A Fidesz kommunikációs igazgatója a HírTV Bayer Show című műsorának volt vendége, ahol a többi között a Magyar Péterrel való szóváltásáról is beszélt. Menczer Tamás szerint itt volt már az idő, hogy valaki abban stílusban tegye helyre Magyar Pétert, amit ő megenged magának.
A politikus szerint bár Magyar igyekszik előadni a progresszív politikus szerepét, amikor nem figyelnek rá, kibújik a szög a zsákból, hogy milyen is ő valójában. Menczer szerint ezt az agresszív stílust a politikában Magyar Péternek köszönhetjük:
a lehallgatási botrányával tönkretette a családját, emellett vállalhatatlan stílusban beszélt a saját szavazóiról is. A kommunikációs igazgató felidézte azt is, Magyar Péter korábban azt mondta, a sajtó munkatársait a Dunába lökné.
Csak jelzem, hogy a lökni meg a lőni szó között nincs sok különbség – mondta Menczer Tamás, mindezek fényében pedig feltette a kérdést azoknak, akik az ő fellépését kritizálták: akkor kinek a stílusával van a probléma?
Az igazgató kitért a brüsszeli helyzetre is, nevezetesen Manfred Weberre, aki most Magyar Péterrel kötött szövetséget és aki az online térben nagyfiú, de személyesen meg sem meg szólalni. Ezzel kapcsolatban kiemelte:
Az a helyzet, hogy Orbán Viktor ezekkel az emberekkel vívja a harcot, jelesül Weberrel és Von der Leyen asszonnyal, és védi a magyar érdeket, ezt a Weber-csicska Brüsszel Pétert meg elintézem itt én.
Forrás: Mandiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS