Pesti Srácok

Letörték a székesfehérvári Országalma keresztjét

Letörték a székesfehérvári Országalma keresztjét

Egy 22 éves fiatal felmászott az Országalma-emlékműre, majd arról lefelé jövet letörte annak keresztjét – számolt be a rendőrségi tájékoztató portál. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szintén beszámolt az esetről; mint írta, a rongáló nem sérült meg esés közben, és nem is tanúsított ellenállást sem, a közterület-felügyelővel megvárta a rendőrség helyszínre érkezését. A polgármester jelezte: a lehető leghamarabb visszahelyezik a keresztet az emlékműre.

A Közterület-felügyelet munkatársai tettek bejelentést a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 27-én 0 óra 40 perckor, hogy a Városház téren található Országalma-emlékmű tetejére egy fiatal férfi felmászott, majd lefele jövet az annak tetején levő keresztet letörte. A közterület-felügyelők közreműködésével, a kiérkező járőrök a 22 éves budapesti fiatal férfit elfogták, a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol védett kulturális javak körébe tartozó tárgy, régészeti lelőhely, műemlék vagy régészeti lelet megrongálása miatt büntetőeljárást indítottak ellene és gyanúsítottként hallgatták ki – olvasható a rendőrség oldalán.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András bejegyzésében azt írta: a Közterület-felügyelet térfigyelő központjában szolgálatot teljesítő kolléga a kamerán keresztül látta az esetet, és azonnal értesítette a rendőrséget. Jelezte: a Városgondnoksággal a lehető leggyorsabban visszahelyeztetik az Országalmára a keresztet.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a polgármester.

Forrás: police.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.