Az Európai Bizottság elnöke körül fogy a levegő, további vizsgálatok várhatók, amiért 2021 májusában elképesztő, 35 milliárd eurós szerződést kötött a céggel 1,8 milliárd adag koronavírus elleni vakcina beszerzéséről – írja német sajtóértesülésekre hivatkozva a Világgazdaság. A Berliner Morgenpost szerint Ursula von der Leyen megrovást kaphat az Európai Unió költségvetésének ellenőreitől.
A Világgazdaság felidézi, ez az a uniós vakcinabeszerzés, amelyben Magyarország nem kívánt részt venni, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint azért, mert 19 millió Pfizer-vakcinát kellett volna megrendelni és kifizetni, függetlenül attól, hogy szükség lesz-e az oltóanyagokra, és „ebben a 120 milliárdos kalandban Magyarország nem tud részt venni”. A beszerzéssel kapcsolatban akkor alakult ki botrány, amikor nyilvánosságra került, von der Leyen gyakorlatilag SMS-ben egyeztetett a részletekről a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourlával. A Világgazdaság arról is ír,
az ügyben természetesen vizsgálat is indult, az uniós ombudsman pedig arra jutott, hogy von der Leyen stábja szándékosan hátráltatta a munkájukat, amikor azt állította, nem talált semmiféle szöveges üzenetet az EB-elnök és Bourla között. Később kiderült, csak a belső dokumentum-nyilvántartást tekintették át, az SMS-eket nem, mondván, azok túlságosan „rövid életűek”, ezért nem tartoznak a szakpolitikával kapcsolatos dokumentumok megőrzésére vonatkozó uniós jogszabály hatálya alá. Emily O’Reilly ombudsman álláspontja szerint viszont a Bizottság tagjainak viselkedése nem felelt meg az uniós szabályok által megkövetelt átláthatóságnak, és meg sem próbáltak átfogó kutatást végezni az ügyben.
Forrás: vg.hu; vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS