Pesti Srácok

Lengyelország is becsicskul – Varsó kész tárgyalni Kijevvel az ukrán gabonaexportról

Lengyelország is becsicskul – Varsó kész tárgyalni Kijevvel az ukrán gabonaexportról

Varsó kész tárgyalni Kijevvel a gabonaexportról – jelezte Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter szerdán, reagálva ukrán hivatali partnere aznapi kijelentésére, miszerint Ukrajna megegyezésre törekszik az ügyben.

– mondta el Telus a PAP hírügynökségnek. Hangsúlyozta: Varsó nyitott olyan megoldás keresésére, amely "megvédené a lengyel piacot, a lengyel gazdákat, és segítené Ukrajnát". A miniszter ilyen megoldásként említette a gabonatranzitot, valamint azt, hogy az ukrán termékekre vonatkozó tilalmi lista legyen rugalmas, módosítható, tegye lehetővé például egyes termékek importját oda, ahol erre igény van.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Telus. A miniszter szavaival Tarasz Kacska ukrán gazdasági és kereskedelmi miniszterhelyettes, az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak adott szerdai nyilatkozatára reagált, amelyben az ukrán tisztségviselő aláhúzta: "Ukrajna tervében első pontként a Lengyelországgal való megegyezés megtalálása szerepel". Kedden még ugyanis Kacska a Rzeczpospolita lengyel napilapnak adott interjúban jelezte: Ukrajna a közeli napokban embargót vethet ki a lengyel hagymára, paradicsomra, káposztára és almára. Erről a lépésről az ukrán miniszterhelyettes szerdán elmondta: ez "utolsó pontként szerepel az ukrán cselekvési tervben", és reméli, nem fogják foganatosítani. Telus "az utóbbi két-három nap alatt kialakult helyzet csillapításának" minősítette Kacska szerdai nyilatkozatát.

– jegyezte meg a lengyel miniszter.

Ukrajna hétfőn panasszal fordult a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát. A lengyel importtilalom az ukrán búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.