Pesti Srácok

Már kétezermilliárd forintot fordított a kormány a vidéki nagyvárosok fejlesztésére

Már kétezermilliárd forintot fordított a kormány a vidéki nagyvárosok fejlesztésére

Megfelelő ütemben haladnak a Modern városok programnak köszönhető fejlesztések a megyei jogú városokban – tudatta a Miniszterelnökség keddi közleményében. A program összességében több mint négyezer milliárd forint fejlesztést tartalmaz a megyei jogú városok fejlesztésére.

2020 év végére a kifizetett támogatások elérték a teljes becsült költségvetés felét, azaz a kétezermilliárd forintot – írta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Közlése szerint a program az idén is folytatódik. A Modern városok program keretében hazánk valamennyi, tehát huszonhárom megyei jogú városában gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő, kulturális, egészségügyi, sportcélú, oktatási, közlekedési, városszépítő, a szabadidő hasznos eltöltését segítő, valamint infrastruktúra javító beruházások és fejlesztések valósulnak meg – olvasható a közleményben. A támogatott vidéki nagyvárosok: Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Érd, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg. A kormánybiztos emlékeztetett, a Modern városok program végső megállapodásait 2017-ben írta alá Orbán Viktor miniszterelnök. A program egyik pilléreként huszonnyolc országos közútfejlesztés, illetve négy vasútfejlesztés valósul meg, ennek forrásigénye 2.400 milliárd forint. Az előrehaladás kiváló, év végén átadásra került a Békéscsaba megközelítését segítő M44-es gyorsforgalmi út, valamint a Csorna-Sopron-országhatár gyorsforgalmi út is. Pécsnél épül az M6-os országhatárig történő kivezetése, Miskolcnál az M30 gyorsforgalmi út az országhatárig, de az ország minden térségében zajlanak, vagy már be is fejeződtek a 2x2 sávos útépítések – írta.

A másik pillér a huszonhárom megyei jogú város lokális fejlesztéseit tartalmazza, amelyek az élet minden területére kiterjednek és ezerhatszáz-milliárd forintnyi, helyi szinten megvalósuló, régóta vágyott fejlesztést foglalnak magukban. A projektek meghatározó részénél a fejlesztéshez kapcsolódó előkészületi, tervezési munkák vagy a beruházás megvalósítása folyamatban van. A kétszázhetven projektből csaknem száz projekt esetében elmondható, hogy a teljes beruházás vagy a projekt elemeinek meghatározó része elkészült – fűzte hozzá. A győri kórházi parkoló, a kaposvári multifunkcionális csarnok és a Csíky Gergely Színház, a debreceni fürdő, a nyíregyházi szabadtéri színpad, a soproni történelmi belváros, a zalaegerszegi innovációs és tudásközpont, a dunaújvárosi sporttelep, a szegedi uszoda, a pécsi egyetemfejlesztés, vagy a veszprémi állatkert csak egy-két kiragadott példa a számos már elkészült beruházásból – jegyezte meg. Mivel a Modern városok program munkahelyeket teremt, gazdaságot élénkít és beruházásokat ösztönöz, ezért fel sem merült, hogy leálljon, így jövőre ismét jelentős támogatásra számíthatnak a nagyvárosok – áll közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.