Joe Biden Ukrajna folytatódó amerikai támogatásáról biztosította az Egyesült Államok szövetségeseit egy telefonértekezleten kedden – közölte a washingtoni Fehér Ház. Az amerikai elnök azt követően kezdeményezett telefonos egyeztetést többségében európai partnerekkel, hogy az amerikai szövetségi törvényhozás alsóházában szombaton csak úgy kapta meg a többséget az átmeneti költségvetés, hogy abban nem szerepelt az ukrajnai támogatás folytatásához szükséges összeg.
A Fehér Ház az egyeztetés részleteiről nem számolt be, de Joe Biden a hétvégén azt hangoztatta, hogy
az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem engedheti meg Ukrajna támogatásának megakadását.
A telefonos egyeztetésen többek között részt vett Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Japán, Románia, Lengyelország, az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetője és a NATO főtitkára. Andrzej Duda lengyel államfő a megbeszélésről egy sajtótájékoztatón számolt be, és azt mondta, hogy az amerikai elnök biztosította őket az Egyesült Államok folytatódó támogatásáról Ukrajna javára, és “erős meggyőződéséről azt illetően, hogy a Kongresszus nem fordít hátat” Ukrajna további támogatásának. A lengyel elnök beszámolója szerint Joe Biden arról beszélt, hogy a Kongresszusban sokkal szélesebb az Ukrajna mögötti kiállás, mint azt a média bemutatja. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a közösségi médiában megjelent posztjában
hasznos telefonbeszélgetésnek nevezte az egyeztetést és úgy értékelt, hogy minden résztvevő elkötelezettségét hangoztatta Ukrajna támogatása mellett az Oroszország ellen vívott háborújában “tartson, ameddig tart”.
Az amerikai Képviselőház republikánus tagjai között az elmúlt hónapokban széles ellenzéke alakult ki Ukrajna feltétel nélküli további támogatásának, ezért vették ki az amerikai kormányzati intézmények működését biztosító jogszabályból a kérdést. A Kevin McCarthy házelnök által 45 napra kidolgozott kompromisszumos büdzsével vált elkerülhetővé október 1-től az amerikai kormányzati intézmények többségének leállása.
A Képviselőház elnöke ígéretet tett arra, hogy az Ukrajnának szánt amerikai költségvetési forrásokról külön törvényt terjeszt a Képviselőház elé.
Kevin McCarthy ellen ugyanakkor – a költségvetési kompromisszum ellenére – a republikánusok konzervatív frakciójának tagja, Matt Gaetz képviselő a leváltására irányuló szavazást kezdeményezett, ami helyi idő szerint kedden délután várható.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds
Facebook
Twitter
YouTube
RSS