Tiszás-e Kapu Tibor?
Kapu Tibor
Talán igen. Talán nem. Talán nem volt az – de az lett. Talán az volt – de meg lehetett volna győzni. A Kapu Tiborra özönlő gyűlöletcunami nem méltó.
Ami a legmeggyőzőbbnek tűnik: Kapu Tibor alapvetően apolitikus (volt). Legalábbis amikor bekerült a Hunor Programba. Mint ahogy a hozzá hasonló korúak jelentős része régen – egy „normálisabb” világban” – szintén apolitikus volt. De akkor miért posztolt a „magyar demokrácia győzelméről” a választás éjszakáján? És miért ment ki a Kossuth térre, a Magyar Péter megkoronázását megünneplő zenés-táncos okkult szeánszra?
Kapu Tibor "megdolgozott a pénzéért"
Az elsőt simán meg lehet magyarázni: egy 80%-os a választási részvétel valóban a demokrácia ünnepe, bárki is győz.
Amikor ilyen sokan szavaznak, az nem csak erős legitimációt ad, és magabiztossá teszi a győztest (jelen esetben ez enyhe kifejezés, durva eufémizmus arra az agresszív arrogáns gőgre, amivel az új miniszterelnök jár-kel, kioktat, fenyeget, tárlatvezetéseket tart, vázákat csomagol ki, stb.). Hanem valóban azt mutatja, hogy a lakosság döntő része elment kifejezni a véleményét.
A másodikat is meg lehet akár magyarázni azzal (és hallottam is ilyet), hogy kíváncsi volt, ott voltak a haverjai, bulizott egyet, stb. Nyilván ha nagyon megviselte volna az eredmény, kíváncsiságból, vagy a haverok kedvéért sem ment volna el a győztest ünneplő Gorehabba fesztiválra. (Na jó, tehénszarral nem dobálóztak, csak elképesztő mennyiségű szemetet hagytak az ünneplők a Kossuth téren.)
De alapvetően tökmindegy is, miért ment ki. Megteheti. Mint ahogy azt is megteheti valaki, hogy a Tiszára szavaz. Szerintünk rossz döntés (és erre nagyon sokan rá is fognak jönni a következő hónapokban-években. (Kajdi Csabával ez óvatosan meg is kezdődött, de lesz ez még sokkal durvább és hangosabb is.) Ám még akkor is jogában áll bárkinek a Tiszára és annak Robespierre-t, Károlyit, Kun Bélát, Rákosti, Hugo Chavezt és Justin Trudeau-t egyszerre idéző vezetőjére szavazni, ha az illető előtte történetesen fenn járt az űrben. Az előző kormány jóvoltából.
Kapu Tibor Magyarország, a magyar állam űrhajósa. Nem az épp aktuális magyar kormányé. Mint ahogy a Karmelita Kolostor, az egész Budai Vár, ingatlanokkal és ingóságokkal, épületekkel és festményekkel, nem a kormányé, nem Orbán Viktoré (voltak), hanem a magyar államé. (Ez az „aprócska” kis információ valahogy rendre kimarad a hergelő-vázakicsomagoló tárlatvezetésekből.) Kapu Tibor nem a Fidesz, a fideszesek űrhajósa volt.
Még akkor sem, ha valóban a Fidesz-kormány, annak vezetői, és legfőképpen annak miniszteri biztosa tette lehetővé Kapu Tibor számára, hogy a Bosch gépészmérnökségétől a nemzetközi űrállomásig jusson. De Kapu Tibor ezt nem ajcsiba kapta a szülinapjára. Nem egy űrturista-látványosságra kapott személyre szóló ingyenjegyet. Hanem egy állami programban vett részt, egy iszonyatosan kemény kiválasztási procedúrán keresztül, aminek a végén egyedül ő felelt meg – vagy legalábbis ő felet meg a legjobban. Tehát „megdolgozott a pénzéért”.
Mindentől függetlenül persze valóban nem ízléses, ha szembefordul azzal a kormánnyal, amelyik mégiscsak de facto lehetővé tette számára, hogy valami olyasminek legyen részese, ami Magyarországról előtte összesen egyetlen embernek adatott meg. De Farkas Bertalant sem Kádár János űrhajósának tekintjük, hanem tiszteljük és büszkék vagyunk rá mindannyian.
Legalábbis mindenki, akinek volt gyerekszobája. Más kérdés, hogy a tiszás keménymag nem így szocialzálódott. Ők a legválogatottabb, legelvetemültebb, alpári szitkokat szórták Kapu Tiborra is ugyanazzal a lendülettel, amivel az űrprogramot szidták. Csak mert azt a Fidesz hozta létre. Közben azért bukkantak fel már akkor is olyan kommentek, hogy Kapu valójában tiszás, csak nem beszélhet ki a „kánonból”. Tényleg nem beszélt ki; Orbán Viktorral is „interjúzott” a nagygyűléseken, Sulyok Tamás mellett is ott állt az újévi köszöntő alkalmából. Ez utóbbit talán nem kellett volna ráerőltetni. Lehet, hogy a kormány egy kicsit túltolta a nyomást Kapu Tiboron, túl sok elvárás volt vele szemben, és ez kontraproduktívnak bizonyult. Nem tudhatjuk.
De végigmelózta nem csak a programot, hanem annak – gyakran politikai jellegű – utókommunikációját is. És lehet, hogy ehhez képest felszabadító erővel bírt számára, amikor elmehetett a – történetesen tiszás – haverjaival bulizni. (Akiktől bizonyára kapott hideget-meleget a szilveszteri szereplésért, de ez őket minősíti.) Az a gyűlöletcunami azonban, ami emiatt zúdult rá a nemzeti oldaltól, nem méltó hozzánk. Még akkor sem, ha esetleg joggal nehezményezzük, hogy „átállt”. Lehet, hogy mindig is ott volt, lehet, hogy alapvetően sehol sem volt. Ez nem az az átállás, amit rengeteg (nagy- és kisebb) vállalkozótól az utolsó órákban (vagy már azok után) tapasztalhattunk. Kapu Tibor nem volt haszonélvezője az előző kurzusnak, és nem vált annak fröcsögő kritikusává, nem át állt át utólag a barikád másik oldalára (azzal a dumával, hogy ő mindig is azon az oldalon volt, csak ellenállóként, „fedett ügynökként”, meg ehhez hasonló baromságok és hazugságok).
De bármi is a helyzet, azért ne menjünk le a tiszások szintjére. Azt a beteglelkű mocskolódást, gonosz gyűlöletet, torz viselkedést, amit a keménymagjuk és Facebook-hadtestük, kommentszekciójuk rendre produkál a „mieinkkel” szemben, azt mi ne produkáljuk. Lehet Kapu Tiborra haragudni, még akár kritikusak is lehetünk vele szemben, de mégiscsak letett egy komoly teljesítményt az asztalra. Még akkor is, ha azt Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Ferencz Orsolya nélkül sosem tudta volna letenni. És még akkor is, ha valóban nem ízléses, ha – akár szándékosan burkoltan, akár akaratlanul – azt a benyomást teszi, hogy örül utóbbiak vereségének.
