Pesti Srácok

Már több, mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség

null

A gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára – a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, a mesterképzésekre, az osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is – vonatkozik, a finanszírozási formától függetlenül – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez. Az intézkedésnek köszönhetően mostanáig több, mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek. A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatók – közölték. A közleményben idézték Schanda Tamást, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkárát, aki kiemelte:

Hozzátette: éppen ezért – a gazdaságvédelmi akcióterv egyik intézkedéseként – kiadhatóvá tették az eddig a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomákat.

PestiSracok facebook image

– írta.

Forrás: MTI/Fotó:MTI

Ajánljuk még