Lomnici Zoltán: Szívvel-lélekkel ápolni kell az Aranycsapat hagyatékát! – Lóránt Gyulára emlékezett Kőszegen az Aranycsapat Testület (PS-exkluzív!)

Lassanként különleges mérföldkőhöz, az ötszázadik általa szervezett rendezvényéhez érkezik az Aranycsapat Testület, amely bő öt évvel ezelőtt kezdte meg működését és a világ valaha volt egyik legjobb labdarúgó-válogatottjának, az Aranycsapatnak az emlékét igyekszik tisztességgel ápolni. Szerkesztőségünk vendége a szervezet vezetője, Lomnici Zoltán jogász, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, akivel legutóbbi, kőszegi megemlékezésük apropóján a testület létrejöttéről, működéséről és további céljairól is beszélgettünk.

Az Aranycsapat Testület Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján kezdte meg működését, akkor még Aranycsapat Emlékév Testület néven. Gondolta volna az induláskor, hogy ennyire felfejlődik a szervezet tevékenysége?

Messzebbről indulnék, mert azt hiszem, hogy a testület létrejöttének is külön története van, és ez a történet nem az ominózus emlékévvel indul. Puskás Öcsi bácsi temetésén az Aranycsapat még élő legendája, Buzánszky Jenő vetette fel azt, hogy létre kellene hozni egy szervezetet, amely összefogja és ápolja az Aranycsapat hagyatékát, és felkért ennek a megszervezésére. Nagyon őszinte leszek: amellett, hogy rendkívül megtisztelő volt ez a felkérés, ódzkodtam attól, hogy ezen a területen bármibe is belefogjak.

A késztetés hiányzott?

Dehogy! Arról van szó, hogy jómagam ugyan ismerem az Aranycsapat történetét, hiszen rajongója vagyok a sportnak és a futballnak, sőt, fiatal koromban igazolt sportoló is voltam, azonban atletizáltam és nem voltam labdarúgó.

Ám Buzánszky Jenő 2014-ben másodszor is megismételte a felkérését, mindezt ráadásul a nagy nyilvánosság előtt. Ezután személyesen is beszélgettünk és kissé bátortalanul megfogalmazott aggályaimra – miszerint futballistamúltam nincs – Jenő bácsi nemes egyszerűséggel közölte, hogy nem tizenegyeseket kell rúgnom, hanem szervezni, amihez viszont értek.

Innentől már nem volt több kérdőjel, nem is tehettem mást, mint elfogadom a felkérését és vállalom a feladatot.

Lomnici Zoltán jogászt (bal oldalon) az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő (jobbra) kérte fel a csapat hagyományainak ápolására. Fotó: MTI

Ezután már tényleg az emlékév következett.

Igen, így van, 2017-ben, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony meghirdette a Puskás-emlékévet, ez pedig útjára indította formálisan és hivatalosan is az Aranycsapat Testületet is. A szervezet azóta folyamatosan működik és immáron túl vagyunk az ötödik születésnapunkon. Mindenféle anyagi támogatás nélkül végezzük a dolgunkat, maximálisan érezve ugyanakkor a munkánk iránt megnyilvánuló erkölcsi háttértámogatást. Mindezt érzékelhettük Balog Zoltán, Kásler Miklós és Szabó Tünde részéről is. Arra is büszkék lehetünk, hogy az Aranycsapat tagjainak leszármazottai – mások mellett Bozsik Péter, Grosics Edina és ifj. Buzánszky Jenő – is támogatják munkánkat. A lelkesedésünk töretlen, sőt, azt lehet mondani, hogy még inkább jelen van, hiszen a munkánk során mindig újabb és újabb inspirációt kapunk.

Miként fogalmazná meg az Aranycsapat napjainkra vonatkozó jelentőségét? Másként megközelítve: elhangzik olykor, hogy minek a múltban élni, és állandóan Puskásékról beszélni, amikor az már régen volt? Mit felelne ezekre a felhangokra?

Jól fogalmaz, amikor felhangokról beszél, mert ezek valóban léteznek. A válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck azt nyilatkozta egyszer évekkel ezelőtt, hogy az Aranycsapat-kultuszt be kell fejezni, mert ez irreális terheket ró a mai utódokra. Én ezt éppen, hogy fordítva gondolom.

Nekünk olyan szintű csapatunk volt, mint manapság Argentínának vagy Franciaországnak, hiszen döntőt játszottunk az 1954-es világbajnokságon. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az Aranycsapat káprázatos teljesítménye szerintem sokkal inkább ösztönző kell, hogy legyen, és egyfajta tartást, valamint komoly öntudatot kell, hogy adjon a mai magyar futballistáknak is.

Lomnici Zoltán szívvel-lélekkel végzi az Aranycsapat Testület élén végzett munkáját. Fotó: az Aranycsapat Testület archívuma

Közismert történelmi tény, hogy Grosicsék akkor érték el ezeket a kimagasló sikereket, amikor még a nemzeti érzés megvallása is bűncselekménynek számított nálunk. Mégis: a meccsek előtt a telt házas Népstadionban kilencven–százezer ember énekelhette el a Himnuszt, milliók ülhettek a rádiókészülékek előtt és szoríthattak a csapatnak.

Vagyis az Aranycsapat a pályán elért sikereivel segített felemelni a magyarság leszegett fejét. Igenis ápolni kell az emlékeket, a hagyományokat, méghozzá szívvel-lélekkel.

Ehhez kapcsolódóan kezdeményeztem, hogy a Hungaricumok között – az ott már szerepelő Puskás Ferenc mellett – kerüljön feltüntetésre az Aranycsapat neve is, hiszen a csapat együtt érte el a kimagasló eredményeket.

Nemrégiben a csapat középhátvédjére, Lóránt Gyulára emlékeztek Kőszegen.

Igen, az idei esztendő részben Lóránt Gyula személye miatt is fontos. Száz éves lenne ugyanis az egykori csodálatos védőjátékos, akinek személyéhez több érdekesség is köthető. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1943-ban a Nagyváradi AC játékosaként részese volt az első vidéki magyar aranyéremnek, hiszen akkor Észak-Erdélyt visszacsatolták, így Nagyvárad hozzánk tartozott, labdarúgócsapata pedig meg is nyerte a magyar bajnokságot. Emellett – mint az Aranycsapat alapembere – nemcsak olimpiai bajnok lett társaival, de hetven évvel ezelőtt megnyerte az Európa Kupát (az Európa-bajnokság elődje – K.A.) Rómában, és játszott Londonban, az Évszázad Mérkőzésén is. Pályafutása különlegessége, hogy nem csupán játékosként, de edzőként is maradandót tudott alkotni, hiszen ült a Bayern München, a Schalke 04, az Eintracht Frankfurt és a görög PAOK Szaloniki kispadján is. Sorsának különleges tragédiája, hogy a kispadon hunyt el, mérkőzés közben, amikor is szívrohamot kapott és már nem tudták megmenteni sajnos az életét. Lóránt Gyula földi maradványai 2011-ben tértek haza szülővárosába, Kőszegre.

Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje február 6-án lenne 100 éves. Fotó: MTI

Megsüvegelendő, hogy az Aranycsapat talán kevésbé rivaldafényben élő tagjaira is gondot fordítanak emlékező munkájuk során.

Az Aranycsapat Testület a kezdetektől fogva küldetésének tartja, hogy azon játékosokról is megemlékezzen, akiket esetleg kevésbé ismernek az emberek. Éppen ezért tevékenységünk során tudatosan összpontosítunk arra, hogy a kevésbé ismert játékosok életútja is bemutatásra kerüljön. Nem vitatható, hogy Puskás Ferenc neve a hívószó. Puskás Ferenc rendkívüli megbecsültségét magam is gyakorta tapasztaltam, még a Legfelsőbb Bíróság elnökeként. Külföldi útjaim alkalmával rendszerint átéltem, hogy amikor kiderült, hogy Magyarországról érkeztem, akkor az első szó, ami elhangzott, az volt, hogy “Puszkasz”. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy amikor az Aranycsapatra emlékezünk, akkor a csapat egészét kell látni és annak minden tagjáról megbecsüléssel kell megemlékezni. A Lóránt Gyula előtti tiszteletadásunk is ennek a fontos törekvésnek a része.

Vezető kép: Az Aranycsapat 1953-ban. Fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor