
Ez zsarnokság, de nem kell „berezelni”, be kell perelni az Orbán-kormányt – üzente Konrád György a civil szervezeteknek. Az író az atv.hu-nak azt mondta, Soros György olyan jótevője Magyarországnak, mint Széchenyi István.
A most 87 éves Soros Györgyöt Magyarország nagy jótevőjének tartja Konrád György, aki a magyar származású amerikai üzletemberről azt gondolja: ugyanazt tette mint Széchenyi István, a magánvagyonából hatalmas összegeket áldozott az akkori demokratikus ellenzék támogatására, „még Xerox-nyomatókat is tőle kaptak”.
Az író szerint nem szabad megijedni, „berezelni”, sem a Németh Szilárd halállistájára felkerült három civil szervezetnek, a Magyar Helsinki Bizottságnak, a TASZ-nak, illetve a Transparency Internationalnak, sem az értelmiségnek. Konrád György szerint csak „üres duma”, hogy ezeket a civil szervezeteket az országból is kitakarítják, illetve kiszorítják – erre ugyanis nincs jogállami lehetőség. Nem jogállami, fél diktatúrákra jellemző módszerekkel sem Németh Szilárd, sem a kormány nem távolíthatja el Magyarországról azokat az értelmiségieket, jogászokat, emberi-jogi aktivistákat, akik éppen az emberi méltóságot védik, és az alapvető emberi jogokat, melyek mindenkit egyformán megilletnek, mondta.
Forrás: ATV; Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság
Miklóska Lajos
2017-01-17 at 18:28
Felháborító!
M5
2017-01-17 at 10:42
“…magánvagyonából hatalmas összegeket áldozott…”
Árulja el nekem valaki, honnan van az a hatalmas magánvagyon? Szerintem olyasmihez kizárólag tisztességtelen úton, mások kifosztásával, megnyomorításával lehet jutni. Például kisajátítják Afrika vízkészletét és köbméterenként 3 dollárért adják szerencsétleneknek az ivóvizet, ahogyan azt a Világbank teszi.
“…magyar származású amerikai üzletember…”
Magyar származású ám a moszkvai nénikéje! A “…Magyarországon született idegenlelkű…” pontosabb meghatározás.
Károly
2017-01-17 at 10:37
Tisztelettel, az ELT-n is ideje lenne már a fejekben is a rendszerváltás.
Egy docenstől elvárható, a példamutatás. (pl. hitelesség, tények mély ismerete, a nemzet érdekeinek megfelelően, a haza szolgálata)
Szakmai szempontok szerint oktatni, ha nem vállalja fel, lehet munkát keresni sorosnál.
Nincs joga kárt okozni, a tanítványai fejében!
Kaktusz
2017-01-16 at 19:06
Elment az eszed Gyurikám? vagy netán Soros fizetett neked, hogy ezt mond?
khm
2017-01-16 at 18:00
Kovács úr
Az egyik magvető az pont látható is heveny gesztikulálás közben. A másik magvető,meg az USA területén lappang.
És bizony retek az. És nem a növény.
Aladin
2017-01-16 at 17:05
Konrád maga egy elfuserált iró, nem kell berezelni magából folyik a hülyeség. A kormányunk tudja, hogy mit kell tenni, jobban mint maga és az adocsaló sikkasztó amerikai barátja.
Kovács Miklós
2017-01-16 at 16:48
Felebarátaim, a kommentek elolvasása után eszembe jutott köztársasági elnökünk üzenete az egymás iránti tiszteletről, és a felebaráti szeretetről. Idézetek a kommentekből: “ez a retek”, “erkölcsi kaváder”, “judeobolsi”, ” egy élősködő féreg, nemzetünk szégyene” és még folytathatnám… Egymás megszólításakor a “finom jelző” te hülye.Valaki nagyon hatékonyan hinti honfitársaim között a gyűlölet nehezen kiirtható magját….. Sajnálatos!
Pantharey
2018-12-28 at 20:14
Kedves Kovács Miklós! Itt semmiféle “gyűlöletről” nincs szó, a “hülye” és “nemzetünk szégyene” teljesen rendben lévő kifejezések. Ebben nincs gyűlölet.
Ha akarja tudni, mi a gyűlölet, és az hogy hangzik, akkor van rá mód: egy értelmes zsidóval beszéljen, ők erre különösen érzékenyek, napi szinten.
Ráadásul, Sorost a Világ “magyar”-ként említi, holott sem ő nem tekinti magát magyarnak, SEM MI MAGYAROK.
Névtelen
2017-01-16 at 15:30
Konrád is az ötödik hadoszlop veretes katonája.
Írónak is könnyű, hát még magyarnak.
Gusztustalan, hogy a legnagyobb magyart., gróf Széchenyi István főnemest egy ilyen senkihez hasonlítja mint Soros.
khm
2017-01-16 at 14:50
Hamis az állítás.
1) Gróf Széchenyi MAGYAR volt.
2) Mindig Magyarország érdekét tartotta szem előtt.
3) Nem döntötte be az Olasz Lírát,az Angol Fontot,meg a távol-keleti tőzsdéket.
Megértem,hogy ez a retek szép summát húz a vén Harpagonból,de ne higgye,hogy akár őt,akár a gazdáját szeretni fogjuk valaha is.
Anna
2017-01-16 at 14:39
A szervezeteket jogilag meg lehet szünteni, az emberek pedig nyugodtan mehetnek akár soroshoz is. Konrád viszont úgy tűnik megint becsíkozott, mert ekkora hülyeséget tiszta aggyal nem lehet mondani. Nehogy egy kiváló, hanem a legkiválóbb MAGYAR EMBERT, Széchenyit hasonlítsa össze egy jöttmenttel.
Kiss Adrienne Mária
2017-01-16 at 13:24
Hogy, Konrád ezt gondolja nincs min csodálkozni és vele együtt még egy jó páran vallják ezt.
P. Gábor
2017-01-16 at 13:23
Nem kellett volna az OPNI-t bezárni!
Sok reménybeli lakója van szabadlábon.