59
Na, legalább egy értelmes ember ezek között is van!