Néhány perccel 23 óra előtt szabadult az utolsó túsz is a Le Havre-i bankból, ahol egy radikális iszlamista férfi csütörtökön késő délután lőfegyverrel 6 túszt ejtett. A 34 éves férfi sajtóhírek szerint ismert volt a hatóságok előtt, büntetve is volt korábban, és számontartották, mint radikális iszlamistát. A túszdráma 6 órán át tartott. A túszokat egyesével engedte szabadon. A túszejtőt Mehdi D. néven azonosították, és az utolsó túsz szabadulása után letartóztatták.
Csütörtökön az esti órákban egymás után jelentek meg az újabb és újabb hírek, információk a Franciaország északnyugati részén, egy Le Havre-i bankfiókban történt túszejtésről és a túszejtőről. A túszdráma 16:30 perckor vette kezdetét. A bankfiókban akkor 7-en tartózkodtak, de egy embernek sikerült elmenekülnie. A hat túszt a tárgyalások során egyesével engedte szabadon a férfi, akit ismert iszlamista bűnözőként azonosítottak. Mint kiderült, köztörvényes bűncselekmények miatt korábban többször volt már elítélve, többek között emberrablásért is. A hírekben az is megjelent, hogy robbanóanyag lehet nála, de ez végül nem igazolódott be. A túszokat lőfegyverrel tartotta fogva.
A férfi azt követelte, hogy engedjék szabadon Izraelben a fogvatartott kiskorúakat és a 40 év alatti férfiak szabadon látogathassák az Al-Aksza mecsetet, követeléseit pedig a rádióban akarta beolvasni. A meneküléshez továbbá egy olyan robogót követelt, mint amilyet Mohamed Merah használt 2012-ben, amikor hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban és az onnan 50 kilométerre lévő Montaubanban – erről a Valeurs Actuelles írt. Az első túszt egy órával a túszejtés után engedte szabadon, majd óránként egyet. Az utolsó két túszt 22 és 23 óra között, 22:43-kor, illetve 22:57-kor. A túszdrámában végül senki sem sérült meg, a férfi nem használta a fegyverét.
Vezető kép: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS