
Magyarország nem ért egyet a Nemzetközi Büntetőbíróság múlt pénteki döntésével, amely megállapítja a bíróság területi joghatóságát a Gázai-övezet, a nyugati part és Kelet-Jeruzsálem felett – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán. A Nemzetközi Büntetőbíróság döntéséről Szijjártó Péter kedden telefonon egyeztetett Gabi Askenázi izraeli külügyminiszterrel.
Szijjártó Péter bejegyzésében kiemelte: a magyar kormány már az eljárás során jelezte, hogy álláspontja szerint a Palesztin Állam (Palesztina) nem rendelkezik büntető joghatósággal izraeli állampolgárok felett. Mi mindig is támogattuk Izrael önvédelemhez fűződő jogát, és hisszük, hogy csak a kölcsönös tiszteleten alapuló tárgyalások vezethetnek el a békéhez a térségben – írta a miniszter, megjegyezve: a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése sajnos nem visz ehhez közelebb. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság kérelmeket elbíráló bírói tanácsa (Pre-Trial Chamber) pénteken hozott döntése szerint a büntetőbíróság hatáskörrel rendelkezik a palesztin területeken elkövetett állítólagos háborús bűncselekmények és atrocitások kivizsgálása ügyében. A büntetőbíróság tájékoztatása szerint alapokmánya (az úgynevezett római statútum) értelmében a bíróság részes államai közé tartoznak a palesztin területek is, így a bíróság joghatósága kiterjed az Izrael által az 1967-es háborúban megszállt területekre, nevezetesen Gázára, Ciszjordániára, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is.
Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Schenkhyalfonz
2021-02-10 at 13:48
Apró probléma, hogy a territorialitás elve alapján a Palesztin Állam csak virtuális valóság, egy korlátozott önkormányzat a rögvalóságban. Így nem részes állama a római statútumnak.
Hans Landa
2021-02-10 at 10:50
Miniszter úr:”si tacuisses philosophus mansisses”
T J
2021-02-10 at 09:29
Érdekes. Néhány éve még lehetetlennek tűnt, hogy bármelyik nemzetközi szervezet Izrael ellen forduljon. Akkora volt a holocaust melletti hype és bűntudatkeltés, hogy bármiféle előjog megkérdőjelezése is antiszemitizmusnak számított. Mekkorát fordult a világ…
zolatiguszti
2021-02-10 at 01:17
Ez már tényleg a hülyék beszélgetése:
1 Sorosi bíróság olyan területre fejt ki hatályt amihez sztem nincs köze
2 Értem az érdeket a részünkről és időnként jól jön Netnajahu kóser pecsétje de azért sztem néha jobb lenne hallgatni.
3 Az önvédelem azon fajtájáról meg amikor a nagy védekezésben az ellefél országa elfogy nekünk eléb bő repertoárunk van ismeretek tekintetében sztem, szóval maga az egész ügy büdös 45 től kezdve.
Politikai koszfészek
2021-02-10 at 00:49
Ez tényleg kötelező gyakorlat? Még ha kölcsönös lenne, akkor elmenne talán, de így!
Mutant Pig
2021-02-09 at 23:19
Azért kutyába talán mégsem kellene lemenni az idősebb testvéreinknek.
Patriota
2021-02-09 at 21:47
Kíváncsi vagyok Izrael mikor fog kiállni így mellettünk….Mikor halljuk, hogy valamiért is ki áll mellettünk ! Ja- soha. Nekünk viszont KI KELL….