Megtisztul az Illatos úti telep
Május 31-ig elszállítják a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről a szakemberek által legveszélyesebbnek ítélt 991 hordót, ami 170 tonna hulladéknak felel meg – olvasható a Miniszterelnökség által kiadott közleményben.
Az összes hulladék elszállítása előreláthatólag 6-9 hónapon belül fejeződik majd be, a közbeszerzési eljárás lebonyolításának függvényében. Ezzel a kormány megoldja a mintegy 10 éve húzódó, mérgező terület tereprendezésének az ügyét. A megsemmisítésre a dorogi égetőben kerül sor. Május közepéig összesen 514 hordót szállítottak el.
Forrás: MTI
khm
2015-05-19 at 16:59
A tulajdonosok neveit természetesen ki lehet deríteni,de nem hiszem,hogy sokra mennénk vele.
Lényegében látható,hogy államosították a bolsevikok,majd privatizálták az utódjaik.
A hulladék,meg nem 2010-től keletkezett. Igen régóta,hisz a cucualizmusban sem hiszem,hogy a környezeti szabályok olyan mértéktelenül szigorúak lettek volna.
khm
2015-05-20 at 14:24
A hulladék íme hozzászól. Lásd eggyel lejjebb.
khm
2015-05-19 at 16:54
Hazánk első nehézvegyipari vállalatát a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kezdeményezésére hozták létre 1890-ben. Elnevezését azonban már két évvel később megváltoztatták, és az üzem 1892-től Hungária Műtrágya-, Kénsav- és Vegyipari Részvénytársaság néven működött tovább. A Kén utcai mellett 1936-ban kezdték meg az Illatos úti telep építését, amely a második világháború alatt szinte teljesen megsemmisült. Az 1949. évi államosítás után az egyes telephelyek különváltak, majd 1962-ben a Kén utcai Budapesti Kénsavgyár és az Illatos úti Hungária Vegyiművek Budapesti Vegyiművek néven újra egyesült.
khm
2015-05-19 at 16:51
2.A cég elnevezése
2/3.
Budapesti Vegyiművek zártkörűen működő Részvénytársaság “felszámolás alatt ”
A változás időpontja: 2007/10/05
Bejegyzés kelte: 2007/10/29
Közzétéve: 2007/11/29
Hatályos: 2007/10/05…