
Az orosz sportolóknak nyilvánosan állást kell foglalniuk az ukrajnai háború ellen, ha azt akarják, hogy részt vehessenek a 2024-es, párizsi olimpián – közölte hétfőn Vitalij Klicsko, Kijev főpolgármestere, korábbi ökölvívó világbajnok.
Szerinte az orosz és fehérorosz versenyzők nem szerepelhetnének az ötkarikás játékokon, ha nem csatlakoznak a “Nem a háborúra!” kezdeményezéshez, és nyilvánosan kell felvállalniuk, hogy elutasítják a közel egy éve zajló ukrajnai háborút.
Minden orosz sportoló szóljon a kormányának, az orosz elnöknek, hogy állítsa le ezt az értelmetlen háborút”
– mondta Kijev főpolgármestere, aki hozzátette: semlegesnek sem lehet maradni akkor, amikor embereket, nőket, gyerekeket ölnek meg.
A háború mellett vagy ellene vagy”
– fogalmazott Klicsko, akinek testvére, a szintén volt ökölvívó világbajnok Volodimir Klicsko az oroszok és fehéroroszok visszaengedése ellen tiltakozott.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke ugyanakkor a párizsi ötkarikás játékokat illetően bojkottal fenyegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), miután a NOB három héttel ezelőtt hozzájárult ahhoz, hogy a két ország sportolói részt vehessenek az ázsiai kvalifikációs tornákon. Ezen kívül a NOB vizsgálja annak a lehetőségét is, hogy Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi porondra, semleges színekben, azaz nem használhatnák zászlajukat, címerüket és himnuszukat.
Thomas Bach NOB-elnök az ukrán sportminiszteri és olimpiai bizottsági elnöki posztját betöltő Vadim Hutcajthoz írt levelében felszólította Ukrajnát, hogy hagyjon fel a bojkottfenyegetéssel. Egyben visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a NOB “a történelem rossz oldalára állt”, és kiemelte: együttérez az ukrán sportolókkal, de “nem a kormányok feladata annak eldöntése, hogy ki melyik sportversenyen vehet részt”. Hangsúlyozta azt is, hogy a NOB teljes mértékben szolidáris Ukrajnával, annak sportolóival, és támogatja, hogy erős ukrán csapat legyen Párizsban a 2024-es olimpiai játékokon.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron)
aladin
2023-02-19 at 10:46
Klicsko szerintünk a soviniszta nemzetgyülölö korrupt ukránoknak kéne eltünni az olimpiáról, akik betiltanak minden nyelvet, kulturát az ukrán területen élö kisebbségektöl. Ti csak hazudtok a világnak, a kiss tütüs baletmüvész Zelenszkij csak ámitja a világot.
Ungarn über alles !
2023-02-19 at 09:25
nna ez az ökölagyú megint belecsapott a saját fekáliájába
Veletek
2023-02-16 at 21:15
Döme ! Igazad van. Minden aranyérem a miénk !
Veletek
2023-02-16 at 21:14
Minden ukrán sportoló nyilatkozzon, hogy a békét akarja és szóljanak Zelenszkijnek, hogy kezdje meg a béketárgyalásokat, tűzszünet mellett ! Csupán ennek teljesülése esetében vehetnek részt az olimpián !
Döme
2023-02-16 at 07:45
A háború ellen nyilvánosan csak a magyar kormányfő foglalt állást.
Ezek szerint Európából csak Magyarország vehet részt az olimpián.
Nahát
2023-02-15 at 14:03
Ki ez a Klicskó, hogy rendelkezik a párizsi olimpia résztvevőiről? Ez nevezi magát sportembernek? Meg egyáltalán: késsel villával tud enni?
ERZSI
2023-02-15 at 04:06
Klicskó, mint sportoló megbukott, egy agyament állat lett, akit megvettek centire!
moliere
2023-02-15 at 02:09
Annak idején örültem, hogy végre nem néger veri a fehéreket.
Rosszul láttam a színeket bassza meg! És VEZETTEM IS!
moliere
2023-02-15 at 02:07
“Az orosz sportolók csak akkor VEHETNEK részt…”
.
Ezt csak így, kijelentő módban? A három közül kilincskó melyik? A NOB elnöke, a párizsi olimpia főszervezője, vagy esetleg Jahve/Síva/Tengri/Jupiter/Odin/Manitu/Zeusz/Ormazd/Lenin?
Van már ennek az enbernek beutalója kérem szépen? Lehetne neki esetleg nyitni egy kartont kérem szépen?
pampafu
2023-02-14 at 18:06
https://uploads.disquscdn.com/images/403a3512372f75968f4b54fbc5493481a01fb26cf6167f6171b058a2bce90ea0.gif
tarcsa
2023-02-14 at 16:11
Ezt a Klicskót is hülyére verték. Bár a kiindulási alap sem volt magasan.
Álom Tivadar
2023-02-14 at 11:25
Javaslom az összes résztvevő nyilatkozzon, hogy háború vagy béke párti. Gondolom akkor már nem is kell megrendezni. Abból indulok ki, hogy a nyugati politikusok mind háború pártiak, és sportolóik osztják a nézeteiket. Gondolom ez a bohóc bokszoló csak az oroszoktól várja, hogy a békét választják.
Hans Landa
2023-02-14 at 10:46
A Klicskó fivéreket nem az eszükért szerettük……..
Ezt sajnos most bizonyítják……
gyurcsányiviktor
2023-02-14 at 10:36
Asztán’, felébredsz köcsög hohol boxer, hogy bilibe lóg a kezed …
khm
2023-02-14 at 10:11
Klicskót,nem az eszéért szerettük.
chatillon r
2023-02-14 at 09:39
klicskó háborút akar vagy békét? Megtettek mindent a békéért?
Locksmith
2023-02-14 at 09:19
Új elnöke van a NOB-nak? Akkor mit ugat bele ez a kretén náci, hogy ki vehet részt az olimpián- és ki nem? Aki nem foglal állást a háború ellen, az ne vegyen részt? Egyedül Orbán foglalt állást ellene! Akkor legyen egy magyar nemzeti bajnokság Párizsban jövőre?
UFF
CsZ
2023-02-14 at 07:58
Szégyeld magad Vatalij Klicsko elárultad a néped és résztvesszel ennek a ukrajna elpusztitását célzó két legyet egy csapásra világbirodalmi horrorban Pedig te meg tudnád talán a kazár ukrán gyüloló kazár gyilkos maffiát bukatni, hogy kiirtassa és élhetetlen romhalmazzá tegye ezt a nyomorult orsxzágot.
Egykoron nagyon tiszteltelek és mára a hazaárulás szimpoluma lettél.
Lelked rajta
Döme
2023-02-14 at 06:02
Állásfoglalás a háború ellen?
Nem értem.Hát nem az ukránok könyörögnek állandóan fegyverekért?
Ernő
2023-02-14 at 05:35
Pofonok nem múlnak el nyomtalanul!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-02-14 at 05:15
Ennek a klicskónak is már régen kiverték a szürkeállományát!
Naprózsa
2023-02-13 at 23:13
Hű micsoda veszteség lesz, ha nem a “mindenbentámogatott” ukránok nyernek a pontozásos sportágakban…
moliere
2023-02-13 at 22:54
… ja és klicskó hajoljon hátra a lábai között és nyalja ki a saját pics…
moliere
2023-02-13 at 22:54
Ha én orosz lennék, nagyon gyorsan teljesíteném a követelményt:
“MÉLYEN ELÍTÉLEM A NÉPIRTÓ HÁBORÚT, AMELYET 2014-BEN KEZDETT UKRAJNA A NÉPÜNK ELLEN, AMERIKAI BÍZTATÁSRA, AMERIKAI BÁBOK ÁLTAL VEZETVE, ELSZABADÍTVA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ LEGSÖTÉTEBB ÖRÖKSÉGÉT KÉPEZŐ SS-BARÁT UKRÁN NÁCIKAT. AZONNAL FEJEZZE BE AZ UKRÁN KORMÁNY A HARCOKAT, ÜLJÖN TÁRGYALÓASZTALHOZ!”
NA?
Vízöntő
2023-02-13 at 22:36
“Az orosz sportolóknak nyilvánosan állást kell foglalniuk az ukrajnai háború ellen …”
Ezzel egy bibi van, az USA vezette bele ebbe a háborúba Ukrajnát, tehát az amcsi sportolókat tiltsák ki, meg a briteket, mivel tavaly márciusban azok akadályozták meg a béke feltételekről szóló megállapodást, meg azoknak az államoknak a sportolóit akik a fegyverek átadásával akadályozzák a békét!
Karácsony.sk
2023-02-13 at 22:17
Hülye fasz!
Szlovákiából…..
Torockó
2023-02-13 at 21:58
Hülye,szétvert agyú bokszoló. Magyarország és miniszterelnökünk folyamatosan ezt mondja, hogy tűzszünet és béke. Ti meg ugattok ellene, ellenünk emiatt…
Cuki
2023-02-13 at 20:40
Lesz új olimpiai sportág: hosszú távú Zelenszkij-tapsolás.
De az angolok ebben is más utakon járnak, mert náluk Zelenszkij ölelés lesz.
Királytigris
2023-02-13 at 20:33
Klicskót nagyon megviselték a háború viszontagságai, mert már hülyeségeket beszél. Klicsko kinek gondolja magát? Hogyan szabhat feltételeket az oroszoknak, vagy akár más országoknak? Szegénykém majd felébred, hogy bilibe lóg a keze…
aladin
2023-02-13 at 20:18
Forditva kéne, a soviniszta náci ukrajnát kell kitiltani minden sport rendezvényekröl. Hazug korrupt simlis szinész banda Zelenszkijel az élen.
Mária néni
2023-02-13 at 19:57
Nagyon rosszul csengő név lett a Klicskó. Nem gondoltam volna.