Az új jobboldal egyre népszerűbb Nyugat-Európában, illetve az USA-ban. Bár hazánkban a politikai közeg miatt még nem volt rá szükség, a jelenleg zajló politikai folyamatok megértéséhez fontos, hogy átlássuk, miről is van szó. Ehhez nagy segítséget nyújt Daniel Friberg könyve: a Jobboldal visszatér, mely részben iránytűként szolgál az Új Jobboldal megértéséhez, ugyanakkor alternatívát is kínál, amely a jelenlegi rendszer helyébe léphet. Az altright.com alapítójának műve bemutatja a metapolitika lényegét is, amely különböző kulturális értékek, viselkedésformák terjesztését jelenti, ami talán a leghatékonyabb fegyver a jelenlegi furcsa politikai harcokban, és amelyet a baloldal az elmúlt években rendkívül sikeresen használt fel a közgondolkodás átformálására.
Több, mint fél évszázadnyi meghátrálás. kirekesztettség, az egyre agresszívabb és követelőzőbb baloldalnak tett engedmények után az igazi európai jobboldal elégtételt követelve tér vissza. Egy nappal sem korábban a kelleténél, hiszen Európa számos problémával, sőt fenyegetéssel néz szembe
– kezdi könyvét Daniel Friberg, aki hiánypótló művet adott ki azoknak, akiket érdekel az Új Jobboldal, és meg szeretnék érteni azokat a folyamatokat, amelyek a mai PC társadalom alapjait fektették le.
A baloldal felemelkedése
A Jobboldal visszatér egy rövid bevezetővel kezdődik, amelyben az író elmagyarázza, hogyan jutottunk el odáig, hogy a hagyományos jobboldali értékeken túl egy egészen új megközelítés vált szükségessé annak érdekében, hogy esély legyen legyőzni a liberális baloldalt. Friberg kifejti: a Frankfurti iskola marxista gondolatai nélkül nem jöhetett volna létre a jelenlegi baloldal, amely a szovjet típusú munkásosztály helyére egy etnikailag, vallásilag heterogén csoportot helyezett. Szóba kerül a politikai korrektség eredete is, amelyet a legkártékonyabb ötletnek nevez, ezen kívül fontos társadalmi kérdéseket is érint, miközben elemzi Európa helyzetét, gazdasági kérdéseket tárgyal, valamint foglalkozik a nemi szerepekkel is.
A könyv ismerteti a baloldali felemelkedés rejtélyét is, vagyis azt a folyamatot, amikor a második világháborút követően az európai jobboldal válságba került, és azt a legtöbben a vesztes féllel kezdték összemosni. Kifejti: ez remek táptalaj volt a liberális eszmék előretörésének.
Előkerül Antonio Gramsci neve is, aki „unalmában” olyan elméleteket dolgozott ki, amelyek segítségével egy társadalom tudatát és értékrendjét át lehet formálni. Gramsci szerint a pártok és civil szerveződések akkor lehetnek sikeresek, ha képesek egy teljes kultúrát, új világnézetet hordozni és közvetíteni. A marxista elmélkedő praktikus fogalmi eszköztárat is kifejlesztett, valamint ő ihlette meg a 60-as évek új baloldali hullámát, amelynek eredményét talán napjainkban tapasztalhatjuk a legjobban.
Merkel valójában liberálmarxista
Mivel manapság nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati típusú PC-demokrácia működésképtelen, és hosszú távon a rendszer összeomlásához vezet, ezért elengedhetetlen egy alternatíva, amely európai közösségben gondolkodik, de előtérbe helyezi a nemzetállamok igényeit, a nemzeti kultúrákat és mindezek megvédését. A Jobboldal visszatér nem csak a problémákat vázolja fel és a baloldal gyengeségeire mutat rá, de igyekszik meghatározni a jobboldal jövőbeni fejlődési irányát is. Elmagyarázza, hogy Svédországban például az Új Jobboldal legfontosabb feladata, hogy egy metapolitikai élcsapatot képezzen ki, és Európát egy széleskörű összefogás eredményeként helyrehozza.
A könyv kifejti, ha a „valódi jobboldal” visszatér, az olyan fősodratú, nyugati politikusok, mint Angela Merkel a történelem szemétdombjára kerülnek majd, hiszen ők valójában nem jobboldaliak, hanem liberálmarxista politikusok.
Tűz ellen tűzzel: metapolitika
A metapolitika különböző kulturális ideák, viselkedésformák és értékek terjesztését jelenti úgy, hogy azok gyökeret verjenek az adott társadalomban. Emellett a metapolitika folyamata befolyásolja az emberek véleményét, világnézetét és azt, hogyan viszonyuljanak különböző társadalmi kérdésekhez. Az emberek ilyen szintű meggyőzése végül a társadalom gyökeres átrendeződéséhez és megváltozásához vezet. A Jobboldal visszatérben Friberg értékes, elgondolkodtató bölcsességeket és tanácsokat kínál a metapolitikai hadviselésről, illetve elmeséli azt is: a baloldal az elmúlt években példásan jól használta ezt a módszert, hogy a saját elképzelései szerint alakítsa át a közgondolkodást.
A metapolitika az ötletek, szemléletmódok és értékek terjesztéséről szól a társadalomban azzal a hosszútávú céllal, hogy mély politikai változást érjen el. Ez a fogalom a közvélemény befolyásolásának módjára is utal, amelynek nem kell kötődnie egy adott párthoz, vagy programhoz. A metapolitika fontos kiegészítése a hagyományos politikai munkának, de nem helyettesíti azt
– olvasható a könyvben. A metapolitika egyébként azért is érdekes, mert nem csak a civil társadalmat, de a politikai döntéshozókat is igyekszik befolyásolni, miközben kiképez egy aktivista elitet is, és a legszélesebb tömegekhez igyekszik eljuttatni az üzenetét. Friberg szerint ez az a hadviselés, amit a jobboldalnak is meg kell tanulnia, mert ez a legütősebb fegyver a jelenlegi, különös ideológiai harcban.
Daniel Friberg immár tíz éve a jobboldali, svéd „Motpol” szellemi műhely ideológiai kulcsfigurája és az Arktos Media könyvkiadó vezérigazgatója. Meghatározó szerepe volt a svéd Új Jobboldal felemelkedésében, ugyanakkor munkásságával rengeteget tett hozzá a globális jobboldal szellemi fegyverarzenáljához.
Korábban Friberg a PestiSrácok.hu-nak adott interjút, melyben az alternatív jobboldalról és a magyar politikáról is szó esik. A cikk ITT olvasható.
Vezető kép. Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
Facebook
Twitter
YouTube
RSS