
Meleg és szélsőséges volt tavaly a világ időjárása – mondta Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Elmondta: a Meteorológiai Világszervezet szerint ha nem is a legmelegebb év lesz 2019 globális átlagban, de a második, vagy a harmadik lehet.
Nagyon sok helyen nemzeti rekordok dőltek meg: 2019-ben 13 országban jelentettek új nemzeti hőmérsékleti rekordot. Európában két komoly hőhullám is volt, Szíriában pedig idén először 50 fokot is mértek
– közölte. Emlékeztetett arra is, hogy szélsőséges időjárási eseményből is sok volt tavaly. Példaként említette, hogy a Bahamákon a szigetek történetének legerősebb hurrikánja csapott le, sok helyen pedig erdőtüzek pusztítottak. Magyarországon is jóval melegebb volt az átlaghoz képest.
Az adatok összesítése után nagy valószínűséggel az derül majd ki, hogy 2019 még melegebb volt, mint 2018
– mondta a meteorológus.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula
ezazöld
2020-01-01 at 16:37
a természet ha fenn- és meg akar maradni akkor ‘kivédi’ ezt a pazarló és néhányak által(a további gazdagodásuk érdekében)a tömegeket a világ egyre erőltetettebb
mértékű felzabálására manipuláló ‘civilizációt!(amely néhányak azt hiszik hogy a felhalmozott rengeteg fegyver majd megvédi őket…)
khm
2020-01-01 at 11:13
És a klímavészhelyzet kihirdetése ellenére tűzijátékot tartottak Butapeseten a klímavészhelyzetelők.