A Britek nem tétlenkednek, jó dolgukban pedig már azt sem tudják, hova lehetne fokozni a PC-séget. Ennek ellenére sikerült előállniuk egy forradalmian új, érzékenyítő, és a végletekig toleráns kampányötlettel: ezúttal nem a harcolni vágyó közönséget célozták meg, hanem a melegeket, muszlimokat, valamint az érzékeny lelkületű fiatalokat.
Mint arról már korábban beszámoltunk, az őrület szelleme átjárta a brit hadsereget, ugyanis kitalálták, hogy megváltoztatják a hadsereg szlogenjét (Legyél a legjobb!), mert véleményük szerint az nem elég befogadó és toleráns, túlságosan exkluzív és kirekesztő. A napokban azonban tetőződött az elmebaj, és a britek végérvényesen fejet hajtottak a PC előtt, miután több mint 1,6 millió angol fontot áldoztak toborzó kampányaikra, melyekben a homoszexuálisok elfogadására, faji azonosságra, az iszlám gyakorlására, valamint a katonaság érzékenyítésére fókuszáltak.
A hadsereg képviselői bátorítani akarják a vallási különbözőségeket, előtérbe helyezik a gender-kérdést, bátorítják a homoszexuálisok belépését az „Army Belonging 2018” nevű kampánysorozattal, párhuzamba állítva azzal, hogy nem ciki sírni és gyengének lenni, ha valaki katonasorba áll.
Kampányvideóikhoz szolgálatban lévő katonák adják a hangjukat, ahol az újoncok kérdéseikre válaszolnak: „Lehetek meleg a hadseregben?”, „Szuperhősnek kell lennem, hogy beléphessek?”, „Mi lesz ha elgyengülök szolgálat közben?” Az egyikben például egy muszlim katona magyarázza, mennyire nyílt és befogadó a brit hadsereg, ahol bárhol és bármikor gyakorolhatja vallását. Sajnálatosan arról nem tesznek említést, hogy keresztény katonáknak ugyanúgy járnának-e ezek a kiváltságok.
A videókra reflektálva Richard Kemp ezredes, az Afganisztánban állomásozó brit haderők korábbi parancsnoka úgy fogalmazott, a kampány egyáltalán nem segíti a hadsereg toborzását.
A sereg, mint a kormány tartozékát erőszakosan kényszerítik a politikai korrektség útjára. Ami a legfontosabb, hogy a hadsereg megteljen rengeteg igazi katonával. Az csupán másodlagos, hogy tükrözze a társadalom összetételét.”
– mondta a BBC Breakfast című műsorában. Hozzátette, ami az újoncokat igazán bevonzza, az a kétkezi munka -harcolni és védelmezni a királyságot – nem az érzékenyítő politika. “Az emberek nagy része, akiknek érdekükben áll csatlakozni, nem attól félnek, hogy meghallgatják-e problémáikat vagy sem… sokkal inkább vonzzák őket az összeütközések közben készített felvételek” – ismertette Richard Kemp. Az ezredes úgy látja, természetesen fontos, hogy minél többen csatlakozzanak, ám ennél is fontosabb, hogy harcolni vágyó személyeket vegyenek fel a seregbe.
Sir Nick Carter tábornok, a brit hadsereg feje azonban annak adott hangot, a kisebbségek figyelemfelkeltése remek ötlet volt. A BBC Radio 4 műsorában elmondta:
Társadalmunk változáson megy keresztül, és úgy gondolom ez így van rendjén. Annak érdekében pedig, hogy egy sokkal szélesebb bázist tudjunk kialakítani hatékonyságunk fenntartása érdekében, ez egy remek lehetőség, ha több csoporthoz szólunk toborzásaink alkalmával”
Forrás: Breitbart.com, BBC; Vezető kép: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS