Megosztotta a pártokat Greta Thunberg látogatása a francia parlamentben. A 16 éves svéd környezetvédő aktivista kedden részt vett a nemzetgyűlés (alsóház) egyik vitáján, az ezen való részvételt azonban lemondta néhány ellenzéki – elsősorban jobboldali – képviselő; voltak, akik bojkottra szólítottak fel.
A svéd aktivista a francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) egyik képviselője, Matthieu Orphelin társaságában érkezett meg a nemzetgyűlésbe, ahol Richard Ferrand, az alsóház elnöke fogadta őt. Thunberg meghívását Orphelin szorgalmazta. A svéd aktivista részt vett az Orphelin által létrehozott, “Gyorsítsuk fel az ökológiai és szolidáris átmenetet” nevű csoport által szervezett vitán. A csoport több, mint 160 képviselőből áll, csaknem mindegyik párt képviselteti magát benne Marine Le Pen pártja, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) kivételével.
Egyes képviselők azonban bírálták Thunberg jelenlétét a nemzetgyűlésben. Julien Aubert, a konzervatív Köztársaságiak (LR) párt képviselője Twitter-bejegyzésében “rövidnadrágos prófétanőnek, Nobel-félelemdíjasnak” nevezte a svéd aktivistát, utalva arra, hogy a 16 éves lányt tevékenységéért Nobel-békedíjra jelölték az idén. Aubert képviselőtársa, Guillaume Larrivé pedig “az apokalipszis gurujának” minősítette Thunberget. A svéd aktivista a nemzetgyűlésben így válaszolt az őt ért támadásokra:
fenyegetések és gúnyolódások céltáblái vagyunk, mert számokra és tudományos tényekre hivatkozunk.
Hangsúlyozta: az egyetlen, amit kérnek a politikai osztálytól, hogy hallgasson a kutatókra. Thunberg beszédében azon meggyőződésének adott hangot, hogy az igazi veszélyt azok a vállalatok és politikusok jelentik, amelyek, akik cselekvést színlelnek, de valójában semmit sem tesznek. Hangsúlyozta: lehetetlen lesz megoldani a klímaváltozás problémáját, ha nem kezelik valódi válságként. A svéd aktivistát védelmébe vette Orphelin, aki azt mondta a 16 éves lányt bírálóknak, hogy “a klímaváltozás, és nem Greta Thunberg ellen kell küzdeni”.
A svéd diáklány 2018. augusztus 20-án sztrájksorozatot kezdett; azon a pénteki napon az iskola helyett a svéd törvényhozás épületéhez ment, hogy tüntessen a klímaváltozás elleni határozottabb fellépésért. Az általa alapított Fridays for Future célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozás problémájára. Sztrájksorozata azóta globális tömegmozgalommá szerveződött.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS