Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádióban a felelősségvállalás teljes hiányával kapcsolatban Gyurcsányt hozta példának, aki 2006-ért sosem vállalta a felelősséget, és nem tűnt el a politika színpadáról. Kocsis emellett számtalan példával érzékeltette, hogy a baloldalon sem a korrupciós botrányokban, sem pedig az erkölcsileg aggályos ügyekben érintett személyek esetében nem lehetett számítani azok lemondására.
Az ellenfeleinknek azt kell világossá tennünk, hogy amit az államfő és Varga Judit csinált, az a minimum elvárás a baloldal felé is, és azt hiszem, hogy erről a jövőben többet kell beszélnünk – idézte Kocsis Mátét a Magyar Nemzet. A politikus a közvetlen elnökválasztással kapcsolatban a Vasárnapi újságban elmondta, helyes, hogy az ellenzéki pártok jó része felvetette a közvetlen elnökválasztás gondolatát, ugyanakkor Gyurcsánynak és az MSZP-nek nem lenne szabad felvetnie ilyen javaslatot, ugyanis amikor kormányon voltak, meg tudták volna valósítani az ilyen irányú terveiket.
Az nem működik, hogy amikor a baloldal van hatalmon, akkor ők választanak elnököt, amikor pedig mi, akkor válasszon a nép
– emelte ki Kocsis Máté, majd pedig Novák Katalin lemondásával kapcsolatban kiemelte, a köztársasági elnök lemondását 15 napon belül el kell fogadnia az Országgyűlésnek, ha ez megtörténik, akkor pedig 30 napon belül meg kell választani az új államfőt.
Az Orbán Viktor által benyújtott alaptörvény-módosítással kapcsolatban Kocsis elmondta, a baloldal korábban egyetlen gyermekvédelmi módosítást sem szavazott meg, az alaptörvény-módosítás pedig egy gyermekvédelmi intézkedés, ezért lehet, hogy az ellenzék nem fogja megszavazni azt. A frakcióvezető emellett kiemelte, hogy a kormánypártok idén tavasszal benyújtják a gyermekvédelmi törvény második csomagját, amely további szigorításokat tartalmaz a pedofil bűnelkövetők ellen.
A gyermekvédelmi törvény tavaszi megszavazásakor ki fog derülni, hogy a baloldalnak a gyermekvédelem, vagy az elnök megbuktatása volt a fontosabb
– emelte ki Kocsis Máté.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Katona Tibor
pm
2024-02-11 at 12:59
Nem kell többet belelátni mint ami. Katalin sajnos hibázott, és ebből kényes politikai ügy lett. A kormány hogy megőrizze morális előnyét egyszerűen nem tehetett mást, bármilyen sajnálatos is. Ha megpróbáltak volna maszatolni, akkor az ugyanúgy problémát okozott volna.
Nagy-nagy tisztelem mindkét hölgynek, sokkal szebb visszavonulást érdemeltek volna. Elég nemtelen egy műfaj a politika.
Azonban a lojalitás, és a megfelelő hozzáállás ritka értékes kincs, kár volna eltékozolni. Megértem ha kiábrándultak is, de nem mondanék le róluk teljesen. A leváltásból nem kell hogy “kivégzés” vagy száműzetés legyen.
Az hogy a jobboldalon a hibáknak következményei vannak, helyes dolog. A baloldalon is így kéne lennie. Akkor is ha nincs hozzá kedvük. Akkor is ha foggal körömmel ragaszkodnak a hatalom minden apró morzsájához.
Lehetővé kéne tenni a képviselők, és bárki visszahívását, ha alkalmatlannak bizonyul. Katalin esete semmi ahhoz képest ami kárt pl donáth anna okoz. Itt jön be azok igaza, akik azt mondják hogy egy hibáért a sajátjaink buknak, míg a túloldalon a konkrét hazaárulásért sem felelnek.
A baloldalnak önvizsgálatot kéne tartani, de mivel nincs nekik sem erkölcsük sem becsületük, ezt is a kormánynak kéne szabályozni. Egy ilyen áldozat után remélem legalább elgondolkodnak ezen.
Ezek
2024-02-11 at 12:53
Egyszer jó választásnak tűnhetne Kocsis elnökké választása. Most már viszont soha.
Édi
2024-02-11 at 12:47
Ha a baloldal elvárása olyan fontos Kocsinak, akkor jobb ha ott tevékenykedik, első kézből próbálja kívánságaikat lesni.
TANÉ
2024-02-11 at 12:30
Én meg arról kérnék név szerinti szavazást, hogy ki fogadja el, és ki ellenzi Novák Katalin lemondását!!!
Vajon a pedofil per bíráját nem rendelte magához Pressman úr?
K
2024-02-11 at 12:27
A liberális ellenzék olyan ostoba buta és gonosz, hogy nem kellene egy ilyen lemondás elfogadásával “lovat” adni alájuk.
Az Országgyűlésnek vissza kell utasítania a Novák Katalin és Varga Judit lemondását.
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 12:21
ViAM 2024-02-11 at 10:51
Közben leesett a tantusz..
gyozo2018
2024-02-11 at 12:19
K2024-02-11 at 12:15
Kocsis a frakcióvezető. A kérdés eldöntetett.
K
2024-02-11 at 12:15
Az Országgyűlésnek, a Parlamentnek nem szabad elfogadnia ezeket a lemondásokat.
Nagy hiba lenne a lemondások elfogadása.
Ha Novák Katalin és Varga Judit le akar mondani, akkor találjon ki jobb indokot, mert az említett okok nem megfelelőek, azt az Országgyűlésnek vissza kell utasítania.
gyozo2018
2024-02-11 at 12:14
eirekkeller
2024-02-11 at 12:10
Mindennek eljön az ideje.
Sokkal bonyolultabb ez az ügy, Kónya nyilvános levelét olvasva,
mint gondolnánk. Orbán nem hülye.
Ez vele a legnagyobb bajuk.
Kik tolták be a kormányba a torz személyiségű, buldózer Lázárt?
eirekkeller
2024-02-11 at 12:10
az azért nagyon beszédes, hogy a miniszterelnök úr egyetlen szóval sem köszönt el tőlük!
Babett Kozlics
2024-02-11 at 11:55
Ostoba és igazságtalan módon Kocsis Mátéval az élen cserbenhagytátok a Fidesz legnépszerűbb embereit! A helyett, hogy kiderítettétek volna a kegyelem körülményeit, lefeküdtetek a bulvár médiát felheccelő ellenzéknek!
balfék
2024-02-11 at 11:41
gyozo2018
2024-02-11 at 11:40
Lehet, hogy olyan hatalmi játszma zajlik a háttérben, amire sosem fogunk rálátni.
gyozo2018
2024-02-11 at 11:41
A Kónya-ügy Budaházy-ügy II.
gyozo2018
2024-02-11 at 11:41
Nagy Ivó
2024-02-11 at 11:3
Nem olvastad a koncepciós per leírását.
Nincs miről mitatkoznunk.
szomorú
2024-02-11 at 11:41
Ki értesítette a Tisztelt Elnök asszonyunkat,hogy azonnal repüljön haza Katarból ?
Akire politikai hibái,hangsúlyozom csak politikai,mindig nagyon büszkék voltunk.
A külföldön élő magyarok akik még magyarok ezt nem értik ám. De ma már mi sem.
gyozo2018
2024-02-11 at 11:40
És akkor az elemi logika azt sugallja, hogy ennek a koncepciós, Vargát és Novákot
megbuktató pernek a fényében kellene tekintenünk a Völlner-ügyet is?
Schadl ránézésre is tetű. De Völlner biztos, hogy sáros, vagy rá is direkt kenték
mázsa sázmra?
Nagy Ivó
2024-02-11 at 11:37
@GYEREKET NEVELÉSRE CSAK……
És Gál András, a gyerekek jogi képviselőjének nyilatkozatát olvastad már? Mert az egy dolog, hogy mit mond Kónya a saját védelmében, neki mindent elhiszünk csak így kétségek nélkül mert ő a Kónya, miközben ő nem hitt a gyerekeknek, sőt falazott a főnökének ami miatt még további öt évig folytatódhatott az abúzus? Na ne már…Nehogy már áldozatot fabrikáljon magából.
K
2024-02-11 at 11:36
….
János
2024-02-11 at 11:30
–Sajnos én nem mentettem le , de olvastam.
–Ezért is tartom felháborítónak ennek törlését a honlapról (szegedma.hu).
balfék
2024-02-11 at 11:35
Nevetsége, amikor már gyurmafejű visszatéréséről ábrándoznak. Sosem lesz újra miniszterelnök, de még csak miniszter, vagy párttitkár …. őőő ….. államtitkár sem. Nevetséges ez a túlzott önbizalmatok. Ő megmutatta, mit tenne a néppel. És 14 éve megígért valamit a választási bukása után – amely bukás olyan nagyot szólt, mint még soha senkié a magyar politikában. Azt mondta, hogy minden eszközzel azon lesz, hogy ellehetetlenítse a kormány munkáját, ha kell külföldi segítséggel. Sajnos csak emlékezetből idézem, de nagyon megragadt. Bizonyára az ijesztően elborult ábrázata miatt, ami az arcára kiült akkor. Ez egy ilyen bosszúálló g.ci, nem lesz újból kormányon. Ha addig él, sem lesz. Szóval kacagjatok, percemberek, a pillanatnyi örömötöknek úgy is hamar vége lesz.
K
2024-02-11 at 11:33
János
2024-02-11 at 11:30
–Sajnos én nem mentettem le , de olvastam.
–Ezért is tartom felháborítónak ennek törlését a honlapról.
K
2024-02-11 at 11:31
Ha Novák Katalin és Varga Judit le akar mondani, akkor találjon ki jobb indokot, mert az említett okok nem megfelelőek, azt az Országgyűlésnek vissza kell utasítania.
János
2024-02-11 at 11:30
K
2024-02-11 at 10:13
Valóban nincs már ott a link❗❗❗
Nem véletlen. Két dolog lehet: kívülről törölték vagy belülről (nem a popsijukat😊).
Viszont sokan kimentették az eredeti oldalt, amit feltehetne a PS – ha akarná❗
Már csak a tisztánlátás kedvéért is. Nos, PS ❓❓❓
K
2024-02-11 at 11:27
Az Országgyűlésnek is bele kell állnia az igazságba, és vissza kell utasítania Novák Katalin és Varga Judit lemondását.
szomorú
2024-02-11 at 11:27
K !
A törvény az kastélyok ügye. Én ebben Novákkal értek egyet.
Ez egész lemondás,lemondatás meg igenis lovat, ne adj
Isten ménest adott most az ellenzéknek.
Szőke ciklon
2024-02-11 at 11:26
A politikában, de ma már a civil életben sem kifizetődő a “ha megütnek, tartsd oda a másik orcád is!” A komcsik, libsik ezzel nagyon tisztában vannak, ha ők ütnek, akkor is ők támadnak, áldozatnak tartva magukat. Az a sötét oldal tele van politikai és gazdasági bűnözőkkel, rongyemberekkel, “Hegedűs” hadnagyokkal. Nem igaz, hogy ne lehetne számon kérni őket gyalázatos tetteik, mocskolódásaik, szemérmetlen hazugságaik miatt. A konzervatív oldal abba fog belebukni, hogy tétlenül nézi, elnézi a gyalázkodásokat, az alaptalan rágalmazásokat, a bíróságok részrehajló működését, s társadalmat felháborító ítélkezéseit. A lemondásokról nem lehet véleményt mondani, mert keveset tudunk a kegyelmi ügyről! Bezzeg ez a ballibsi megmondókat, mocskolódókat ez nem zavarja, ezek ugranak mindenre, mint a tyúk a takonyra! Ezeket a takony élteti, a gerincük is abból van.
K
2024-02-11 at 11:20
Novák Katalin csak gyakorolta “kegyelem adási” jogkörét, és ezért nem lehet elfogadni lemondását.
Varga Judittét sem.
GYEREKET NEVELÉSRE CSAK HETERO FÉRFINAK ÉS NŐNEK!
2024-02-11 at 11:17
Igaz, már törölték a portálokról, például a szeged.ma portálról Kónya Endre nyílt, Vargát és Novákot tisztázó levelét, a koncepciós perről szóló teljes leírását.
Mivel én még olvashattam, annak alapján visszavonok minden, a pedofil ügyben a két politikust, Vargát és Novákot dehonesztáló posztomat.
/
Pressman dolgozik. Ki a következő?
/
Aláírhatja-e az alkotmány módosítását az ideiglenes köztársasági elnök?
/
Kvára erős a pedofil-lobbi, azt már levonhatjuk a történekből.
Kristófka meg kérjen bocsánatot. Ezzel még tartozik a PS olvasóinak,
azoknak, akikben rémületet okozott.
A legnagyobb USA-beli lapban már az előregyártott cikk “Szexbotrányban bukott meg Novák Katalin”.
/
Igaza van B. Zsoltnak: NYILVÁNOSSÁGRA KELLETT VOLNA HOZNIUK A TÉNYEKET!
A kormány felelőssége, hogy nem kellett volna mégsem lemondatni. Sőt!
/
Felveti a kérdést: KIK A KAKUKKMADARAK A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI IRODÁBAN? KIK A KAKUKKMADARAK A MINISZTERELNÖK KÖRÜL?
K
2024-02-11 at 11:15
szomorú
2024-02-11 at 11:08
–Nem írtad be hogy pontosan miről is van szó, csak azt vettem ki hogy egy törvény elfogadásával van gondod.
Nehogy azt gondold már, hogy egy törvényt azért kellene visszautasítani a köztársasági elnöknek, mert az ellenzék azt ellenzi.
–Ez a jelenlegi magyar liberális ellenzék a világ legbutább és leggonoszabb tömörülése , és pontosan ezért is kellene Novák és Varga lemondását visszautasítani, hogy ne adjunk lovat ennek az ostoba liberális ellenzék alá.
vghs
2024-02-11 at 11:13
Még kellett volna védeni Novák Katalin elnökasszonyt mert nem hibázott! Gyakorolta elnöki jogát.
Nem felmentést adott az elkövetett bűnökre hanem kegyelmet gyakorolt.
Olvava a kegyelmezett nyilatkozatát érthetö ék tünik.
Viszont a homoszexuális pedofil csak 8 évet kapott és egy másik aki szintén zaklatta szexuálisan a gyerekeket felfüggesztettet.
Ezek után. már szeretném tudni, hogy az eddigi elnökök milyen kegyelmeket gyakorolak!
balfék
2024-02-11 at 11:12
Theo
2024-02-11 at 11:03
“Valami más lehet itt a háttérben.” – jogos észrevétel. Elképzelhető ez is. Inkább ez a “kicsi”, mint ami várt volna rájuk. Lehet, hogy inkább gyorsan “leszedték” őket a “tábláról”. Vagy nincs semmi más, csak ez. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is kiderül.
K
2024-02-11 at 11:10
–Remélem összehívják az országgyűlést és az Országgyűlés visszautasítja és nem fogadja el Novák Katalin és Varga Judit lemondását.
Nagy hiba lenne a lemondásuk elfogadása.
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 11:09
ViAM 2024-02-11 at 10:51
“Egyszer már sejtéseimet leírtam választott neveddel kapcsolatban. Bejött.”
A fenébe is.. Bocs, de nem emlékszem. Mi volt az?
szomorú
2024-02-11 at 11:08
K !
Én kizártnak tartom,hogy az Elnök Asszony visszajönne.
Sajnos sok ember látja,nem is hittem volna még egy éve sem, hogy gondok vannak.
Apróság de ne akarjunk már áterőltetni egy olyan
törvényt ami az 1989-es SZDSZ-t juttatja eszünkbe.
Spontán privatizáció. Nagyon csalódott vagyok úgy
lassan ebben az egészben.
Dusa Lajos
2024-02-11 at 11:05
Ha lenne népszavazás Novák Katalin és Varga Judit lemondásának elfogadásáról, akkor megmaradásukról egyértelmű IGEN lenne. Maradjanak.
Theo
2024-02-11 at 11:03
Kocsis Máté ne az ellenzékkel foglalkozzon, ezt ők maguk jól elcseszték. A végén még ő is rámegy, az ellenzék, meg az összes aberralt bűnökkel a háta mögött nyugodtan röhög a markába.
Most már mindenki érti, hogy a hölgyek egyet hibáztak, mert zűrös, kétes ugybe nyúltak bele (most mindegy, hogy kinek volt igaza abban), de ettől még mindketten maradhattak volna. Valami más lehet itt a háttérben. Nagy kár minden szempontból.
khm
2024-02-11 at 10:59
Tisztelt Kocsis Máté!
Azt ugyan várhatjuk,hogy az úgynevezett baloldal,bármiben és bármikor felelősséget vállal!
K
2024-02-11 at 10:58
szomorú
2024-02-11 at 10:52
–Igen én voltam, …de megváltozott a véleményem különösen azért mert olvastam a kegyelembe részesült felmentett nyilatkozatát a szegedma.hu honlapon, de már korábban is megváltozott , amikor Orbán Viktor bejelentette ez ügyben az alkotmánymódosítást.
–Mindezért óriási hiba lenne Novák Katalin vagy Varga Judit lemondásának elfogadása.
mébell
2024-02-11 at 10:56
Mi Magyarok nem fogjuk hagyni, hogy a nemzetközi buzizmus hívei mondjanak erkölcsi itéletet felettünk. A mocskos komcsik meg csak visítsanak.
Realextate
2024-02-11 at 10:56
Ha Kövér lesz a végleges k.elnök, akkor a Fidesz arra játszik, hogy ha 2026-ban elveszti a választásokat, vagy nem lesz 2/3-a, akkor legyen hivatalban egy olyan ember, aki az akkori – esetleg nem Fidesz dominanciájú – kormányt féken tudja majd tartani.
Mert egyébként Kövér az egyik, ha nem a, legmegosztóbb személyiség az egész magyar politikai palettán, mindenesetre holtversenyben van Gyurcsánynyal.
sarolta
2024-02-11 at 10:55
Nem kellett volna lemondjon egyik sem.
Az árulók követelése nem a gyerekekért történt. Novák Katalin ki kellett volna áljon
hibázott bocsánatot kér és megígéri hogy helyre hozza NÉP AKARAT szerint a tévedését.
A NÉP AKARAT A LEGFONTOSABB . Ebből a dologból jól is ki lehetett volna jönni és az elitélt visszavonul a börtönbe,kegyelem megvonással az ország
85% nagyraértékelte volna vagy értékelné.
Az ellenzék miért nem a tavaly háborodott fel ??? Azért mert pedofil rajongok.
K
2024-02-11 at 10:54
Varga Judit lemondását azért sem lehet elfogadni, mert Völner Pál ártatlannak mondja magát, és nincs bizonyíték Völner Pál ellen.
–De ha bűnösnek is mondják ki, akkor sem Varga Juditnak kell ezért lemondania, mert a jog szerint ezekre Varga Juditnak nem volt rálátása.
szomorú
2024-02-11 at 10:52
Kedves ” K ” !
Pár napja Ön írta talán ezen a lapon,hogy Nováknak
le kell mondania.
Elnézését kérem ha ez nem Ön volt.
ViAM
2024-02-11 at 10:51
Remélem Kövér László nemcsak átmenetileg veszi át Novák feladatainak ellátását!!!
“Nagy Ivó” – A pontokon van a hangsúly.
“Dr. Kolompár G.”: Egyszer már sejtéseimet leírtam választott neveddel kapcsolatban. Bejött. Én a kissé módosított monogrammomon firkálok.
Ungarn über alles !
2024-02-11 at 10:49
a balfertályi állatkerttől nem elvárni kell bármit, hanem kikényszeríteni !
tizen-év nemvolt elég, hogy erre rájöjjön a NER-kormánya ?
János
2024-02-11 at 10:43
j
2024-02-11 at 10:37
Talán❓❓❓😱
K
2024-02-11 at 10:41
Ha Novák Katalin azért mond le mert a népesedési politikája kudarcot vallott, akkor azt simán elfogadom mert az az igazság.
–De a “felmentéssel” kapcsolatos lemondása azért is elfogadhatatlan, mert egy ügy tisztázása érdekében bele kell állni az igazság kiderítésébe, és semmiféleképpen sem lehet feladni az igazság kiderítését.
Ezért nem mondhat le Novák Katalin.
János
2024-02-11 at 10:40
Kedves Máté!
“… az a minimum elvárás …”
Na,arra aztán várhatunk❗❗❗
😅😂😂
Nem is értem, hogyan juthatott eszedbe ilyesmi ??? Ez a gondolat még viccnek is rossz❗
Realitásérzék vagy direkt mondtad, hogy a saját táborukat gyengítsd❓
j
2024-02-11 at 10:37
Miért nem arról kommentel a bal oldal, hogy az oldalukon miért nincs hibabeismerés a nyilvánvaló hibáik, sőt bűneik ellenére sem??
Talán hiányzik belőlük a tisztesség?
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 10:36
ViAM 2024-02-11 at 10:24
A választott név tekintetében teljesen igazad van. Fricskaként, egy adott témában választottam, nem tudtam, hogy itt ragadok.. Mit javasolsz?
Vélemény
2024-02-11 at 10:36
Ha a Fidesz azt gondolja, hogy a lemondásokkal a globalista liberálisok elhallgatnak, akkor nagyon téved (lásd Cseh Katalin nyilatkozatát), mert a globalista striciknek az a céljuk, hogy a jobboldali szavazókat minél jobban szétzilálja!
Jó lenne a Fidesznek is észhez térni és végre a sorokat is összezárni! A lemondást a jogszabályok szerint az Országgyűlésnek írásban kell jelezni, és csak akkor szűnik meg a megbízatás, ha a parlament azt elfogadja. Az Országgyűlés a törvény szerint tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy az elhatározását fontolja meg.
Ezzel a lemondással csak azt igazoljuk, hogy ezek a globalista stricik bármit elérhetnek, mert hát a jobboldal annyira előzékeny, annyira fél a konfrontációtól, hogy úgyis behódol! Ezt a Fidesz sem akarhatja, mert csak megosztja a jobboldali szavazókat! Novák Katalinannyira népszerű, hogy a hiánya meg fogja osztani a jobboldali szavazókat, így nagyobb lesz kár utána, ha a Fidesz elengedi!…… Varga Judit pedig komoly ellenfélnek számít Brüsszelben, ezért érdemes megvédeni! Nagy hiba volna a lemondásokat elfogadni! …….Ugyanis ezeknek a globalista striciknek semmi sem lesz elég, ……mert akik egyszer vérszagot kaptak, és vért ittak, azokat már csak a további áldozatok érdeklik, ők továbbra is vért akarnak!! …..Sohasem lesz ennek vége, hiába is elnéző jobboldal a baloldali korrupciós ügyekkel, a hazaárulással, a bújtatott, de mégis mindenhol tetten elérhető liberális LMBTQ propagandával. Ész a remény, hogy ezért majd külföldön vállon veregetnek és majd kalapot fognak emelni, szerintem csak hiú ábránd lehet.