Pesti Srácok

Kovács Zoltán: arra kérjük az embereket, hogy mondjunk közösen nemet a szankciókra

Kovács Zoltán: arra kérjük az embereket, hogy mondjunk közösen nemet a szankciókra

Arra kérjük az embereket, hogy töltsék ki a konzultációs ívet, és mondjunk közösen nemet a szankciókra, amelyek mindannyiunk számára egyformán károsak – mondta kedden, Monoron a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán a kormány országjárásának monori állomásán arról beszélt, hogy az országjárás keretében ismét találkozik a kormány a választópolgárokkal, és megbeszélik azokat a kérdéseket, amelyek a legégetőbbek az ország számára. Hozzátette, hogy ezek most leginkább a brüsszeli elhibázott szankciók által okozott károk, amelyek – különös tekintettel az energiaszankciókra – lassan térdre kényszerítik Európa gazdaságát.

– fűzte hozzá az államtitkár. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, hogy a szankciók kiszámíthatatlanná teszik a magyar és az európai gazdaság működését. Hozzátette, hogy a kormánynak, amely példa nélküli módon Európában negyedszer kapott lehetőséget a magyar emberek képviseletére és az ország irányítására, kötelessége a magyar emberek érdekében mindent megtenni azért, hogy ne kényszeríthessék térdre Magyarországot a szankciók.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Kovács Zoltán.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.