A németek az iszlám vallás szolgálatába állították a szabadságjogokat?

Németországban egyre csak burjánzanak azok az esetek, amelyek tökéletesen mutatják, hogy a német állam saját állampolgáraik egy részének támogatásával is a muszlim bevándorlók jogainak tiszteletben tartását részesíti előnyben saját, tősgyökeres (őslakos) német állampolgáraival szemben. A teljesség igénye nélkül ilyen volt az, amikor egy német iskolában a muszlim tanulók kifogásolták, hogy nem muszlim társaik a szünetben esznek a ramadán idején, amire csak az volt a válasz, hogy akkor a diákok titokban egyenek, valamint itt volt a gelsenkircheni iskola esete is, ahol már az ott tanuló diákoknak sem szolgálnak fel sertést, nehogy ezzel megsértsék muszlim társaik jogait. Ezzel együtt a statisztikák azt mutatják, hogy Németországban nőtt a keresztényellenes gyújtogatások száma és az intolerancia légköre is, noha a liberálisok által „vágyott” multikulturalizmusnak pont, hogy békességet kellett volna hoznia a etnikumok között. De mit jelent most a multikulturalizmus? Közel sem azt, amit elméletben, hiszen az a gyakorlatban sokkal inkább jelenti bizonyos kisebbségek (?) támogatását, előnybe helyezését az őshonos népességgel szemben mind jogi, mind kulturális téren.

Mert a német állam nemcsak csöndben és némán tűri ezeket a negatív társadalmi folyamatokat, hanem intézkedéseivel tevőlegesen is hozzájárul annak gyorsításához, mert ugye a „náci horogkeresztes időszaknak” még mindig nem tudtak búcsút inteni, és a nagy vezeklésben inkább választják az önfeladást, mint azt, hogy bármelyik állam a múltjukra történő hivatkozással megbélyegezze őket az idegenellenes intézkedéseik miatt. Így a németek ahelyett, hogy megállítanák ezeket a drasztikus folyamatokat, inkább elősegítik annak felgyorsulását a „demokrácia”, a „szolidaritás”, na meg a „gazdaság” érdekében még akkor is, ha ez saját kultúrájuk és vallásuk eltemetését jelenti, és a gyakorlatban a gazdasági fejlődés is elmarad.

Az iszlám vallás következő németországi áldozata egy brémai óvoda

Nem kellett sokáig várni a következő kulturális és vallási „összecsapásra”, amelynek főszereplői egy brémai óvoda dolgozói és óvodásai. Történt ugyanis, hogy ott a gyerekeknek ebédre sertéshúst szolgáltak fel az oda járó muszlim gyermekek és szüleik legnagyobb sérelmére. Sajtóértesülések szerint az ügy odáig ment, hogy az óvoda egyik alkalmazottját, a konyhásnénit eltávolították az állásából, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal pedig már azt is vizsgálja, hogy a cselekménynek lehetnek-e büntetőjogi következményei. Az óvoda igazgatója pedig az alkalmazott kirúgásán kívül nyilatkozatával is asszisztált az ügyhöz, kijelentve, hogy

Nos, lehet, hogy tisztelni kell, de az nem jelenti azt, hogy be is kell hódolni neki. Márpedig a németek (tisztelet a kivételnek) ezt tették. A történelmi múlt kísértése és annak lemosása iránti látható vágy a „szolidaritás” és a „demokrácia” érvényesítése közepette az önfeladás irányába vitte el a németek. Csak éppen azt nem vették észre, hogy miközben a „jogállamiságot” próbálják érvényesíteni az iszlám vallású bevándorlók befogadásával és begyűjteni a hozzá járó dicséretet, addig pontosan azokat az értékeket és mentalitást ássák alá, ami a németeket németekké tette. Ráadásul a korábbi kancellár, Angela Merkel hivatkozása az iszlám vallásúak német gazdagságban betöltött pozitív szerepére sem állja meg helyét, ha a német gazdaság teljesítményét nézzük. Ugyanis utóbbi területre vonatkozóan azt fejtegette a kancellár, hogy Németország gazdasági növekedéséhez már elengedhetetlenek a közel-keleti bevándorlók. A merkeli politika azonban nem kívánt minőségi különbséget tenni, hanem a mennyiségben látta a megoldást. Fontos megjegyezni, hogy Németország muszlim közösségei nem 2015-ben, hanem már sokkal korábban kezdtek el kialakulni, de még a német állam kontrollja alatt.

Az igazi önfeladás viszont 2015-ben kopogtatott be Európa és a németek ajtaján, akik a szabadságjogokért való küzdelemben elérték azt, hogy azok lassacskán az iszlám háttérrel rendelkező személyeknek/bevándorlóknak kedvezzenek a németekkel szemben. Mert a szabadságjogok érvényesülésének korlátja a másik személy ugyanilyen jogainak az érvényesülése. A német vezetés pedig ezen jogok ütközése esetén keresztény értékei és a jog rovására azoknak a muszlim vallásúaknak biztosítja ezen keresztényi gyökerekkel rendelkező alapjogok védelmét, akik mellesleg az iszlám vallás törvényét, a saría alapú ítélkezést szeretnék bevezetni. Így jutottak el a németek a „szolidaritás” és a „demokrácia” jegyében a jogrendszerük iszlám vallásnak történő alárendeléséig, ahol például a véleménynyilvánítás és a vallásszabadság csak addig jár, ameddig arról nem gondolják (!) úgy a muszlimok, hogy sérti őket, vagyis a szabadságjogokat a német kormányok és azok támogatói az iszlám vallás szolgálatába állították.

Merzék pedig egyelőre ezen a jogszolgáltatáson és kulturális irányvonalon nem kívánnak érdemben változtatni, hiszen ezeknek a társadalmi folyamatoknak a visszafordításához vagy legalábbis egy bizonyos mederbe tereléséhez – ha még lehet –, drasztikus és határozott lépések kellenek. Olyanok, amelyek megtételétől egy kormány nem riad vissza, még akkor sem, ha az nemcsak a bevándorlók, hanem az azokat támogató német liberálisok részéről is támadásba ütközik. Mert ne legyenek kétségeink, ha ilyen politikusok kerülnek hatalomra, akkor az általuk végrehajtott változtatások fájdalmat fognak okozni a muszlim közösségeknek, akik hozzászoktak a jogi, kulturális és vallási elsőbbségükhöz. Az agyatlan demokrácia így bosszulja meg magát.