Márki-Zay Péter az ellenzéki kampányzárón látszólag higgadtan, megfontoltan szónokolt – de amit mondott… “Egyetlen keresztény ember sem szavazhat arra az Orbán Viktorra, aki elárulta a hazát pénzért, és pénzért büszke pedofil is lenne”.
Orbán Viktor elárulta a nemzetet Márki-Zay szerint, mint ahogy elárulta a NATO-t, Európát és a kárpátaljai magyarokat. „Orbán Viktor hazaáruló. Egyetlen egy tisztességes, becsületes magyar ember sem szavazhat Orbánra
– jelentette ki az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Egyetlen egy keresztény sem szavazhat Orbánra szerinte.
Orbán Viktor egyedül maradt. Még a Fidesz is szégyelli, egy kis székkel járja titokban az országot. Orbán Viktor szégyenné vált Európában, nem számíthat a NATO támogatására, amely nélkül nem tudjuk megvédeni az országot.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányfő az ukrajnai háborúról hazudozik, és két hét alatt négyszer változtatott véleményt abban, hogy jöhetnek-e NATO-csapatokat Magyarországra.
Orbán Viktor hazaáruló – mondta Márki-Zay Péter, hozzátéve: egyetlen keresztény ember sem szavazhat arra az Orbán Viktorra, aki elárulta a hazát pénzért, és pénzért „büszke pedofil is lenne.
Forrás: Vadhajtások
Janó
2022-04-03 at 11:27
Te mocsok görény az Orbán Viktor nyomában sem lépetsz, hogy mersz így beszélni ezért jöttél az országba te hulladék te vagy haza áruló, meg esetleg pedofil kinek érzed magad görény… Hajrá Orbán Viktor kormánya 2022-ben is újra csak is Ők…
Poppy
2022-04-03 at 11:25
Mocskos hazug fasiszta.
Naprózsa
2022-04-03 at 11:22
Már fél hétkor kényelmesen leszavaztunk, aztán egy ismerősünkkel beszélgettünk, aki szerint Márki valójában a Fidesz embere, mert ép ésszel nem lehet ennyi marhaságot összehordani, hogy ne nyerjen.
Én másképp látom. Őrült római császárra emlékeztet (volt belőlük bőven), aki nem volt eredetileg a trón várományosa, csak – főleg a hadsereg jóvoltából – belecsöppent, aztán beleőrült a korlátlan hatalomba.
Példák sora: Volt ugye, aki a lovát akarta a szenátusba beválasztani (megölték) volt Néró, aki a saját anyját, feleségét is megölte, és mikor szavalt a drámáiban, a túszul ejtett néző akár ott szült meg, mert nem engedte ki (megölték), aztán ugye a “Gladiátor” film császára, aki gladiátorkodott, de az ellenfele csak fakardot kapott (megölték), aztán volt amelyik tonnaszám pókhálót gyűjtetett (megölték), másik pszichopata azon élvezkedett, hogy előző nap kitüntette azt akinek vagyonára szemet vetett, agyba főbe dícsérte, hogy a szerencsétlen boldogan ment haza, aztán másnap ledöbbent mikor kivégezték…
Makimajom is pont ilyen, aki három országban sem tudott karriert csinálni, egy kis senki volt világéletében – meg hülye is – egyszerre világtényező lett, mint párdarabja Zelenszkíj – és mindkettő belebolondult a nem várt hatalom lehetőségébe.
Akik a hatalmat munkával, gyakorlással és felkészülve rá szerzik meg, általában kevésbé hajlamosak ilyen nevetségesen megzakkanni. De mit várunk két ilyen alapból is gyenge agyvelőtől mint MZP meg az ukrán buzi?
MZP te utolsó tróger! Ez aljas becsületsértés, amiért törvény előtt felelni fogsz!
2022-04-03 at 11:07
Feljelenti ezt a húgy- és szaragyú aljas hazaáruló és szemtelen kretén Makiszar elvtársat!
Ez nem fér bele a szólásszabadságba, ez becsületsértő proli szöveg, ami a sok trágyával együtt kijött a takonygerincű MZP szaros száján.
Egyébként az ilyen kijelentések nemcsak a gazember Makiszar férget minősíti, hanem a moslékkoalíciós rothadt testű bolsevik férgeket is!
Királytigris
2022-04-03 at 10:14
Nem értem, hogy az OPNI-t miért nem nyitják meg újra. A bezárása óta az elmebetegek szabadon kószálnak az országban, mint ez a barom Makiszar is.
Judit
2022-04-03 at 10:10
“Ilona a közgazdász,Tiszaújvárosból.” Teljes egészében egyetértek a leírtakkal.!!! Köszönet érte.!!!
Remélhetőleg ez a markizaj az aljas bűneiért nagyon meg fog bűnhődni.!!!
Embereket be lehet csapni, de az egy Igaz Élő Istent soha.!!!
Ilona
2022-04-03 at 10:03
Tisztelt Hódmezővásárhelyiek!
Kérünk benneteket, könyörgünk, mi máshol élő választók, köszörüljétek ki azt az óriási hibát, vétket, amelynek során a szavazóitok többsége egy olyan méltatlan embert választott polgármesterének, kétszer is, mint azt az embert, aki nem törődött gyakorlatilag semmit városotok fejlődésért.
Megválasztása, polgármesternek, csak arra kellett MZP-nek, hogy országos politika felé forduljon. Neki csak a saját érdeke dominált, nagyravágyó lett, szinte megőrjítette a meg nem érdemelt hatalom utáni vágy.
Ő nem igazi keresztyén, mert aki valódi, és nem érdek keresztyén az, az ördöggel a hatalom megszerzése miatt nem akarna szövetségbe lépni.
MZP valóban felfelé a hatalomra nézett, és nem előre a haza, illetve városotok érdekére, fejlődésére.
Olyan lett a városotok, mint akinek nincs gondos polgármestere.
Ellentétben a korábbi polgármesterrel szemben, aki éppen a városáért dolgozott szívvel, lélekkel. Erre esküdött mondhatjátok: Igen erre esküdött fel, és esküjének eleget tett, de mit tett értettek MZP?
Igazából minket nem is nagyon érdekelne, a döntésetek, Ti választottátok, most nézzétek mit tettettek, de sajnos MZP “kinőtte a várost”, minden tehetség nélkül, és most sajnos félnünk kell, hogy az országra halálos veszélyt hoz, zavaros gondolataival, háborút veszélyeztet Magyarország földjén.
Így is úgy is országgyűlési képviselő lehet polgármesteretek, ha tőletek le akar lépni. Mivel a gyurcsányista hatos elvtelenek szövetsége minden indult miniszterelnök -jelöltnek listás biztos befutó helyett adott.
Így MZP már a parlamentben lehet, ha akar, még miniszterelnök-jelölti bukása ellenére is; pl. Fekete-Győrrel, Jakabbal, Karácsonnyal, Dobrevvel együtt.
Neki, MZP-nek nyernie sem kell, mégis képviselő lehet. Lázár Jánosnak viszont nyerni kell, hogy országgyűlési képviselőtök lehessen. Szavazzatok rá, hogy MZP mellett, ő is bekerüljön a parlamentbe, mert ő valóban sokat tenne a városért és a körzetéért.
Gondolkozzatok akarjátok e, hogy katonakarú fiaitok, unokáitok,rokonaitok, ismerőseitek meghaljon az ukrán frontokon? Ugye nem hiszitek el MZP szavait mikor azt mondta:” A fiatalokat jobban érdekli a vér, mint az orosz gáz?”
A fiatalok békét akarnak, családot, nyugodt jövőt és nem vérüket áldozni két idegen ország háborújában, bármit is mond zavarodott gondolatait kifejezve Marki-Zay. Jelenlegi polgármesteretek, pedig legyen annyira bátor, hogy ne más vérét akarja az ukrán frontokon kiömleni, hanem csak a sajátját.
Az orosz-ukrán háború nem a mi nemzetvédő háborúnk:Könnyű nagyon a fotelekből, mást a háborúba küldeni, de aki ezt teszi ő álljon a háborúskodni akaró önkéntesek élére. Míg ezt nem teszi addig hallgasson, és szégyellje magát.
Gondolkozzatok tisztelt hódmezővásárhelyiek! Szeretnétek, ha egy orosz rakéta földig rombolná házaitokat, és földönfutók lennétek, illetve mi is lennénk, szerte e hazában, ha MZP a katonák küldésével, fegyverszállítással beszállna az ukránok oldalán az oroszok ellen, a világ egyik legnagyobb atomhatalmával szemben, ha miniszterelnök lehetne.
Marki-Zayt nem érdekli a magyarok sorsa, ő csak az USA-nak, Brüsszelnek akar megfelelni. Igazából talán már a NATO akarata, sem érdekli, hiszen a NATO sem katonákat, sem fegyvert nem akar szállítani Ukrajnának, mert ezzel könnyen a III. világháborúba sodorhatná a világot.
A NATO óvatos, sem katonákat, sem fegyvereket nem akar Ukrajnába küldeni. Ezzel szemben Marki-Zay háborúzni akar, úgy tűnik a NATO akarata ellenére is, háborúba akarná sodorni hazánkat. Ezt egyetlen józan gondolkozású ember sem akarhatja legyen az éppen baloldali, vagy jobboldali. Mindenki tudja, a halál nem nézi ki milyen párt szimpátiát képvisel.
Mi magyarok elítéljük az orosz agressziót. Segítjük az otthonaikból elmenekült ártatlan civileket, szinte erőn felül is.
Ezt tesszük, mert szívünk, becsületünk, emberségünk ezt diktálja.
Azonban, ha mi is menekülőkké válnánk, sírva nézve meghalt szeretteinket, égő házainkat az kinek lenne jó? Nem tudnánk segíteni a menekülő ukránoknak sem, hiszen mi is menekülők lennénk.
Sírva átkoznánk jelenlegi polgármestereket, hogy ezt tette zavaros, ostoba hozzáértés nélküli intézkedéseivel, hadba lépésével az oroszok ellen.
Most Marki-Zay Hódmezővásárhelyen is nyerni szeretne, mint országgyűlési képviselő. Ne engedjétek nyerni! Elég sokat ártott már a hazának!
Végül az csak előnyére szolgálna, ha óriási beképzeltsége, önteltsége most Hódmezővásárhelyen zátonyra futna, azzal, hogy Lázár János legyőzte.
Menjetek szavazzatok ellene, egy jobb tehetséges emberre, Lázár Jánosra. Marki-Zay csak hatalmas szégyent hozott rátok nem dicsőséget. Elég volt, már a sok gyalázkodásból, amit a miniszterelnök ellen is megtett becstelen módon: Elég volt a vidéki, a nők, a fideszesek, az idősek,…. a fogyatékkal élők gyalázatos sértegetéseiből, amit MZP merészelt megtenni.
Normális ember nem merte volna megtenni azt a sok aljasságot, amit MZP. Teljesn következetlen, logikátlan volt amikor maga is vidékiként a vidékieket gyalázta, így bár lehet nem érte fel ésszel ezzel saját magát is becsmérelte.
Tegyétek voksaitokat, most arra az emberre, válasszátok meg országgyűlési képviselőnek, aki már sok-sok éve a városotok fejlődésért dolgozik szívvel, lélekkel.
Dicsőséget hozva városára, kerületére. Ez az ember Lázár János, a Ti régi, és remélhetőleg új országgyűlési képviselőtök lesz.
Szavazzatok rá, aki értetek dolgozik, és ne méltatlan ellenfelére Marki-Zayra, aki ha netalán miniszterelnök lenne rettenetesen sok veszélyt hozna hazánkra.
(Nem tudom elképzelni, hogy kellene MZP még a saját baloldali táborának is, hiszen annyira lejáratta magát, hogy nincs talán olyan politikus a világon, aki előtte lenne a saját maga leégetésében.
Talán, ha nyerne is az ellenzék, amit Isten ne adjon meg, a DK ebben az országnak tragikus helyzetében, ha ők győznének és nem a FIDESZ-KDNP, a BÉKE pártja, akkor szerintem Dobrev mellé állna a korábbi saját jelöltje mellé.” A mór megtette kötelességét, a mór mehet.”)
Azzal, hogy kiemeltétek MZP-t az ismeretlenségből, talán az újdonság iránti vágy hajtott benneteket, és nem a racionális gondolkozás.
Most azt is mondhatjuk hazánkra szabadítottátok azt a veszélyt amely MZP esetleges miniszterelnökségéből adódna. Könnyen háborúba taszítaná az országot, ha nem a FIDESZ, a BÉKE pártja nyerne.
Nem túlzás, MZP a megválasztása szinte első percétől az országos politika felé fordult. Szinte minden országos politikai kampányon ott volt, ha kellett, ha nem.Azonban távolléte munkájától nem városotok érdekét szolgálta.
Még nálunk is kampányolt az elhíresült Bíró mellett, ahelyett, hogy a városáért dolgozott volna. Szerencsére, akkor is csak az időt pocsékolta, mert győzött a FIDESZ-KDNP jelöltje 2021-ben az időszakos országgyűlési választáson.
Ilyen alapon az ország kb. 3200 regnáló polgármestere is megtehette volna, hogy mindenhol ott vannak, ahol a polgármesteri munkát hanyagolni lehet, de ők zömében nem ezt tették, mert tudták, saját városuk lakossága megbízta őket városuk igazgatásával, és ők nem akarták városukat, falvaikat becsapni.
Szavazzatok a FIDESZ jelöltjére, Lázár Jánosra, hogy továbbra is egy igen tehetséges, a városáért élő országgyűlési képviselő lehessen Hódmezővásárhelyen.
Hozzászóló:Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Szőke ciklon
2022-04-03 at 09:53
Csak azt mondja, amit hozzá hasonlóan, a gyűlölettel minden porcikájukban átitatott, gondolkodásra képtelen hallgatósága hallani akar. Sajnos sokan vannak, és ez nem először okozta Magyarország vesztét.
Nagyon bízom a magyar emberekben, hogy ez most nem úgy lesz.
Én azonban még egy 2/3-os konzervatív győzelem esetén is elégedetlen lennék, amiért az ellenzéki listán szereplő – főleg az elején – magyarnak nem nevezhető rongyemberek beülhetnek Magyarország törvényhozó házába, megszentségtelenítve azt.
György Ottó
2022-04-03 at 09:35
Csak higgadtan emberek.Menjen mindenki szavazni és kérem adja le a voksát a FIDESZ-re.
Gyűlölködés nélkül,boldogan ihatunk egy pezsgőt este,de akár már most is az Orbán kormány
győzelmére.
Soha többé baloldal!!!!!!!!!
Sico
2022-04-03 at 09:34
TEHETSÉGTELEN ELŐADÓMŰVÉSZ…..RÖVIDEN : TAHÓ !
NEM KELL ÚJRA NYITNI AZ OPNI-T, VAN ÚJ PSZICHIÁTRIAI INTÉZET ,MZP LEGYEN AZ ELSŐ ÁPOLT !
Nyugati Ádám
2022-04-03 at 09:30
Ez a mocsadék egyszer még megkapja azt ami jár neki. Addig provokálja a magyarok minden rendű és rangú tagját, amíg valakinél el fog szakadni a cérna. Szerintem olyan kijelentéseket tesz és olyanokat cselekszik, ami kimeríti a becsületsértés, a hazaárulás és a rágalmazás tényállásait. Ha vesztenek, akkor mindez nem maradhat büntetlenül. Ha nyernek, ránk magyarokra cifra betyár világ vár, amit meg is érdemlünk.
khm
2022-04-03 at 08:58
Ne tudd ki!
Balhézni fognak! Minden eszközt be fognak vetni.
MZP befolyásolható, kis kvalitású mocsadék vagy, takarodó!
2022-04-03 at 08:58
Te hazudozó, primitív szemétláda, te Miniferi, te agysérült állat Makiszar elvtárs!
Aljas és nyűgösködő szövegedet pontosítottuk a nemzetszerető többségnek:
“Egyetlen ember sem szavazhat arra a takonygerincű, kiválóan befolyásolható és megzavarodott Makiszar MZP-re, aki elárulta a hazát Hugyosgyurka és az aljas EU-s baloldali trógerek zsoldjának megszolgálása közben, és pénzért nemcsak pedofil lenne, hanem együtt hálna Buzinkay Györggyel és buzeráns LMBTQ-s társaival!”.
ne tudd ki
2022-04-03 at 08:53
Röviden szólva: Márki-Zay egy idióta!
Kíváncsian várom április 4.-ét, milyen szöveggel fog előállni? Természetesen a Fideszt fogja vádolni.
Ezzel egy időben megkezdődik a sárdobálás, a moslék tagjai között!
Ha volna lelkiismeretük, akkor – minimum – a vezetőik lemondanak, a Momentum pedig feloszlik!
Torockó
2022-04-03 at 08:48
Normális az, aki ilyeneket mond: „MarkiZaj Péter hazaáruló. Egyetlen egy tisztességes, becsületes magyar ember sem szavazhat MarkiZajra”? Döntse el markizaj.
aladin
2022-04-03 at 08:46
Márkiszar te meg a felewséged és a lány gyerekeidet futtatod az utcasarkon, hogy valami anyagi bevételhez jussatok még videó is van rolla. Te patkány szokásod szerint még vered is öket ha nem teljesitik amit mondasz nekik.
Z
2022-04-03 at 08:15
Ha vasrudakkal verték volna le az emelvényröl ezt a cégéres gazembert, az sem lenne antidemokratikus. Egyszerüen becsületbeli ügy a nemzet védelmében.
Tapfer Mariann
2022-04-03 at 08:14
Régebben főleg egy nárcisztikus futóbolondnak tűnt MZP, de most már egyre jobban látszik, hogy egy aljas gazember is.
tarcsa
2022-04-03 at 07:35
Nyomorult és igen aljas hazaáruló, amire az sem nyújt mentséget, hogy nyilvánvalóan őrült! Agybajos az egész családja apjával, feleségével, Hadházy nevű lófaszt sem érő unokatestvérével együtt!
Besser Wisser
2022-04-03 at 07:13
Megdöbbentem, és kérdezem, meddig tűri Orbán Viktor? Ha ez nem rágalmazás, akkor semmi nem az. Még a rendszerváltás óta ilyen aljas , gátlástalan embert a közélet, a politika nem hordott a hátán, mint marki.
Koromnál fogva, fontolgattam, hogy menjek e szavazni: de ami miatt nem volt kérdés egy idő után, hogy menni kell, az éppen Márki személyisége, és folyamatos gyalázkodása volt!!!
A népszavazásra pedig Klára asszony buzdított, amikor széttárt karokkal arról tartott előadást, hogy hogyan tegyék a szavazók érvénytelenné a népszavazást.
remélem, hogy a bizonytalanokat is hasonlóképpen, és kontra produktívan “ösztönzi” ez a két alja ember. DatAadat: akkor lehet megalkotni a személyiség profilomat!!! És erről egyetlen baloldali portál nem értekezik!!!
szevasz_tavasz
2022-04-03 at 06:59
Szerintetek így beszél és cselekszik egy meggyőződéses, valódi hívó ember?
Soha!
Ez egy beképzelt, öntelt, nárcisztikus alak. A csillapíthatatlan hatalom vágya bármilyen gazság elkövetésére készteti. Eleinte még azt gondolhatta az ember, milyen ravaszul, okosan lavírozik, hogy egy ismeretlen senkiből előbb polgármester, majd egy ellenzéki miniszterelnök jelölt lett.Sőt, a többi, sokkal esélyesebb jelölt közül végül ő lett Orbán Viktor kihívója. Ám, az utóbbi 2-3 hónapban kiderült ö csak egy előre tolt báb, aki összevissza beszél, ill. inkább hazudozik, és aki nem más mint egy ostoba, buta fajankó.
A”.. pénzért büszke pedofil…” kijelentésedre pedig, csak azzal reagálnék te rohadt, mocskos ki s hazaáruló MZP:
Te mondtad, hogy a miniszterelnöki székért kész vagy, még az ördöggel is cimborálni. Egy hívő keresztény, aki az ördöggel is cimborál.? Szép. Na, ha ezt , átfordítjuk egy ateista számára is érthető szövegkörnyezetbe, pár, a gyurcsányi szókészletből kölcsönzött kifejezéssel, akkor ez kb. így hangzana:
” A miniszerelnöki bársonyszékért, akár az anyját is megizélné.” Igen, ez vagy te, mzp.
khm
2022-04-03 at 06:55
Magából indul ki!
Ildiko
2022-04-03 at 06:51
Magyarok!
Otthon ne maradjatok ma,mert esik a hó!
Ha ez az elmebeteg nyer,nekünk végünk,s nem vigasztal az a tény,hogy nekik is!
Logikus
2022-04-03 at 06:31
MZP magából indul ki….
aladin
2022-04-03 at 06:22
Ez a Márkiszar egy elmebeteg, a hajrá végére megbolondult. Az ATV-ben legalább 30-szor mondta, hogy Orbán hazudik, beakadt nála a lemez, eddig tart a szokincse.
Puncius Pinatus
2022-04-03 at 06:09
Több füled lesz mint fogad!
bl
2022-04-03 at 05:57
Jó ahogy összevonja szemöldökét. Hehehe. Ez beteg.
Agi
2022-04-03 at 05:41
Okadek Marki!
Te csuszo- maszo.Usa elott hajlongo bab.Becstelentelenseged hatartalan.
Meltosag nelkuli hibbant.
Emberi vonasaid nyomokban sincsenek.
Bosszu szomjas senki vagy.
Orban Viktor talpaig sem ersz fel.
Bakonyi Gábor.
2022-04-03 at 05:40
Ha Orbán állítólag pénzért mindenre hajlandó, akkor miért van az, hogy a dúsgazdag Soros elvtárs a baloldalt támogatja, és Orbán szembemegy a sorosizmussal?
Az, hogy valaki pénzért és hatalomért mindenre hajlandó, az éppen bal-lib oldalra jellemző.
Úgy tűnik, Zay márki elvtárs éppen a saját lelki tulajdonságait igyekszik kivetíteni Orbánra.
Ilona
2022-04-03 at 00:55
Nincs senki, egyetlen ember sem, aki hivatalból, kötelességet érezne a FIDESZ-KDNP részéről, hogy feljelentené, ezt avélhetően őrült elmebeteget, dicstelen, közönséges, alpári, hazug rágalmazása, minden alapot nélkülöző vádaskodása miatt, mert csak az lehet szerintem elmebeteg.
Azonban ilyen lehetetlen szinte tudattalan állapotban, amiben most létezik MZP, hogyan lehetne ő miniszterelnök még akkor is, ha netalán, amit Isten ne adjon meg, nyerne az elvtelenek hatos innen-onnan összecsapódott hatos fogata?
Talán, ha olvassák pszichológusok, a hasonló hozzászólásokat, most bólintanak is; igaza van a hozzászólóknak: Normál kultúrkörökben, és olyan pozícióra vágyva, mint ez a becstelen önmagából kifordult, minden emberségét elvesztett összevissza beszélő mond, aki minden bizonyíték nélkül, alaptalanul, a megjelent cikk fő címe szerint gyalázza hazánk legnagyszerűbb államférfiját, az nem lehet teljesen normális.
Felvetődhet jogosan a kérdés:Talán ő a hazaáruló MZP, és pénzért, a meg nem érdemelt hatalomért mindent vállalna, éppen azt amivel mást rágalmaz?
Normális embernek szerintem eszébe sem jutna ilyen primitív gyalázatos gondolatok rengetege, melyre ez a kijelentései alapján jogosan ostoba, alpári, közönséges, beképzelt gazembernek nevezhető egyén merészkedik.
Annyira aljas, embertelen barbár, szégyenteljes Marki-Zaj hamis vádja, rágalmazása, becsület sértése a jelenlegi és remélem egyben a jövőbeli miniszterelnök irányában, hogy ezt még idézni sem merem, mert annyira dühítő, gyalázatos, amit ez a beképzelt, ám valójában egy ostobának tekinthető, talán már eszét vesztett, kiüresedett megzavarodott fejű ember mond hazánk miniszterelnökére.
Mindezt a förtelmes gyalázatokat teszi MZP a saját ostoba lelki világa kielégítése miatt a jelek ezt mutatják. Programja semmi, ami van az kétségbejtő, félelmetes.
Maradt az irigység, méreg, hazugság, rágalmazás, mint program, és időnként az a tiszta tudata, hogy semmiben sem ér fel miniszterelnökünkkel. Ez a világos pillanata talán még ziláltabbá, érthetetlenebbé teszi elméjét, viselkedését.
Elvesztette önkontrollját, ami egy miniszterelnökségre vágyó emberkénél egyértelműen lenni kellene. Miniszterelnökünk tehetsége miatt idegileg kikészült ez látszik rajta, fáradtsággal becsmérlésekkel, hazugsággal, gőggel akarja leplezni. Ezért használja a hamis vád és rágalmazás szinte minden becstelen szófordulatát miniszterelnökünk ellen. Ki akar tűnni abból a mocsárból melybe magát süllyesztette.
Meddig lehet ezt tűrni? Hogyan lehet, hagyni, hogy ok nélkül gyalázzon az a barbár szinte tudathasadásos senkiházi sértegető egy tőle milliószor értelmesebb embert?
Tudjuk jól a korábbi hírekből, hogy Merkelt a volt német kancellárt nem lehetett még csak bírálni sem senkinek, mert nagyon megjárta volna, a csak egy gyenge kritikát is kijelentő személy Merkellel szemben.
Miért nem követi az igazságszolgáltatás, hogy a magyar miniszterelnököt alaptalanul, minden bizonyíték nélkül nem lehet gyalázatosan rágalmazni, büntetés nélkül senkinek?
Rágalmaz, de nem tud bizonyítékokkal előjönni, sérteget, becsmérel szinte mindenkit.
Válogatott aljas, hamis rágalmazásokkal, piszkos kijelentéseket tesz, hogy az átlag ember keze önként ökölbe szorul, és gondolatban fejbe is verné, az ellenzék kinevezett egyik fő ámokfutóját MZP-t.
Gyalázkodásokkal, hazugságokkal lépett elő rendszeresen ez a szerencsétlen magát keresztyénnek mondó, ám kijelentései alapján már orvosi eset lehet, bár magát Messiásnak hiszi.
Ettől ő még nem Messiás, csak egy olyan ember akit a remélt hatalom szele csak megcsapott, és ettől szerintem megőrült. Elhitte az lesz, ami remélhetőleg soha nem lesz, mert a milliók sértegetése is teljesen méltatlanná tette, hogy ő ne legyen hazánk miniszterelnöke.
Remélhetőleg a vérig sértett milliók nem felejtettek, és nem bocsátanak meg, a gyurcsányisták csapata ellen szavaznak, és fölényesen győz a FIDESZ-KDNP, a BÉKE pártja.
Ég és föld Orbán Viktor és MZP értelme,tehetsége, mindez a jelenlegi miniszterelnök javára.
Nem vagyok jós. Azonban könnyű megmondani, ha veszít gyurcsányék ellenszenves csapata, akkor MZP őrjöngni fog, ordibálni, szinte eszét vesztve milliók szeme láttára. Amit eddig tett, milliókat gyalázva alaptalanul ez a szerencsétlen hamis Messiás, szinte bizton állítható nem fogja tudni elviselni gyenge jelleme, idegrendszere, indokolatlan beképzeltsége miatt a jogos, és a többség által remélt hatalmas vereségüket.
Neki pihenni kell majd szerintem, hogy lenyugodjon a remélhetően bekövetkező vereségük után. Talán találkozni fog még Napóleonnal is, illetve azzal, aki annak mondja magát.
Hozzászóló: Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Orientál
2022-04-03 at 00:17
Márki-Zay az mint akiket képvisel, közöttük a pedofilokat akik gyerekeket szexuálisan molesztálnak és nemi erőszakokat is követnek el rajtuk ,ellenük. Ezért is 4-szer nemet kell be-X-elnünk.
K. F.
2022-04-03 at 00:12
Hányás ennek az MZP-nek döglött medúza pofája.
Az USA végbélterméke.
xx
2022-04-03 at 00:10
Ismét bebizonyosodott, hogy makiszarnál mindig van lejjebb, és még lejjebb! Makiszar már a pöcegödör alján van, de képes mindig jobban és még jobban alulmúlni akár egyetlen órával később is azelőtti önmagát!
Orientál
2022-04-03 at 00:08
Márki-Zay te proli hitetlen hordószónok vagy.
Namármost
2022-04-02 at 23:52
Orbán Viktor Putyinnal fasizmust épít. Meg halálcsillagot. Azt talán egyedül, de lehet, hogy azt is Putyinnal. Halálszputnyik. Nyilván az ellopott lélegeztetőgépekből, átalakítva. Egyetlen sugárnyalábbal legyilkol minket. Meg persze a nátót és az uniót. Ezt gyakorolta a kínai hadgyakorlaton, kisszékkel a hóna alatt. De ezt nem veszi észre mindenki, csak a kiválasztottak. Akit odaát kiválasztottak…
Vásárhelyi Mária Darázsdereka Vagyok
2022-04-02 at 23:46
Látjátok ott, gyerekek, a Péter bácsit?
Na, hát ezért nem szabad drogozni! ??♀️
opettaja
2022-04-02 at 23:39
heroes_never_die, igazad van, ennek a gátlástalan alaknak valóban zárt térben kellene élnie jó darabig.
Azonban nem csupán a “sárga ház” jöhetne számításba! Megtenné egy helyes kis börtöncella is…
Kiss Róbert
2022-04-02 at 23:31
Hát igen,Orbán az anti-karolyimihaly,Szent István királyunkéhoz hasonló nagyságú feladat tornyosult előtte,VALAMENNYIÜNK!!!érdekében birkózik meg vele(butapest jelenlegi vezetői tudnak tanúsítani,micsoda kánaánból tudnak most zsebre vágni ezek a szégyentelen nulla alakok)és tegyük hozzá,most jön el az idő,hogy tényleges hatalomhoz juthat a MAGYAR!!!realpolitika az elfajzott eu-ban is,annak ellenpólusaként,amit sorosgyurka és fizetett csapata MINDENÁRON!!!még akar akadályozni,mert egész élete munkáját döntheti romba,újratervezheti a megdolgozási stratégiát…na ezért van az orbánfasiszt…miértünk,nekünk:HAJRÁ MAGYARORSZÁG,HAJRÁ MAGYAROK??????
na4
2022-04-02 at 23:15
@Patriot: 4/3 az elég érdekes lenne ? de a 3/4 nagyon szép eredmény lenne ????
átlagpolgár
2022-04-02 at 23:15
Sajnos tényleg paranoid. Azon csodálkozom, hogy miért támogatták ezt az embert Gyuri bácsiék.
Lel
2022-04-02 at 23:11
már forrik a víz a disznóra…
JG
2022-04-02 at 23:11
ENNEK SEGÍTSÉG KÉNE, DE SÜRGŐSEN!
A mosléknak üzenem, hogy nagy felelőtlenség ezt az embert hazaengedni a 6 uszkve 7 gyerekéhez!
átlagpolgár
2022-04-02 at 23:09
Ez becsületsértés. Program helyett utálkozás.
heroes_never_die
2022-04-02 at 22:45
Kedves magyar Kormány,
remélem, hogy tudod majd folytatni a munkádat, amennyiben nyerni tudsz vasárnap. Léccike, ha bokros teendőid között marad némi időd, legyél oly drága a Lipótot újra megnyitni.
Még az sem kell, hogy pont a Lipót mezőre rakjátok vissza az intézményt. Csak legyen végre egy hely, ahova ezt a pszichopatát el lehet raktározni egy időre. Hónapok óta keresem azt a szakmai fogalmat, ami konkrétan és frappánsan összefoglalná ennek a szerencsétlenséghalmaznak, nevezhetjük akár “turáni átoknak” is, az összes szimptómáját.
A “pszichopata” megnevezés csak egyik komponense annak a komplex jelenségnek, amit ez a figura produkál. Tapasztalhatunk nála messiás komplexust, paranoiát (azt elég dominánsan), nárcizmust és szociopata megnyilvánulásokat is. Több nem jutott az eszembe, de asszem már ez is elég egy ön- és közveszélyes egomán karakterizálására.
Az is előfordulhat persze, hogy ilyen halmazati terheléses esetben új, eddig még sosem volt meghatározást kell kitalálni. Nem vagyok szaGértő, de akkor javasolnám az MZP-szindróma megalkotását, abban a reményben, hogy ez egy nagyon ritka betegségnek számít, amit bekamerázott gumiszobával gyógyítani lehet.
#köszikemár
Patriot
2022-04-02 at 22:41
Azt gyanítom ez az alak elintézte nekünk a Fidesz első 4/3-át !
na4
2022-04-02 at 22:34
Ez már a végjáték neked Petya. Game over.
Mikia36
2022-04-02 at 22:27
Ezt az aberált hülye egy patológiás eset.
Fleto bezáratta a Hárshegyi vigyorgót, így most szabadon jár ez az őrült.
Ki kell lőni! Mást nem érdemel.
Esvány
2022-04-02 at 22:20
Ja! Meg azok is, akik fújolás nélkül hallgatják, sőt megtapsolják.
TOM
2022-04-02 at 22:20
Szaros cigány kapja be!
Esvány
2022-04-02 at 22:20
Ez a fazon tényleg kényszerzubbonyért kiált!