A baloldal háborús hergelő kampánya már hetekkel az orosz támadás előtt kialakult; a baloldali politikusok szó szerint várták a vérontást, a háborút, és nyilatkozataikkal mindent elkövettek azért, hogy belesodorják Magyarországot a fegyveres konfliktusba. Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc egykori honvédelmi minisztere például február 22-én – bőven a háború kitörése előtt – sürgette, hogy hazánk lőszerekkel lássa el az ukránokat – hívta fel rá a figyelmet az Origo.
Az alapkérdés, hogy miért nem adunk mi adott esetben lőszert, hiszen most a haderőfejlesztés kapcsán elvileg van lőszergyárunk, elvileg van fegyvergyárunk
– jelentette ki az ATV A nap híre adásában, február 22-én. A 2007-től az MSZP elnökhelyettesi tisztségét is betöltő Juhász ráadásul azt hangoztatta, hogy a magyar kormány azért nem küld fegyvereket Ukrajnába, mert szerinte
Orbán Viktor nem akarja, hogy Putyin katonáját magyar fegyverrel és magyar lőszerrel lőjék. Körülbelül ez a történet lényege, és ezért nem ad hadifelszerelést.
A Momentum is háborúpárti
A Momentum volt elnöke, Fekete-Győr András is a harcok kirobbanása előtt beszélt egy esetleges magyar katonai segítségről; szerinte a humanitárius szolgálat mellett fegyvereket is kellene küldeni Ukrajnába. Márki-Zay Péter számos alkalommal azt is sürgette, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába. Miután a kormány világossá tette, hogy az ország területén semmiképpen nem mehetnek fegyverszállítmányok Ukrajnába, a baloldali jelölt álhírterjesztéssel igyekezett zavart kelteni: azt állította, hogy hazánk magyar katonai géppel küldött hadifelszerelést Ukrajnába.
MZP veszélyes nyilatkozatai
Márki-Zay több gyűlöletkeltő kijelentést is tett, amelyek némelyike akár nemzetközi diplomáciai botrányt is okozhatott volna. Egyebek mellett azt hangoztatta, hogy egy személyben Orbán Viktor felelős a háború kitöréséért, és hogy a magyar kormányfő annak előkészítéséről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel február elején. Hódmezővásárhely polgármestere az itthoni és a kárpátaljai magyarokat is igyekezett egymás ellen fordítani, amikor azt terjesztette, hogy utóbbiak oroszpártiak, és a menekült nemzettársainknak azért „kell” átjönniük, hogy a Fideszre szavazzanak.
A baloldal a biztonságpolitikai szakértők figyelmeztetései ellenére sem fogta vissza magát. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor is sajnálkozott a magyar katonai segítség elmaradása miatt.
Nagyon sajnálom a magyar kormány tegnapi bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek
– fejtegette Gyurcsány politikusa az ATV reggeli műsorában.
A Soros György által is támogatott Political Capital nevű baloldali intézet vezetője, Krekó Péter az ATV-ben beszélt a biztonságpolitikai helyzetről. A baloldali elemző szerint a fegyverszállítások „hatékony segítséget” jelentenének.
Nacsa: a baloldal nem a béke pártján áll
A baloldal nem a béke pártján áll, minden nap élezik az így is nehéz helyzetet
– mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. A kormánypárti politikus felidézte: nemrég Juhász Ferenc, a Gyurcsány-kabinet volt honvédelmi minisztere kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának. Rámutatott: lassan megszámolni is nehéz azoknak a baloldali politikusoknak és elemzőknek a számát, akik felelőtlen mondataikkal katonák és fegyverek küldését szorgalmazzák.
Megkérjük Gyurcsány Ferencet, hogy tartsa féken az embereit, ne öntsenek olajat a tűzre és ne veszélyeztessék Magyarország és a magyar emberek biztonságát
– mondta a frakciószóvivő.
Ne hagyjuk, hogy bárki is belesodorja hazánkat ebbe a háborúba!
– szólított fel végül.
Forrás: Origo; Fotó: YouTube
Lakatos Béla Sándor
2022-03-12 at 01:16
Amikor ez a degenerált volt a honvédelmi miniszter, akkor került a Honvédség a megszűnéséhez közel!
Úgy tűnik, hogy a libernyák oldalon nem tudják megfékezni a pofájukat és folyamatos szellemi hasmenés állapotában vannak…
PG
2022-03-11 at 22:12
Szerintem lőszer helyett a mostani ellenzéket kellene oda küldeni mint önkénteseket. Aztán ott megmutathatják hogy hogyan harcolnak.
Ne mindig mást küldjenek és a máséval rendelkezzenek. Ne csak kibiceljenek, hanem járjanak elöl jó példával.
nemLibernyák
2022-03-11 at 20:46
Tipikusan az a fószer, mint a jó drukker, hogy a pálya széléről ad okos tanácsokat. Bezzeg ők okosba felszámolták a hadsereg maradékát. Most meg tanácsokat akar adni a Magyar Honvédségnek. Egyébként, ha harcolhatnékja van, vonuljon Kijevbe, mert ott osztanak fegyvert minden kalandornak, és mehet háborúsdit játszani. A MAGYAROK A BÉKÉT SZERETIK!
Lel
2022-03-11 at 20:44
ki ez a seggfej???
Vélemény
2022-03-11 at 20:33
Azt gondolom, hogy Juhász Ferenc és volt főnökei lehetnek az utolsó emberek ma Magyarországon, aki véleményt mondhatnak arról, hogy mit és hogy csináljon a Honvédelmi Minisztérium. No, persze nem azért mert el szeretnénk venni tőlük a szót, hanem azért, mert ők voltak azok, az ő minisztersége alatt szüntették meg az általános hadkötelezettséget és mindent megtettek azért, hogy ne legyen Magyar Honvédség!!
Nagyon közeli az emlék, így mindannyian emlékszünk, hogy a Magyar Honvédséget miként bomlasztották meg, miként folyt a rabló privatizáció……….2004. november 3-án azaz 136 év után nekik sikerült elérni, hogy megszűnjön a sorkatonaság Magyarországon. Ennek örömére a parlamentben ünnepi beszédekkel búcsúztak a sorkatonaság intézményétől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter pedig ceremónia keretében levágta a szimbolikus óriáscenti utolsó darabját is a Hősök terén!!!
Mindezek után Juhász Ferenc csakis az el rablóprivatizált honvédségi vagyonról kellene számot adnia a magyar embereknek, hogy milyen módon és hova tűntek el a katonai felszerelések, lőszerek…… mi lett a felszámolt laktanyákkal……a közvagyonnal stb.
Szóval Juhász Ferencnek a honvédség kiüresítése után ………most már semmi morális alapja sem maradt, hogy egyáltalán a szájára vehesse az ő elherdálása után újból létrehozott és felfejlesztett mai Honvédelmi Minisztérium döntéseit és vagyonát !!!… aki akkora kárt okozott, aki akkora biztonság lyukat ütött a nemzeten, hát jobban tenné, ha behúzná a fülét és fa@kát és lakatot tenne a szájára és szép csendesen elsomfordálna!! ……
Lászlo54
2022-03-11 at 19:59
Juhász F., Szekeres I. az alkohológiai tudományok doktorai, ilyen söpredék irányította a magyar honvédséget, szégyen!!
Orientál
2022-03-11 at 19:48
Ne küldözgessen ,menjen ki az oroszok ellen harcolni.
Ezek
2022-03-11 at 19:30
Juhász:
Orbán Viktor nem akarja, hogy Putyin katonájat magyar fegyverrel és magyar lőszerrel lőjék. Ezért nem ad hadifelszerelést.
Ördögöd van juhász, tényleg ezért nem ad.
Pedig milyen jó lenne, ha adna, az oroszok meg szépen visszalönének, meg is szűnne az Orbán rezsim, igaz az ország is de ahol meghalnak mások, ott nektek mindig leesik valami.
Te kis huncut gazember, ezt jól kigondoltad.
solothurn
2022-03-11 at 19:18
Ezer szerencse hogy nem állt be sem komolyabb konfliktus sem hadiállapot addig amíg
ez a búvalb@szott szerencsétlen, Juhász Ferenc volt a honvédelmi miniszter!
Hiszen elveszett volna még az a kevéske Magyarország is, ami Trianon után megmaradt…
lyukas zokni
2022-03-11 at 18:55
ez már 20 éve is hülye volt, de azóta rosszabbodott az elmeállapota.
Hoppá
2022-03-11 at 17:59
Jól jött ez a háború az emberiség sorai között bujkáló gyilkosoknak. Önként jelentkeznek harcolni, gyilkolni Ukrajna és Oroszország seregeibe. Állítólag Kb. 15 ezer ide, kb. 15 ezer oda. Persze vannak köztük gyáva gyilkosok (J. P.), akik csak lőszert küldenének, hogy ne akadozzon a gyilkolás.
időgyógyász
2022-03-11 at 17:54
Ha figyelnek, manapság harmadvonalas idiótákat küldenek az Atv-be nyilatkozni.Rosz rágondolni, hogy valamikor ez az ember döntési helyzetben lehetett. Legjobb lenne G.Zsolti kezébe adni az ügyet, ő tudná kezelni a kérdést a dákó párt szexológusa ehhez is ért.
Veritas Samu
2022-03-11 at 17:26
Juhász Ferenc menjen harcolni-ha annyira akar.
Rózsa
2022-03-11 at 17:03
Szerintem aki több fegyvert akar, több és nagyobb háborút is akar. Aki békét akar. az április 3.-án a FIDESZ-KDNP szövetségre szavaz.
obsitos
2022-03-11 at 16:59
Juhász Ferenc tartalékos tizedes megmondta a tutit.
Az sem normális, aki ezeket leközli.
?
2022-03-11 at 16:48
@hetty , úgy legyen ! Egy nagy probléma a Soros NGOk , a soros hálózat ! Most már a világ minden országában ott vannak , mint a rák az egészséges sejtekben ! Itt már csak egy “ csoda” segíthet csak meg a teljes ön pusztulástól ! ?
vélemény
2022-03-11 at 16:37
A selejtes magyar politikusok közül egy díszpéldány – akire még a juhokat sem lehet bízni – fogadatlan prókátorként
újra hallatott magáról.
Királytigris
2022-03-11 at 16:30
Nem lőszert, hanem ezt a kivénhedt hülyegyereket kellene elküldeni az orosz-ukrán frontra! Ez sokkal olcsóbb lenne.
Borsmenta
2022-03-11 at 16:23
Jobban tennè a gyagyàs ha vegyi fegyvereket /hasznàlt katonai
bakancsokat/kűldene a szomszèd orszàgba.Azt is sajàt maga
szàllitanà el nekik.A baloldalon csak zakkantak vannak?
Fehérlófia
2022-03-11 at 16:15
Ez még miért van szabadlábon? Miniszterként mutyizással szerzett ingatlanokat és semmi következmény?
Gáspár Anette
2022-03-11 at 16:02
Ezek mind be vannak kötve az USA gépezetébe.
Az országgyűlés tele van ügynökökkel, akik szivárogtatják
kifele az infromációkat.
Emlékezzünk a Demeter-ügyre!
Hetty
2022-03-11 at 15:32
Egy ismerősöm elmesélte, hogy amikor Tengízben magyar emberek építették a déli gázvezetéket /köztük ő is!/, akkor a jelenlegi ukrán kormányfő a magyar dolgozókat a repülőgépről leszállva, katonai felügyelet alá vonta. Úgy látszik, hogy Orbán Viktor “diktatúrát” tart fenn, Zelinszkíj egy “tökéletes” államférfi. Igaz, sem a magyar, sem az orosz kisebbség nem használhatja az anyanyelvét! Röviden: hol van diktatúra? Amerika szálljon végre ki a világpolitikából, hagyja békén Európát, Ázsiát, Afrikát, Ausztráliát! Kezdeményezzen az USA-ban harcot, saját embereit gyilkolja vagy gyilkoltassa. Az elmúlt évtizedekben (akár századokban!) USA volt a felbújtó! Nem kérünk belőlük. Sem az USA-ban kiképzett ügynökökből. Szállítsák “haza” a Magyarországra szabadított ügynökeiket.
Apuci
2022-03-11 at 15:22
Sajnos ilyen felelőtlen embereken múlhat Magyarország sorsa ! Egy rossz lépés ,,,, annyi ! ( Gyurcsány honvédelmi minisztere ) az isten óvjon meg minket az ilyenektol !!!!!!!! Ez nem akar pálmafát ültetni a kertjébe ?
Jurka
2022-03-11 at 15:21
Lehet vinni Ukraine-ba lőszert kisbarátom.Csatold a hátadra,azt vidd a frontvonalba!Megmondta a kazár humorista,lehet vinni önkéntes alapon.Akkor gyí!
Katalin
2022-03-11 at 12:26
Idióta!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem azért nem küld Orbán fegyvert, katonát és lőszert, hogy az Oroszokat ne lőjje, ha nem azért, mert az hadüzenetnek számít, ezt Putyina megmondta.
Bármely NATO tagországból, mely határos és a fentieket küldenek, vissza fognak lőni!
Te állat! A Magyar Embereket védi Orbán nem Putyin seggét. Moszkvába el sem érnék, ahol trónol!
Orientál
2022-03-11 at 11:50
Korcs elme az ilyen ,az ábrázata is a pofája alapján ezt mutatja.
varga eszter
2022-03-11 at 11:38
Ennek a genetikai hulladéknak semmi nem drága, ahogy az Amerikának sem.
Azok is HARCOLNAK, az utolsó Ukrán katonáig.
Puncius Pinatus
2022-03-11 at 11:37
“Hátravinni………”
Az összeset amelyik az ország a népe ellen tevékenykedik, tudatosan külföldi érdekekkel karöltve vesztéért aknamunkát fejt ki, az ország javaiból lop!
Nincs nem lehet kegyelem, nincs irgalom.
Ezek másból nem értenek.
Elég volt a kommunistákból!
Ezt csak a hazánkba tehetik meg, más államokban már lerohadtak volna a kötélről.
gács
2022-03-11 at 11:35
No, a mákvirágok után megszólalt a Kardvirág is!
Perczel Éva
2022-03-11 at 11:10
Küldjön, ha van neki bőven! Bár utána kéne nézni, hogy milyen fegyverkészlete van, és honnan!
triacus
2022-03-11 at 11:06
A videóban megszólaló Juhász Ferenc (aki “1996-2002 között az Országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának alelnöke volt” és “2002-től honvédelmi miniszter volt a Medgyessy-kormányban, majd 2004-től 2006-ig az első Gyurcsány-kormányban.”):
“Gépjármű-technikai tagozaton végzett, 1978-ban érettségizett. 1981-ben Nyíregyházán tanítói diplomát szerzett. 1981-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei KISZ-bizottság munkatársa, majd első titkára volt. 1988-1991 között a Politikai Főiskola hallgatója volt, 1991-1993 között pedig elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola adó- és pénzügyi szakát. 2003-2006 között pedig elvégezte JPTE Humánerőforrás-gazdálkodás szakát.”
Szemben a jelenlegi Benkó Tiborral:
“1975–1979: Kossuth Lajos Katonai Főiskola, rakéta és tábori tüzér szak
1985–1988: Kalinyin Tüzér Akadémia, Leningrád
2000–2001: Army War College, USA
2004–2006: Szent István Egyetem, humán erőforrás menedzsment szakértő
2007–2010: ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar, Hadtudományi Doktori Iskola.”
Tehát egy gépjármű-technikus/tanítószakos/foxi maxi/pénzügyes/HR-s végzettségű, komcsi, pártfunkcionárius volt “hadügyminiszter” (akinek a minisztersége alatt szüntették be a sorkatonaságot) egy a szomszédban zajló háború esetén lőszerküldésről delirál, miközben egy katonai képzettséggel/tapasztalattal rendelkező hadügyminiszter – a NATO intézkedéseivel összhangban – kimaradna ebből az egészből.
Azt hiszem itt mutatkozik meg “a suszter maradjon a kaptafánál”-mondás lényege.
aladin
2022-03-11 at 11:04
Te hülye Juhász, vigyél löfegyvert Gyurcsánynak és ott együtt robbanszátok fel magatokat. Vidd magaddal az ATV.-t is, hogy szajkozzák amit szoktak, “ez nálunk csak az ATV.-ben”.
a néphadsereg észosztója
2022-03-11 at 10:56
Jé, előkerült Juhász Ferenc munkásőr-vezérezredes, tornából felmentett szarházi exminiszter elvtárs, és nagyívű gondolatait meg kívánta osztani a prolikkal.
Hál’isten, hogy felelős Kormányunk és kiválóan hozzáértő, tényleges Honvédelmi Miniszterünk van.
Juhász elvtárs, azzal foglalkozzon amivel egyidős, szaros száját pedig csak a moslékkoalción belül jártassa.
Önből sem kér nemzetszerető népünk, ha nem jó itt, sürgősen húzzon el!
Don'T stop me now!
2022-03-11 at 10:52
Kunhüje Ágicica színjózan…
https://www.youtube.com/watch?v=EMTOvx8eIbs
Szuri Kata
2022-03-11 at 10:51
Sajnos a szocik ifjaik sem küllönbek. Szomorú jövő vár erre az országra, ha ezek valaha is hatalomra ( DÖNTÉSI HELYZETBE) kerülnek.
Közkívánatra
2022-03-11 at 10:42
Szekeres Imre a Gripeneket AVATAT-JAJA…
.
https://www.youtube.com/watch?v=qZsOZSTZ3b4
György Balogh
2022-03-11 at 10:08
Erre a nulla bácsira, dugós puskát nembíznék nemhogy fegyvereket. Szégyen az országra hogy ez miniszter lehetett. ?
FER
2022-03-11 at 10:02
“vérszagra gyűl az éji vad”? Ez a tökhetes is előbújt az odújából, hogy a moslékukat tovább kotyvassza. Gondoljátok meg proletárok!
Poroszlai Róbert
2022-03-11 at 10:02
a lőszer marad! ez a barom mehet helyette ukrajnába!
JG
2022-03-11 at 09:57
ÉS ILYEN SZERENCSÉTLEN, DILETTÁNS HÜLYÉK VOLTAK A MINISZTEREINK 8 ÉVIG.
George
2022-03-11 at 09:51
Ennek a szadeszes baromnak, többi pártbeli bandataggal és Kuncze őstulok főnökükkel együtt börtönben kellene már régen ülnie a hátrahagyott szdsz-es adóság miatt…
Pepe
2022-03-11 at 09:50
Látszik az arcán, hogy már van benne pár atmoszféra, talán Sztolíchnaya vodka révén.
Az évtizedek során legurított temérdek sok alkohol már nagyon lepusztította az agysejtjeit. Akárcsak Szekeres Imrének, aki annak idején alig tudott végigmenni Ukrajnában a katonai sorfal előtt, olyan részeg volt. Nosztalgiáznak a komcsik.
Többre ne is adjon lehetőséget nekik a Sors.
Angie
2022-03-11 at 09:47
Istenem! Adj nekik világosságot, ha már észt nem tudtál!
Gullwing
2022-03-11 at 09:46
Ennek az alkesz szardarabnak a nyakára kellene lépni!
A büdös kurva anyját mindnek.
Cservenka Judit (Juci)
2022-03-11 at 09:45
Azok a politikusok, akik oly nagyon szeretnének harcolni Ukrajnáért, menjenek oda és fogjanak fegyvert az ottani bőséges NATO-készletből! Mint nagypáik a “nemzetközi brigádokban” a spanyol polgárháborúban, de azok legalább nem Magyarországot kockáztatták.
tarcsa
2022-03-11 at 09:43
Jól emlékszem, vagy rosszul? Ez a faszi volt, aki minisztersége idején valami hivatalos katonai rendezvényen korong részegen tántorgott?
ibolya
2022-03-11 at 09:38
Az ATV-ben minden hülye meghallgatásra talál.Most minden levitézlett barom ott előadhatja a nézetét.Még hála Istennek nem ők kormányozzák kis hazánkat.
khm
2022-03-11 at 09:37
Lőszer helyett küldjük oda,ezt a “szakértőt”. Vége lenne az u-krainai seregeknek. 🙂
Nahát
2022-03-11 at 09:36
Aki háborút akar Magyarországon, az szavazzon a baloldalra. Aki ki akar maradni a háborúból, az szavazzon Orbán Viktorra! Ilyen egyszerű a választás.
Judit
2022-03-11 at 09:31
Hála a jó Istennek hogy a Magyar Nép többsége nem így gondolkodik mint ez a levitézlett Juhász Feri.!!! Vagyis ellene mondunk a sátánnak.!!!