Pesti Srácok

Lázár János: velem sem fog vitatkozni a baloldal jelöltje

Lázár János: velem sem fog vitatkozni a baloldal jelöltje

Márki-Zay Péter korábban az esélytelenek nyugalmával hívta miniszterelnök-jelölti vitára Orbán Viktort, de méltatlan lenne a miniszterelnökre nézve egy ilyen vita, ezért nem csoda, hogy a nagy kihívásra a baloldal jelöltje választ sem kapott. Ezért Márki-Zaynak újabb ötlete támadt és a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi jelöltjét, Lázár Jánost hívta vitára. A politikus azonban szintén visszautasította a felkérést, amit többek között azzal magyarázott közösségi oldalán, hogy Márki-Zay vitaképtelen, hozzátéve: Hódmezővásárhelynek és a választókerületnek nem vitára, hanem munkára van szüksége.

Nagy önbizalommal állt elő nemrég azzal Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy vitára hívja Orbán Viktort, majd nemsokkal ezután már Lázár Jánossal szeretett volna egy nagyobb csörtét. A hódmezővásárhelyi ellenfele viszont ma közösségi oldalán bejelentette, hogy miért nem fog vitázni a baloldal miniszterelnök jelöltjével. Mint fogalmazott:

Lázár János ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a hódmezővásárhelyieknek nem vitára, hanem cselekedetekre van szükségük. Majd egy amolyan „Lázáros” humorral zárta bejegyzése végét:

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.