Megsemmisítő vereséget mértek a brit EU-tagságra a szavazók

Az egészen szürreális, földcsuszamlásszerű eredményeket hozó 2016-os Brexit-népszavazás következtében népszerű toposszá vált az európai balliberálisok körében, hogy a brit választók nem voltak tisztában a döntésük súlyával, és amennyiben megismerik azt, már bizonyosan nagy többséggel az Európai Unióban maradás mellett voksolnának. Nos, a Brexit eddig leginkább tragikomikusnak nevezhető, véget nem érőnek látszó történetéről úgy tűnik, tegnap, a szigetországban kimondták az urnáknál a végső szót. A Boris Johnson vezette Konzervatív Párt az exit pollok szerint abszolút többséget szerzett a londoni alsóházban; ezzel valószínűleg elhárult az akadály a Brexit történetének lezárása elől.

David Cameron talán politikatörténeti jelentőségű baklövést követett el, amikor napirendre tűzte a Brexit-népszavazást az Egyesült Királyságban. A “felesleges kockázatot ne vállalj” évszázados – ha nem évezredes – politikai elvét látszólag minden gondolkodás nélkül feladó konzervatív kormányfő – belátva döntése következményeit – a referendum kampányának véghajrájában maga is a maradás mellett kezdett kampányolni, amivel jelentős zavart keltett az egyébként sem könnyen értelmezhető helyzetben. Az eredmények ismertek: szűk többséggel ugyan, de a britek az Európai Unióból történő kiválás mellett döntöttek.

Isiász és Brexit, együtt sok volt

Amíg az aktuális isiász fájdalmaiból lábadozó Európai Bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker kamaszos daccal jegyezte meg, hogy a nem az nemet jelent, addig a fél világ állt döbbenten az addig szinte elképzelhetetlen eredmények láttán. Nem túlzás azt mondani, hogy Európa vezetőinek többsége értetlenül fogta a fejét. No persze az értetlenség tárgya nem a népakarat, hanem az odavezető út. A ’68-as neoliberális kánon letűnőben lévő csillagai, illetve az alattuk nevelkedett lelkes, de már korántsem oly tehetséges káderek nem értették, hogy a nagy Európai projekt hogyan siklott így ki. Mi vitte rá a briteket egy ilyen balga lépésre? A V4-ek, illetve Orbán Viktor válasza egyértelmű volt. A föderalista, kontinentális államban gondolkozó, senki által meg nem választott brüsszeli technokraták keltette ellenérzés miatt történt minden úgy, ahogy. A valóság által sarokba szorított politikai ellenfelek azonban, mint valamennyi sarokba szorított ragadozó, maguk is kétségbeesetten próbáltak kitörni.

Jean-Claude Juncker EP-elnökségének öröksége a brit kiválás, amelyhez a demokratikus népakarat kinyilvánításának útját David Cameron nyitotta meg

Valójában maradnának

A totális veresége után a balliberális tábor új toposzt talált magának. A brit vidék mucsaizása után következett a narratíva, ami szerint nem tudták a szigetország lakói, hogy miről szavaztak, nem ismerhették a következményeket, ezért ha újra megkérdeznék a választókat, nyilván a maradás mellett döntenének. Theresa May ilyen körülmények között költözött a Downing Street 10. alá. A miniszterelnök – folytatva elődje dicstelen politikai melléfogásának hagyományteremtő jellegét – a Brexit számára időközi parlamenti választásokkal kívánt megerősítő felhatalmazást szerezni. A minden tekintetben elhibázott kampányt követően azonban jelentős politikai buktát könyvelhetett el May is, akinek bár sikerült a választások után kormányt alakítania, de a valóságban időzített bombára ült fel, ami végül idén nyáron robbant.

Theresa May könnyeivel küszködve mondott le a kormányfői posztjáról, miután a Brexit-eljárás végleg holtpontra jutott a londoni parlament alsóházában

Itt a brexit, hol a brexit

Az immár évek óta tartó kiválási folyamat, a megállapodás csúszása, a határidők folyamatos elodázása, a brit belpolitika folyamatos megosztottsága mind-mind keresztbe tett Nagy-Britannia helyzete végleges rendezésének. Időközben ugyanakkor London egykori főpolgármestere, a May-kabinet külügyminisztere, Boris Johnson tűnt fel a színen, aki May lemondását követően a Konzervatív Párt jelöltjeként foglalhatta el a miniszterelnöki széket. Johnson kormányfői antréjával egyértelművé tette, hogy márpedig pontot tesz a kiválás végére. Határozottságát jól jellemzi beiktatásával a brit sajtó által ráaggatott gúnyneve: “Őfelsége dúvadja”. A parlamenti ülésszak berekesztésére irányuló alkotmányos kísérletének a legfelsőbb bíróság általi elkaszálását követően azonban hiába próbálkozott megegyezésre jutni a képviselőkkel a végleges Brexit-forgatókönyv tekintetében, ezért végül az előrehozott választások kiírására tett javaslatot.

Boris Johnson dolgát jelentősen megnehezítette országa parlamentje, illetve saját pártjának és az ellenzéknek a kilépésellenes képviselői, a patthelyzetet pedig csak időközi választással lehetett feloldani

Időközi választás és népítélet

A Brexitet mindvégig versenyben kritizáló Munkáspárt és a Liberális Demokraták által követelt megismételt népszavazás most egy időközi választás formájában újabb sorsdöntő lehetőséget kínált. Boris Johnson egyértelműen saját kiválási programjával kampányolt; vele élesen szembenállva a brit EU-tagság megmentéséért a Liberális Demokrata Párt szált síkra. A Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt azonban zavaros kijelentéseivel nem mert egyik oldal mellett sem markánsan kiállni. Ezzel mintegy borítékolhatók lettek az eredmények. A Konzervatív Párt az exit pollok alapján kényelmes többséget szerzett a parlament alsóházában, így Johnson nagy valószínűséggel beválthatja ígéretét, és az új esztendő elején kiléptetheti hazáját az Európai Unióból.