„Kommunista veszély” Amerikában

Egyelőre a demokrata párti vezetés rémálmának megfelelően alakulnak a párt elnökjelöltjének kijelölésére szolgáló előválasztások. Annyira súlyos a helyzet a demokratáknál, hogy már azt is elkezdték pedzegetni egyes hírportálok, ha az előválasztási folyamat tragikusan alakul és egy vállalhatatlan, vagy Trumppal szemben esélytelen és ezért vállalhatatlan jelölt nyeri meg az előválasztást, akkor a végén „nyílt” elnökjelölt jelölő konvenciót fognak tartani. Vagyis figyelmen kívül hagyják az előválasztás eredményét. Nekünk a kommunizmus áldozatainak emléknapja után azon érdemes elgondolkoznunk, hogy 30 évvel a kommunizmus bukása után miként sikerülhetett nálunk is, és Amerikában is kimosni a szocialista és kommunista kísérleteket a százmilliós tömeggyilkosságokért, totális gazdasági csődökért és társadalmi katasztrófákért viselt felelősségből?

Bernie Sanders alaposan megnyerte a nevadai előválasztást is. Aki amerikai mércével nézve szélsőbaloldali, egyáltalán nem túlzás akár kommunistának sem nevezni. Sanders persze nem kommunista, csak „szocialista”, de támogatóinak egy jelentős része és különösen az aktivistái, akik kampányát viszik, már európai mértékkel is rémisztően szélsőbalosnak vagy/és ultraliberálisnak tekinthetőek. És Sanders folyamatosan erősödik, négy éve ilyenkor is partiban volt a későbbi (vesztes) elnökjelölttel, Clintonnal. Joe Biden pedig, aki esetleg meg tudná verni a demokrata pártvezetés szerint Trumpot, az Obama-nosztalgiára is építő egykori alelnököt, folyamatosan gyengül. Fontos lesz Biden túlélése szempontjából a február 29-én tartandó előválasztás Dél-Karolinában, ahol sok afroamerikai él, akik között állítólag Biden szintén népszerű. De Sanders Nevadában már meg tudott szólítani olyan szavazói csoportokat, akik eddig, és állítólag Bident támogatták. A volt alelnök kezét kezdi elereszteni pártjának vezetése, ilyenkor szoktak olyan hírek felröppenni, hogy kampányának jelentősebb pénzbeli támogatói azt fontolgatják, másik jelöltet támogatnak a továbbiakban. New York jelenlegi polgármestere, Bill de Blasio is Bernie Sanders szenátort biztosította támogatásáról.

Az amerikai politikában, közbeszédben elképesztő balratolódás ment végbe az elmúlt 20 évben. Nemcsak a demokraták, hanem a republikánusok is jelentősen „balra tolódtak” és nemcsak liberális értelemben, hanem a hagyományos európai baloldal fogalmai szerint is.

A demokraták elnökjelöltségéért vívott küzdelemből kiesett Bernie Sanders vermonti szenátor a színpaddal ismerkedik, mielőtt megkezdődik az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-állító országos konvenciója Philadelphiában 2016-ban.  Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Március 3-án, az úgynevezett szuperkedden tizenöt tagállamban előválasztanak, a szuperkeddi voksolásokon száll be az elektorokért folytatott küzdelembe a kampányra már eddig is több, mint 250 350 millió dollárt költő milliárdos, Mike Bloomberg, New York volt polgármestere is. A kampánya azonban nem indult fényesen, olyan “baromnak” tűnik, mint Trump, annak karizmája, lazasága, ereje és ötletessége nélkül. Jelen állás szerint Amerikában a közszereplő fehér férfiak közül egyedül Trump utalhat arra, hogy szívesen szexelne egy nővel (vagy szexelt volna) valakivel (aki nem a felesége). A republikánus szavazók, bármennyire is bigottak, együtt tudnak élni a gondolattal, hogy egy fehér férfi egy fehér nőre „úgy gondol”, sőt erre célozgat is. A demokrata párt szélsőségesei azonban, akik már az aktivistahálózat gerincét adják, mostanra nem tűrnek el már egy olyan ciszhetero fehér férfit sem, aki a másik fél írásbeli engedélye nélkül akár gondolni is mer a szexre. Hogy képviselhetné egy ilyen azokat a leszbikus transznőket, akik nemátalakító műtétjük előtt a felesleges, de vérbő testrészük felhasználásával kénytelenek „együtt lenni” egy másik leszbikus nővel (vagy transznővel, hogy további feladatok elé állítsuk a képzelőerőnket)? És ez nem vicc, hanem teljesen komoly probléma a Demokrata Párt szélsőségesei számára. Az átlag amerikai liberális szavazó és aktivista persze sem számon tartani, sem elképzelni nem képes a variációkat, és a permutációkat (csak legfeljebb összeverekedni a kettő közötti különbségeken), de viszont bármelyik jogainak sérülése miatt szívesen meglincsel bárkit. A Demokrata pártelitet meg kitöri a frász, hogy a szélsőségesei szétbarmolják a kampányukat. Egyébként tanulságos elképzelni, hogy mit szólna ma a demokratákat támogató “értelmiségi” és celeb tömeg (az eredeti) Clinton szexbotrányához. Hogyan is kellene azt értelmezni a genderliberalizmus tombolásának idején?

Joe Biden amerikai ex-alelnök (b) és Hillary Clinton volt külügyminiszter Washingtonban 2016-ban.  Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Amikor Sanders demokratikus szocialistának nevezi magát, ami egyébként eufemizmus a kommunista kísérletre, pont úgy, mint itt Közép-Európában, egy amerikai viszonyok között teljesen megvalósíthatatlan programot hirdet meg. Ez azonban a baloldali maszlaggal évtizedek óta mérgezett amerikaiakat nem érdekli, mert semmiféle ismeretük nincs, sem a szocializmusról, sem a kommunizmusról, sőt általában az európai történelemről sem.

Sanders például megígérte, elnökké választása esetén kiadná a „gazdasági és szociális jogok nyilatkozatát”, amely garantálná a tisztes megélhetést biztosító munkához, a minőségi egészségügyi ellátáshoz, minőségi (ingyenes?) oktatáshoz, megfizethető lakhatáshoz, tiszta környezethez és biztonságos idős korhoz való jogot. Ugyanilyen csodálatos felsorolások voltak a Szovjetunió alkotmányában is. Annak a projektnek az volt a lényege, hogy ezekre a jogokra való hivatkozással az állam mindenkitől elvett mindent. Sajnos az amerikaiak nem tudják, hogy a felsoroltak aztán milyen párját ritkító sikerességgel valósultak meg a demokratikusan szocialista országokban.

A hivatalban lévő elnök mindig meghatározza a másik párt előválasztását, de ennyire ritkán, mint most. Trump ugyanis elképesztően botrányálló személyiség, sőt az ostoba demokraták még botrányállóbbá is tették azokkal a kudarcba fulladt támadásaikkal, amelyekkel egy hagyományosan viselkedő, hetvenes évekbeli elnök tulajdonságait kérték rajta számon. Trump pont ezzel a hagyományos stílussal szemben lett elnök és ezzel élte túl az elmúlt bő három évet. Legyőzni valószínűleg egy olyan komoly ember tudná, akinek centrista programja van és nem egy ideológiai szélsőséges. Csakhogy a demokratáknak sem ilyen programja, sem ilyen embere nincsen. A szubkultúráik szélsőségesei és a baloldal hatása alá került szavazók meg úgy tűnik, hogy majd a liberális és a kommunista ideológiák bizarr keverékét ajánlják az országuknak. 

Az USA elnökválasztása világpolitikai esemény, sok ország számára majdnem annyira lényeges, mint a saját választásai. Sanders elnökként például kihátrálna Izrael mögül, ami az ő esetében különösen „vicces” haladó gondolat. Izrael katonai és politikai meggyengülésének regionális következményeihez képest pedig elenyészőek az Obamáék által gründolt „arab tavasz” utózöngéi. Rettegtünk attól, hogy a Clingonnak joggal becézhető Clinton(né) lesz az USA elnöke. Akkor az optimistán is csak jóindulatúnak vélelmezhető, de megingathatatlan szocialista Sanders egyre erősödő elnökjelölti esélyeiről, aki egy teljesen „tájidegen” utópia elkötelezettje, mit is gondoljunk?