
Új védelmi minisztert neveznek ki Ukrajnában Kirilo Budanov vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzési főcsoportfőnökség (GUR) vezetőjének személyében – közölte vasárnap David Arahamija, a parlamenti többséget alkotó, Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője.
Tájékoztatása szerint a védelmi minisztériumot érintő korrupciós botrány miatt nyomás alá került Olekszij Reznyikov eddigi tárcavezetőt egy másik kormányzati tisztségre helyezik át, a stratégiai termelő ágazatok miniszteri posztját kapja “a katonai-termelési együttműködés erősítése végett”. Utóbbi tisztséget eddig Pavlo Rjabikin töltötte be. Olekszij Reznyikov egyelőre nem erősítette meg a közlést.
A háború változtatásokat diktál a személyzeti politikában
– írta a Telegram üzenetküldő-oldalán a frakcióvezető.
Az idők és a körülmények erősítést és átcsoportosítást igényelnek, Ez az ami, most zajlik, és a jövőben is zajlani fog. (…) Az ellenség offenzívára készül. Felkészülünk saját védelmünkre és annak visszaszerzésére, ami a miénk
– tette hozzá David Arahamija.
Január végén az ukrán védelmi minisztériumban botrány robbant ki a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásával kapcsolatban. A történtekkel összefüggésben lemondott Vjacseszlav Sapovalov, a védelmi miniszter helyettese, és menesztették Bohdan Hmelnickijt, a tárca beszerzési osztályának igazgatóját. A tisztségviselőkkel szemben korrupció és az ukrán védelmi erők akadályoztatása címén indult büntetőeljárás.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
Schenkhyalfonz
2023-02-06 at 19:22
Mind ilyen xar drámai színész és kötelező a katonai maci felső is?
Orientál
2023-02-06 at 18:30
Ez az az eset amikor a korruptak tengerözönébe beraknak egy új embert ,mert állami szinten is az jellemzi Ukrajnát területi szinten is hogy velejéig korrupt.
Jurka
2023-02-06 at 13:31
Papám,tartós tejet már ne vegyél!
Kakasmárton
2023-02-06 at 09:42
So sikert a munkájához, de szemét tartsa a kijevi rendőrségen, mert hrivnyáért árulják
a luvnyákat!
Rupert
2023-02-06 at 09:04
Szimpatikus intelligens fiatalember, az arcáról süt a humanizmus és a demokráciába vetett hit. Az gyerek fotó jut eszembe amit a magyar fotós készített Ukrajnában.
ViAM
2023-02-06 at 08:53
Haramiának igaza van: nagy-nagy változásokat kellene diktálni náluk a személyzeti politikában. Elsőként a kis ripacsot kellene eltávolítani – örökre.