
A tragédia óta először szólalt meg a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben a PestiSrácok.hu-nak a Dózsa György úti halálos autóbaleset gyanúsítottja, M. Richárd. A hétfőn házi őrizetbe helyezett férfi portálunknak küldött levelében reagál a személyét érintő sajtóhírekre, beszél a baleset körülményeiről, saját felelősségéről, illetve arról is, őszintén megbánta, hogy tragikus balesetet okozott. M. Richárd levelét változtatás nélkül közöljük.
A tragédia óta először szólalt meg a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben a PestiSrácok.hu-nak a Dózsa György úti halálos autóbaleset gyanúsítottja, M. Richárd. A hétfőn házi őrizetbe helyezett férfi portálunk felelős szerkesztőjének, Szenvedi Zoltánnak küldött levelében azt írta, azért érezte szükségesnek, hogy hosszabb nyilatkozatot adjon ki, mert, szerinte „a sajtóban számtalan olyan hír jelent meg ügyével kapcsolatban, amely valótlan, iratellenes és félrevezeti a közvéleményt”. Levelében többek között megemlíti, hogy noha a felelősséget nem kívánja másra hárítani, de azt a műszaki szakértői vélemény is igazolja, hogy mindkét fél felelős a balesetért. Beszél arról is, hogy a cselekmény előtt néhány nappal valóban kokaint fogyasztott, ám az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy már a baleset idején nem volt kábítószer hatása alatt. Ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a bűnösségét teljes mértékben elismeri, őszintén bánja, hogy tragikus balesetet okozott és mindent meg kíván tenni a sértettek és a hozzátartozók kártérítése érdekében. M. Richárd levelét a cikk végén változtatás nélkül közöljük.

M. Richárdot szombaton vették őrizetbe, majd a bíróság hétfőn házi őrizetbe helyezte. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Halálos autóbaleset okozásával gyanúsítják
Ismert, a kecskeméti maffiaper egykori vádlottját szombat délután vette őrizetbe a Dózsa György úti, két halálos áldozattal végződött tragédia ügyében halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok, szakértői vélemények alapján megalapozott gyanú merült fel arra nézve, hogy a bűncselekmény elkövetésével M. Richárd gyanúsítható.
Házi őrizetbe került
Az őrizetbe vétel mellett a hatóság a nehézfiú előzetes letartóztatását is kezdeményezte a bűnismétlésre hivatkozva, de a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) hétfőn úgy döntött, hogy M. Richárd házi őrizetbe kerül. Igaz, a döntés nem jogerős, mivel az ügyészség fellebbezett. Novák Péter, M. Richárd ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy védence a bíróságon elismerte a büntetőjogi felelősségét, hiszen túl gyorsan hajtott. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a térfigyelő kamerákat is kielemző szakértő szerint ügyfele 135-140-el ment. Hozzátette: objektívnek és korrektnek tartja a szakértő megállapításait, aki a tragédia kapcsán osztott felelősséget állapított meg, azaz, a szakember szerint a Citroen vezetője is felelős a balesetért (a BRFK portálunknak küldött mai válaszában azt is megerősíti, hogy a Citroen sofőrjének jogosítványát is bevonták), mivel szabálytalanul kanyarodott ( ráadásul az autó jobb hátsó ülésén lévő személy, aki kirepült, a szakvélemény szerint nem volt bekötve). Novák Péter hozzátette, az igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapította, hogy védence nem volt a baleset idején drog, vagy alkohol hatása alatt.

A férfi portálunknak azt írta, megbánta, hogy balesetet okozott. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Korrigálták a közleményt
A Fővárosi Törvényszék a döntés napján a honlapján számolt be a bíróság végzéséről. A hétfőn kiadott sajtóközleményben, annak ellenére, hogy ilyet a végzés nem tartalmaz, az szerepelt, hogy a Citroen a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedett. Emiatt a férfi védője, Novák Péter levélben fordult a bírósághoz, amely ma korrigálta a tegnapi közleményét és már nem szerepel benne az a kitétel, hogy szabályosan közlekedett a Citroen.
M. Richárd portálunknak küldött levelét alább olvashatják:
“Tisztelt Szenvedi Zoltán Úr!
A sajtóban számtalan olyan hír jelent meg ügyemmel kapcsolatban, amely valótlan, iratellenes és félrevezeti a közvéleményt. Jelen levelemben szeretném összefoglalni az álláspontomat és a rendelkezésemre álló nyomozati iratok alapján informálni Önök útján az olvasókat a tényekről.
A gyanúsítotti kihallgatásom során a nyomozási bíró előtt elismertem a büntetőjogi felelősségemet és őszintén bánom, hogy ilyen tragikus baleset okoztam. Védőm útján a baleset sérültjei és az elhunytak hozzátartozói részére illő módon és megfelelő mértékben kártérítést kívánok fizetni.
Felelősségemet nem kívánom másra hárítani, de felhívom arra a figyelmet, hogy a térfigyelő kamerák felvételei és a nyomozás adatai alapján készült műszaki szakértői vélemény alábbi részletei egyértelműen igazolják, hogy a balesetben mindkét jármű vezetőjének felelőssége megállapítható:
– “Jól látható, hogy valóban a kanyart levágva kanyarodott a Citroen vezetője …” (szakértői vélemény 23. oldal)
– “Amennyiben szabályosan hajtotta volna végre a kanyarodást a Citroen vezetője és ugyanakkor indul, mint ahogy azt a valóságban tette, abban az esetben -4 másodperccel később lépte volna át a felezővonalat.” (szakértői vélemény 23. oldal)
-“… a Citroen vezetője részéről -2 másodperccel az ütközés előtt még elkerülhető lett volna elkormányzással.” (szakértői vélemény 27. oldal)
A balesetet túlélő, abban nyolc napon túli sérüléseket szenvedő Citroen típusú személygépkocsi vezetője szabálytalanul kanyarodott elém és a vezetői engedélye tudomásom szerint bevonásra is került jelen eljárásban.
A Citroen hátsó ülésén utazó személy biztonsági övet nem használt, a gépkocsiból történő kiesés során szenvedett halálos sérüléseket és “… kiesését valószínűsíthetően megakadályozta volna” a biztonsági öv használta. “Az elhunyt tényleges és esetlegesen bekövetkező sérüléseinek elemzése szakértői kompetenciámat meghaladja, így a kérdés további részére egyesített orvos-és műszaki szakértői vélemény keretében lehet maradéktalanul választ adni. (műszaki szakértői vélemény 38. oldala)
A vizelet – és vérvételi vizsgálati eredmények, valamint a nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a tény az, hogy a cselekmény előtt 24-72 órával kokaint fogyasztottam, azonban “az aktív hatóanyag a vérből a mintavétel és így a cselekmény idejére már kiürült és ezért a biztonságos gépjárművezetésre hátrányos befolyásoló hatást már nem fejtett ki.” (igazságügyi orvosszakértői vélemény 4. oldal)
Mindezeket csak az olvasók korrekt tájékoztatása miatt írtam le és hangsúlyozni kívánom, hogy bűnösségemet teljes mértékben elismerem és mindent meg kívánok tenni a sértettek és a hozzátartozók kártérítése érdekében, mely szándékomat a bíróságon és a nyomozóhatóságnál is kinyilvánítottam.
Törökbálint, 2017. augusztus 22.
Tisztelettel:
Molnár Miklós Richárd”
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Kaltenbach Mátyás
2017-11-02 at 14:44
Ja és még gyáva is. Egy gyáva, gerinctelen, hülye, csököttagyú rohadék, akit nem tudom, ki köpött erre a földre. Ez egy igazi mocskos lincselnivaló senkiházi.
Kaltenbach Mátyás
2017-11-02 at 14:42
Gyilkos és kész. Ennyi. Egy izomagyú, ősmagyar, IQ-bajnok, suttyó buzi rohadék. Az ilyet élve felfalatnám kiéheztetett patkányokkal, hogy a lehető legtovább szenvedjen.
jani
2017-08-31 at 22:18
Egy kérdésem van…hogy mi pontosan az osztott felelősség? Ha valaki ilyen sebességgel vezet akkor életbe léphet egyáltalán? Vagy miként kiiktatható esetleg, mert ekkora sebességgel közeledő autót nem tudom hogy lehet-e normális emberi körülmények közt észrevenni, kikerülni. Magyarul, az osztott felelősséget, logikusan gondolkodva, nem írhatja felül a sebesség túl lépés? Vagy az osztott felelősség az 50-50-ben osztott lehet csak? Vagy lehet hogy egy más arányban történő megosztottság is létezik? Valakinek van erről pontos fogalma? Nem véleménye, hanem ennek pontos ismerete.
Kéfa
2017-08-23 at 17:19
Ha már nyílt levelet tettek közzé, kizárólag a levéllel kapcsolatban két észrevételt tennék.
Az első, hogy a levélíró jelenleg úgy tudom gyanúsított, így lehet belőle vádlott is. Ott pedig egyedül fog szembeállni egy államhatalommal. Ezért is rendelkezik úgy a törvény, hogy védekezhet ahogy tud.
A második, hogy a levélnek az elején és végén is elismeri hogy felelőssége van, őszintén bánja a történteket és kifejezte azon akaratát, hogy illő módon és megfelelő mértékben enyhítse a következményeket. A megtörténteket már nem lehet visszacsinálni, de függetlenül attól, hogy ki írhatta a levelet, szerintem helyes és méltányolandó, hogy enyhíteni akarja a kárt, ez mostantól őt is kötelezi.
Misa
2017-08-23 at 10:39
Nyugi, előkészítik a terepet, hátha jobban beveszi a gyomrunk, amikor felmentik.
olszal
2017-08-23 at 07:11
Érdekelne a szakértő neve és címe, hátha a jövőben szükségem lesz az ehhez hasonló “elfogulatlan” szakértői véleményre.
Nem ártana az órabérét is tudnom + persze az “opciós” beárazás díjazását is…
Amúgy ha a Citroen művek nem gyártja le azt az autót, ha az a bizonyos Citroenes nem ül autóba, és ha anno a városatyák nem arra vezettetik el az ominózus utat…és folytathatnám. És persze, ha nem más adja a vizeletmintát és a vérmintát anno…
És, ha nem kellenének a rendőrségnek informátorok…
Kiváncsi
2017-08-23 at 05:12
Hmm, csak nem ezért védik, a PS újságírjóának, Jurák Katának a jó haverja.
https://uploads.disquscdn.com/images/b7c0463019afdfeb47cff0817a3538e04ae261168a43a6a47df6b261c5b1d523.png
Viszont ezt lehet benéztétek, kiadhatták rá a kilövési engedélyt, lásd Rogán nyilatkozat és a 888 címlapja. Viszont érdekelne Jurák kisasszony lapítása mint szar a fűben, többször,többen lebuktattuk de valahogy nem kívánt nyilatkozni milyen kapcsolatban van a kabriós gyilkossal.
Bikkmakk
2017-08-23 at 00:33
Nem bant ez meg semmit se. Az ugyvedje a szajaba adta, hogy ilyeneket KELL mondania.
Nagy megbanas lehetett mivel azonnal visszault a volan moge es nyilatkozott is akkor, hogy ha a fene fenet eszik o akkor is tovabb fog rallyzni mert neki igy jo.
Az esemenyt kovetoen kismillio kepet posztolt magarol o es a zardabol szabadult baratnoje, ahol szeles mosollyal a fejukon, onfeledten koltik a kemeny munkaval megkeresett es leadozott legalis jovedelmuket.
Szoval blablablamisszimma, xrnak ok mindenkire, de foleg a birosagra.
Mátyás Nagy
2017-08-22 at 23:05
Most is kezd kiderülni, hogy mindenki hülye, aki normális …. szegény Ricsi, hogy kik között él – szörnyű!
Highlander
2017-08-22 at 22:33
John Wick újra akcióba lendül és ezt a sz@rtölteléket elintézi.
Dobjuk össze a pénzt neki, a világ biztosan jobb hely lesz, és biztonságosabb.
jajjmar
2017-08-22 at 21:56
a kresz alapján és a bizalmi elv mentén közlekedünk. tehát 50-nel megy belterületen. vagyis aki szemben jön, az nagyjából 50-nel jön. tehát aki 140-nel jön, az harmadannyi idő alatt érkezik, ami a bizalmi elvbe már nem fér bele, ahogyan a kreszbe sem. így a citroen sofőrje csak kanyarodott, ez a barom pedig letarolta. jogsi nélkül, beszittyózva. jogsi nélkül ott sem lehetett, volna. beszittyózva nem is vezethetett volna, két hét múlva pedig ugyanúgy jogsi nélkül vezette a következő roncsjelöltjét. a rendőrök a kokainkereskedőjét sem forszírozzák? #pintérmondjálle
Dankó
2017-08-22 at 21:49
Teljesen fals ez a szakértői vélemény, mivel egy olyan helyzetben, ahol az elvárható sebesség max 50-60 km/h, nem reális, hogy bárki is számoljon egy 135 km/ h-val szembejövő autóval. Ez az autópályán megengedett sebesség felett van, egyszer csak ott van az autó a semmiből, és csatt.
A túl sok kokain rontja az önértékelést, csak ezt a suttyók akik jellemzően fogyasztják, nem fogják föl – vagy éppenséggel épp ezért használják.
Oroza Triznáyk
2017-08-22 at 21:29
Biztos más is szabadon mászkálhatna, ha a belvárosban 140-el két ember halálát okozta volna, és többször (a cselekmény előtt is, alatt is és utána is többször jogsi nélkül vezetett (egyébként pofátlanul, jól láthatóan, kabrióban). A jogsiját többszöri súlyos szabálytalanság miatt vonták be már korábban, mert elérte a 18 büntetőpontot, és ez csak az, amit rá tudtak bizonyítani, egyébként kamerán kívül nyilvánvalóan szabályosan vezet…
Kertész Béla
2017-08-22 at 21:13
Rogán holdudvarába tartozik, nincs miért aggódnia.
Kertész Béla
2017-08-22 at 21:13
Rogán holdudvarába tartozik, nincs miért aggódnia.
Gáspár Anett
2017-08-22 at 21:09
Hol vna a “töredelmes” beismerésből az, hogy jogosítvány nélkül vezetett, tehát nem is járhatott volna ott.
A másik gépkocsivezető mínusz 4 másodpercétől, meg mínusz két másodpercétől eldobom az agyam.
A pofátlanságnak nincs határa.
Mit keres szabadlábon ez a bűnöző?
Stüpeki Bácsi
2017-08-22 at 19:56
Szép levelet írt az ügyvéd…
Apolitikus
2017-11-22 at 11:37
Egyetértek, nehogy már az izomagyú cigány írt volna ilyen levelet.
Doesnt matter
2017-08-22 at 19:55
Hogy is volt az a nick? Császár Előd jó ember…
Alex
2017-08-23 at 00:53
Én hívtam fel a figyelmet Császár Elődre akinek “megcsúszott” a BMW kocsija a Szilágyi Erzsébet fasorban. A mindentől és mindenkitől független magyar bíróság -nyilván a saját tekintélye megóvására- készséggel elhitte, hogy a százzal száguldó autó csak úgy megcsúszott (50-nél biztosan nem csúszik meg, de ez nem jutott a bíró eszébe.) és a fény is vakította a bekábítószerezett gyilkost aki egy 25 éves rendőrt ölt meg az esztelen száguldásával. Ráadásul a mindentől, még az igazságtól is független bíróság megállapította, hogy ez a császárelőd nevezetű “őszintén megbánta”, és a körülményeket nyilván alaposan mérlegelve felfüggesztettre ítélte az ámokfutó narkóst aki embert ölt a BMW-vel.
A mostani bíróságnak össze kell kapnia magát, ha a magyar igazságszolgáltatás hírnevén szeretne valamicskét javítani.
Lapos Elemér
2017-08-23 at 06:06
S utána még volt pofája panaszkodni annak a rendőrgyilkosnak, hogy az ügyvédre ráment egy lakása!
Miközben: egyetlen napot sem ült börtönben!
Papp Zsolt
2017-08-22 at 19:18
Szerintem ekkora sebességnél leginkább azt a kérdést tehetjük fel, hogy mi lett volna, ha betartja az 50-et? Miért nem áll fent a bűnismétlés ténye, amikor a bűncselekmény ideje alatt és utána két héttel is jogosítvány nélkül vezetett? Persze felmerül a kérdés, hogy mindenki szabadon védekezhetne ilyen esetben?…..
rómaikömény
2017-08-23 at 08:29
pontosan. ha vki kakaós csigát lop, azt keményebben büntetik. egyáltalán hogy lehet, h nem vonják felelősségre azért, hogy jogsi nélkül vezetett, és nem sokkal utána már újra vezetett…és a kokainfogyasztás már önmagában nem bűncselekmény??