A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte pénteken annak a férfinak a letartóztatását, akit többek között bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítanak. Az eddigi adatok szerint a terhelt olyan zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet irányításában, illetve felügyeletében vett részt, amely az Európai Unió területén beszerzett árut az áfa-fizetési kötelezettség elkerülésével értékesítette belföldi vevők részére. A PestiSrácok.hu információi szerint az érintett Veres István, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosa, akit júniusban európai elfogatóparancs alapján Spanyolországban vettek őrizetbe. A gyanúsított terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tétele magas: bizonyítottság esetén öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A Fővárosi Törvényszék pénteki közleményében az olvasható, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A terhelt rendszeresen utazott külföldre, ahol családi kapcsolatokkal rendelkezik. Külföldi tartózkodási helye azonban nem volt ismert, így a hatóságok európai elfogatóparancs alapján Spanyolországban fogták el egy hónapja. A terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tétele magas: bizonyítottság esetén öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Minderre tekintettel a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. A nyomozás folyamatban van, a tényállás teljes körű felderítéséhez további nyomozati feladatok elvégzése szükséges. Figyelemmel a terhelt bűnszervezetben betöltött irányító szerepére, a bűnszervezeti tagok függő helyzetére, alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában az eljárásban érintett személyeket befolyásolná, illetve a bizonyítási eljárást más módon nehezítené vagy meghiúsítaná. A rendelkezésre álló adatokra és arra tekintettel, hogy a gyanúsított a terhére rótt bűncselekményt ellene folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el, a bíróság úgy ítélte meg, hogy vele szemben a bűnismétlés veszélye is fennáll. A fentiek alapján a bíróság szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók. A pénteki végzés nem jogerős.
Portálunk értesülése szerint a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított férfi Veres István, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosa, akit júniusban európai elfogatóparancs alapján Spanyolországban vettek őrizetbe. A fuvarozócégek ügyei miatt egy másik büntetőeljárás indult. A bírósági szakban lévő ügy vádirata szerint a Budapest Airport Zrt. új vezetősége 2006 májusában nyílt pályázatot hirdetett a repülőtér utasai részére alkalmi, azaz nem rendelt személytaxi szolgáltatás nyújtására. A Veres István által ténylegesen irányított taxi társaság, a Zóna-Service Zrt. már a pályázat kiírása előtt is végzett a repülőtéren taxiszolgáltatást, amely jól jövedelmezett, ezért a vádlott a pályázaton mindenképpen nyerni akart.
Ennek érdekében a pályázat kiírása után – a negyedrendű vádlott ügyvédi közreműködésével – megállapodott Sziebert György és Rényi-Vámos Krisztina vádlottakkal, hogy tizenegymillió forintért munkaköri kötelezettségeiket megszegve közreműködnek abban, hogy a Budapest Airport Zrt. által kiírt pályázatot a Veres István által képviselt taxitársaság nyerje el. A megállapodás alapján Sziebert és Rényi-Vámos Krisztina ellátták Veres Istvánt belső információkkal, segédanyagokkal, tájékoztatták a többi ajánlat tartalmáról, illetve a belső megbeszélések lényegéről. A vádlottak összehangolt közreműködése eredményeként Veres cége a pályázatot elnyerte. Veres István az eljárás során végig ártatlannak vallotta magát, és állította: nem követett el semmilyen bűncselekményt.
Fotó: Police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS