Pesti Srácok

Márki-Zay kijelentette a Die Zeitnek: piszkos eszközök alkalmazására is készen áll a politikában

Márki-Zay kijelentette a Die Zeitnek: piszkos eszközök alkalmazására is készen áll a politikában

Piszkos eszközök alkalmazására is készen áll a politikában, mert a kampánystratégiája eltér az Európában megszokottól, annál jóval konfrontatívabb – jelentette ki Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje a Die Zeitnek adott interjújában. A jelölt szerint nem az a legfontosabb üzenete, hogy jól tud majd kormányozni, hanem az, hogy hatalomra kerülése esetén egyik pillanatról a másikra beköszönt majd a szabadság.

– jelentette ki Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és a baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelöltje a Die Zeit német lapnak adott interjúban. A politikus kijelentette: a politikában késznek kell lenni a piszkos játékra is, mert szerinte néha nincs más út, majd azzal példálózott, amikor Orbán Viktor fiának szexuális orientációjára tett célzást a gyermekvédelmi törvény körül zajló politikai és médiaviták során. Márki-Zay Péter úgy vélte: az ő kijelentései következtében a kormány visszavett a „homofób” kampányból.

Érdemes felidézni ugyanakkor, hogy Márki-Zay Péter utalásai a miniszterelnök fiának szexuális orientációjára még a baloldali liberális lapoknál is kiverték a biztosítékot. A politikus később sem vonakodott politikai ellenfeleinek szexuális irányultságát minősíteni. A baloldali előválasztás második fordulójában egy vele készült interjúban például azt mondta: „most már mindenki tudja, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg”. Majd október végén a közösségi oldalán kampányígéretében úgy fogalmazott: egy olyan országot szeretne vezetni, ahol még a fideszes politikusok is nyíltan vállalhatják homoszexualitásukat.

PestiSracok facebook image

Az interjúnál jelen volt a miniszterelnök-jelölt két tanácsadója is, akiknek egyike szintén évekig élt az Egyesült Államokban, és a kampánystratégiájukat illetően elmondta: sokkal konfrontatívabb stílust képviselnek, mint ami Európában megszokott. Eddig a magyar ellenzék mindig meghátrált, amint beindult a Fidesz gépezete, azonban szerintük ennek már vége. Márki-Zay Péter magára célozva megjegyezte: a magyarok szeretik az erős vezetőket.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje határozottan bírálta a kormány külpolitikáját is. Szerinte Orbán Viktor kiszolgáltatta magát Vlagyimir Putyinnak, és egy ilyen ember nem vezetheti a magyar népet. Mint mondta: az EU-val is rendezni szeretné Magyarország helyzetét, és ezzel meggyőzheti azokat a magyarokat, akiknek elegük van az EU-ellenes politikából, arról azonban nem beszélt, mi lenne hazánk energiabiztonságával a jó orosz kapcsolatok nélkül, és hogy tarthatnánk meg a rezsicsökkentés eredményeit a paksi atomerőművi fejlesztések nélkül. Pontosabban a rezsicsökkentésről mégis beszélt, de sokakat megdöbbentő aspektusban.

Mint portálunk is írt róla, a baloldal miniszterelnök-jelöltje a napokban tette egyértelművé, hogy nem ért egyet a magyar kormány rezsicsökkentésével, és az uniós fősodort támogatja. Márki-Zay Péter szerint azzal, hogy az Orbán-kormány 2010-hez képest csökkentette a lakossági energiaárakat, a rezsit, annak iszonyatosan tovagyűrűző káros hatása van a környezetvédelemre is. Mint fogalmazott, az olcsó energia – a rezsicsökkentés is egyébként – az túlfogyasztáshoz vezet. Magyarán piaci árakat szeretne bevezetni, ami a szakértők számításai szerint havonta átlagosan legalább harminckétezer forintos többletköltséget jelentene a magyar háztartásokban. Ehhez kapcsolódóan Márki-Zay a migrációs politikát is érintette, amelyről úgy fogalmazott: szerinte nem Soros György, hanem Orbán Viktor telepít migránsokat Magyarországra.

Az interjúban a politikus kitért a baloldali politika visszatérő állítására is, miszerint a kormány ellehetetleníti a baloldali vezetésű önkormányzatokat. Márki-Zay Péter szerint a kormány azt akarja bebizonyítani, hogy a baloldal nem lenne képes kormányozni. Ezért mint fogalmazott: nem az a legfontosabb üzenete a magyar emberek számára, hogy jól tud kormányozni, hanem a szabadság, ami egyik napról a másikra jön majd az emberek életében, amennyiben ő lesz Magyarország miniszterelnöke. Mint fogalmazott: a miniszterelnök nem számított rá, mint lehetséges kihívóra 2022-ben, ezért a meglepetés ereje segítheti majd a küzdelemben.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.