Pesti Srácok

Magyarország minden lépésben az első a koronavírus elleni védekezés során

Nem igaz, amit az ellenzék sulykol, miszerint a magyar kormány koronavírus elleni intézkedései elkésettek. Az igazság az, hogy mind a veszélyhelyzet kinyilvánításában, mind a határok lezárásában, mind a gazdasági intézkedésekben és a kijárási korlátozás meghozatalában, Magyarország az első helyen jár - erről beszélt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV Bayer show című műsorában. Arról is szó volt, hogy a korlátozások szigorítására lehet számítani, de a teljes kijárási tilalmat azért csak a legvégső esetben fogják elrendelni, mert az gyakorlatilag államcsődöt idézne elő és éppen ezért teljes tiltás sehol sincs.

Pénteken vezették be a kijárási korlátozást, amely gyakorlatban azt a célt szolgálja, hogy az emberi találkozások, kontaktok számát tovább tudják csökkenteni. Abban a szakemberek között egyetértés van, hogy a terjedés gyorsasága attól függ, hogy egy ember hány embernek adja tovább a vírust, ha ez a fertőzés szám egy alá esik, akkor a vírus visszaszorul és meg is szűnhet - hangzott el a műsorban.

Bayer Zsolt azon kérdésére miszerint előállhat-e olyan helyzet, amikor a kijárási korlátozásból kijárási tilalom lesz, a miniszterelnökséget vezető miniszter tudatta, hogy természetesen semmit nem lehet kizárni, azonban teljes tilalom sehol nincs, ez az államcsődhöz vezető egyenes út lenne.

A korlátozások viszonylag szigorú szabályozások, ha továbbiakra lesz szükség a kormány arra is készen áll, hiszen céljuk az emberi életek megmentése és a járvány terjedésének megfékezése. Azonban dolgoznak azon is, hogy a gazdaságot hogyan lehet majd ebből a rendkívül nehéz helyzetből újraindítani. Bizakodó azonban, hiszen könnyebb lesz az újraindulás, mint a 2008-as válság után, ugyanis akkor egy gyenge gazdasággal rendelkezett országot kellett ismét prosperálóvá tenni, most abban bíznak, hogy közel onnan tudják folytatni, ahol tartott a magyar gazdaság a járvány előtt.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki kritikákra Gulyás Gergely számokkal válaszolt. Mint mondta, nem véletlen az, hogy míg ma már mindenhol ezer szám vannak megbetegedések, addig Magyarországon háromszáz eset (pénteki felvétel) az, ahol a fertőzést kimutatták.

Hozzátette, eddig úgy gondolta, hogy, ha vannak is viták akkor is a jelenlegi helyzetben az ország iránt érzett felelősség akárcsak a politikai számítás is arra kell, hogy indítsa az ellenzéket, hogy a védekezéshez szükséges felhatalmazást biztosítani fogja a kormány számára.

Forrás: Hír TV

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.