Pesti Srácok

Közel 900 kilogramm kokaint foglaltak le a belgiumi Antwerpen kikötőjében

Közel 900 kilogramm kokaint foglaltak le a belgiumi Antwerpen kikötőjében

Csaknem 900 kilogramm kokaint foglaltak le az antwerpeni kikötőben; a kábítószert egy Ecuadorból érkező hajó gyomrában, banánok közé rejtve próbálták Belgiumba csempészni – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

A beszámoló szerint Belgium legnagyobb nemzetközi kikötőjében a hatóságok rendszeresen fedeznek fel drogszállítmányokat, a legtöbb esetben a konténerek banánrakománya közé rejtve. A vámhatóság legutóbb a múlt héten, december 12-én talált nagy mennyiségű, 3,9 tonna kokaint az antwerpeni kikötőben. A kábítószert szintén egy Ecuadorból érkező hajó banánszállítmányában fedezték fel. Két nappal később a vámhatóság 4,8 tonna kokaint foglalt le, ezúttal egy Panamából jövő hajó banánrakománya közé rejtve. A napilap emlékeztetett: október végén Ecuadorban tartóztattak fel egy Belgiumba induló tartályhajót, amelynek rakományában mintegy 2 tonna kokaint találtak. Az antwerpeni kikötőbe tartó hajón 124 zacskóba gondosan becsomagolva fedezték fel a kábítószert, ezúttal emberi fogyasztásra szánt halakat, kagylókat, rákokat és polipokat tartalmazó dobozokba rejtve.

Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán korábban közölte: Antwerpenben egyre több erőszakos cselekmény köthető a kábítószer-kereskedelem maffiavilágához. Az év első felében több mint ezer embert állítottak elő kábítószer-kereskedelem miatt a belgiumi városban.

Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert és nyugat-flandriai magánlakását először szeptember végén, majd december elején helyezték fokozott rendőri felügyelet alá fenyegetések miatt. A szeptemberi nyomozás során a rendőrség négy gyanúsítottat vett őrizetbe, akiket kábítószer-kereskedőkként azonosítottak. Fenyegetéseik szerint el akarták rabolni a minisztert, aki kulcsszerepet játszik a kábítószer-kereskedelem elleni belgiumi küzdelemben. Az igazságügyi miniszter szeptember végén úgy nyilatkozott, hogy Belgiumban a "narkoterrorizmus" új szakaszába lépett.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Vincent Van Quickenborne és családja fokozott rendőri védelem alatt, ismeretlen helyen tölti a karácsonyt – közölte a La Libre Belgique.

Az európai drogkereskedelem egyik kapuja az antwerpeni kikötő, ahol tavaly annyi kokaint foglaltak le a hatóságok, ami megfelel Európa éves felhasználásának. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol szeptemberi jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Belgiumban az utóbbi években jelentősen megnövekedett a kábítószerhez köthető erőszakos cselekmények száma.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.