Álfeministák akcióban
"Volt bátorságod gimnazistaként pár mondatot mondani szívedből, lelkedből saját országod kormányáról. Voltak benne erős szavak, mondatok. Mi is szoktunk ilyeneket használni időnként. Nincs ezzel baj. A magyar Országgyűlés képviselőnőiként azt mondjuk neked, hogy nagyszerű ember vagy."
Ezeket a mondatokat – egy-két kivétellel – édesanyák írták. A
Nagy Blankát
méltató nyílt levelet az ellenzék válogatott nőtagozata, a szocialisták közül
Bangóné Borbély Ildikó
,
Kunhalmi Ágnes
, és
Gurmai Zita
, a liberális
Bősz Anett
, az LMP-frakcióból D
emeter Márta
,
Schmuck Erzsébet
és
Hohn Krisztina
, valamint a jobbikos
Varga-Damm Andrea
,
Potocskáné Kőrösi Anita
és a DK-s
Vadai Ágnes
meg a párt nélküli
Szél Bernadett
írta alá.
A sorhoz mellettük saját levéllel Gyurcsányné Dobrev Klára is csatlakozott, aki azt írta, hasonló korú gyerekek édesanyjaként büszke Nagy Blankára.
Nem szerettem volna újra az ellenzék által gyáván kihasznált és előretolt lányról, sem a nyomdafestéket nem tűrő szavairól írni, egyvalami azonban mégsem hagyott nyugodni.
Igen, ti. Ti anyának és szülőnek csúfolt sípos, fehér sapkás, szelfibotos szörnyek.
Engem édesapám lényegében egyedül nevelt fel. A legnehezebb munkákat is elvállalta a családjáért, a gyerekéért. Mégis, számomra csak az a világ létezett, csak az számított, amikor otthon volt: a saját, közösen kitalált táncunk, a játék, a mesék. Mindenre megtanított, amit tudott, a barkácsolástól a biciklizésig. Aztán miután csak ketten maradtunk, végignéztem, ahogy sepreget, mosogat, főz és varr, ha kell. Közben pedig sosem mulasztott el biztatni, támogatni és átadni mindent: értékrendet, hitet, tapasztalatot. És bár hagyta, hogy lázadjak, sosem mondta volna, hogy nagyszerű ember vagyok, ha nyilvánosan megalázom magam. Hogy nincs azzal baj, ha az önsorsrontás útjára lépek.
Elnézve titeket, valamit jól csinált.
Férfiként ugyanis jobb feminista volt, mint bármelyikőtök, és igazság szerint jobb stratéga is. Tudta, hogy egy generáció megváltoztatását a saját gyerekén kell kezdenie. Így, férfiként olyan nőnek nevelt fel, aki bár tudja, hogy mindenhol helyt állhat, de aki az előtte álló példa miatt ettől függetlenül mindig a családját választja majd.
Ti ezért, kedves ellenzéki képviselőnők, az én szememben sem feministák, sem szülők, sem pedig hősök nem vagytok.
Nem tudom csodálni, amikor anyai örömök elé nézve az utolsó hónapokban is a parlamenti padsorokban acsarkodtok. Nem vagytok hősök, amikor arról biztosítotok egy gimnazista lányt, hogy a silány viselkedésnek megbecsülés a jutalma. Nem nézek fel rátok, amikor otthon hagyjátok a gyerekeiteket, hogy egy Facebook élőben tegyétek nevetségessé magatokat. Aztán még azt is büszkén mutogatjátok, hogy mennyire hiányoztok nekik, mert ugye „értük csináljátok”.
Ti, kedves ellenzéki képviselőnők, hazudtok magatoknak, a gyerekeiteknek és a társadalomnak is.
Mert nem értük, hanem magatokért és a pillanatnyi politikai érdekeitekért csináljátok. És hazudtok a feministáknak is, mert bár az ideológia a személyes választások egyenjogúságáról szól, ti mégis azt mutatjátok, hogy csak egy agresszív, mindenen átgázoló, semmi sem szent, nárcisztikus viselkedéstől lesz egy nő nő, sőt sikeres nő, és ettől megy majd előre a világ.
Szerintem a világ azoktól az anyáktól és apáktól megy előre, akik nem adják el kilóra a gyerekeik érzelmeit és fájdalmait. Akik nem használják őket eszközként, hogy a saját céljaikat igazolják. Akik nem tökéletesek ugyan, de nem adnak megerősítést a gyerekeiknek a romboláshoz, mert az igazi szeretet nem az, ha mindent engedek, hanem ha megállítom, amikor a szakadék felé száguld.
Persze, ti, kedves ellenzéki női képviselők, hiába takaróztok azzal, hogy jobbá akarjátok tenni a jövőt.
A gyerekeiteket a szánalmas magyarázataitok nem fogják érdekelni. Magasról tesznek majd rá, hogy megosztottátok-e a rajzaikat Facebookon, amikor épp a Váci úton zárjátok le félpályán a forgalmat és nem mentek haza megölelni őket. A hullám abban a pillanatban kicsi, amikor követ dobunk a vízbe, de a tetteink és döntéseink évek múlva óriásivá gyűrűzhetnek. A törtélem pedig végső soron csak egyéni emlékezet, csak személyes történetek összessége.
Éppen ezért végül is köszönjük nektek, amit a jövőnkért tesztek, mert amikor a gyerekeitek majd szemlesütve szégyenkeznek miattatok, akkor tapasztalatból mondom, hogy dönteni fognak. A ti gyerekeiteknek ezért nem kívánok mást, csak azt, amit az évek során én is megfogadtam: legyen bátorságuk másképp csinálni, mint az édesanyjuk.
