Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Minden eszköz rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos megrendezéséhez

null

Minden eszköz, képesség és tudás rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden, Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn, Sopronban, sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy az operatív törzs kedden egész nap ülésezik.

– hangoztatta. Kitért arra is, hogy az állami ünnepségsorozat hagyományosan a zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond köszöntőt. Ezt követően Áder János köztársasági elnök mondja el ünnepi gondolatait. Augusztus 20-án több, mint 130 tisztjelöltet avatnak. A program folytatásaként a Magyar Honvédség 50 perces légi és vízi bemutatót tart a Dunán, ahol olyan eszközöket is lehet majd látni, amelyek a haderőreform irányáról tesznek tanúbizonyságot.

PestiSracok facebook image

– mondta Kovács Zoltán. Hozzátette, hogy a tűzijáték este kilenc órakor kezdődik, és mintegy fél óra hosszú lesz.

– mondta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban: eddig több tízezer ember vett részt rajtuk, ide értve a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényt a budai Várban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még