
Túl sok oka és jelentősége nem volna annak, hogy én kicsit bővebben is hozzászólok-e ahhoz a polémiához, ami a sajátjaik által csak nagybetűs értelmiség – ahogy mi hívjuk őket valódi fontosságukra és befolyásukra utalva: Éttermiség – és a mieink között alakul ki újra és újra. Ennek legfrissebb csörtéje mindaz, ami az elmúlt napokban Rákay Philip és Nagy Ervin között zajlott le – vigyázat, természetesen a csepűrágó Nagy Ervinre gondolok (tudom, csodálatosan elkoptatott, napjainkban már komikusan modoros szó ez a csepűrágó, de az ilyen emberek esetében kifejezőbb használni, mint valaha), nem a PestiSrácok remek publicistájára, politikai elemzőre.
Nehéz teher tud lenni a névrokonság, no de hívjanak mindenkit egyedi módon. Igen, ez egy bonmot.
Miről is van itt szó? Különösebben nem alapoznám a sztorit, lapunk bőven megemlékezett róla, Paranoid Android különösen kiváló írásában már véleményt is alkotott, fölösleges az események ezen részének nagy feneket keríteni. Lényegképpen elég annyi, hogy Nagy Ervin lassan teljesen beleszerelmesedik önön nagyszerűségébe, színészi kivagyiságába, annyira, hogy már a barikádokra is odaállna, mint valami modern Petőfi. Csak Petőfi legalább nem korábbi, letűnt korok elnyomóival készült erre a szerepre, habár színésznek tényleg volt színész. Szóval, Nagy nemrégiben azt mondta – jelzem, sokadik bicskanyitogató megnyilatkozása volt –, hogy mindazon igazságtalanságok láttán, amelyek hazánkban történnek, ha ezt a franciák szenvednék el, Párizs már lángokban állna.
Attól most tekintsünk is el, hogy Franciaországban, ha kell, ha nem, egyfajta népi játék, hogy amennyiben legalább évi egy alkalommal nem dúlják fel Párizst, esetleg még a nagyobb, vidéki városokat, akkor az nem is számít valóban megtörtént évnek – és kapaszkodjunk meg, a hagyomány kialakulásához akkor sincs köze a migrációnak, ha manapság ebben is komoly szerepet vállalnak a különféle generációs bevándorlók –, mert ebből a kijelentésből nem az sugárzik, hogy miért nincsenek komolyabb polgári engedetlenségek, hanem az, hogy még miért nem akasztanak a baloldaliak.
Philip barátom erre reagált, amire persze válaszolt Nagy Ervin, majd sokan bekapcsolódtak a párbeszédbe, és így tovább, és így tovább. Nem megbántva egyetlen jobboldali szereplőjét sem a kardvágásoknak, de azért valójában mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez az egész nem számít. Legfőképpen nem számít Nagy Ervin, maga a polémia is annak köszönheti meglétét – minden tisztelettel, még egyszer –, hogy viharos léptekkel közelít és talán már meg is érkezett a politikai uborkaszezon.
Szóval a dolog érdekessége nem az a színész, aki ugye legalább annyira elnyomott, mint Molnár Áron kollégája. Utóbbi az elnyomó, brutális Nemzeti Együttműködés Rendszerében kapott számos, kizárólag állami pénzből készült moziban jelentős szerepet – legutóbb a, mondjuk ki, teljesen középszerű Hadikban –, de ugyanezt elmondhatja magáról Nagy Ervin is, aki egészen 2024-ig a valaha készült legdrágább magyar filmnek, a Kincsemnek volt főszereplője. És milyen kicsi a világ: erről az első helyről pont a többek között Philip által is készített Petőfi-film fogja letaszítani a trónról az amúgy teljesen vállalható és szórakoztató, bár sok történelmi hitelességet nem tartalmazó lovas filmet.
Az igazi kérdés itt az – és erre mindjárt bővebben is kitérek –, hogy ezek a szabadságharcos színészek miért fogadják el a diktatúra busás szerepeit, amelyeket megelőzően, közben és utána a véres elnyomásról üvöltöznek hisztérikusan, és még inkább az, hogyan kaphatják meg ezeket a szerepeket – de mondom, erről egy kicsit később. Előtte érdemes azt is felidézni, hogy ezek – és specifikusan ezek – a közéleti viták pontosan azért robbanhatnak ki, mert a balos éttermiségnek hiányérzete van. Ugye ők azt szokták meg egészen 1945 óta, hogy egészen egyszerűen ők szarják a spanyolviaszt. Nem csupán ők mondták meg, mi a jó és mi a szemét, de ennél is nyilvánvalóbb volt a helyzet: kizárólag az juthatott lehetőséghez, aki megfelelő elvtárs volt. Fábry Sándornak van különben erről egy remek helyzetelemzése, amiben elmondja, hogy persze voltak remek szakemberek a szocializmus filmművészetében is, valamint egészen kiváló színészek, de egyfelől az 1990 előtti magyar film messze túlértékeltebb annál, mint amit érdemelne, másrészt az olyan rendezők, mint mondjuk Bacsó Péter, egyszerű politikai megbízottak voltak, filmnyelvben nem sok újdonságot felmutató, ámde már a felszínen is megbízhatóan összekacsintó elvtársak.
Aztán 1990 után nagyon kis mértékben, majd 2010 után azért valamelyest érezhető módon elkezdett fogyni a levegő a mindenkori, csodálatos, lenyűgöző, természetesen javarészt komcsi magyar filmkészítők körül, és előfordult olyan is, hogy valóban szakmai alapon készültek filmek, nem azért, mert anno Kádárral fröccsöztek. Tudják, ez az a helyzet, amikor a fingszagról csak kiderül, hogy az büdös, és nem veregetik meg érte minden esetben egymás vállát. Hiszen a fingszag csak fingszag. És ezt nemhogy nem tudják hova tenni az elvtársak, de rettentően dühösek, csalódottak és frusztráltak miatta. Hát hogy lehet az, hogy ami az övék – hiszen az övék, hosszú évtizedeken keresztül így volt ez –, arról más is véleményt mondhat, horribile dictu más is lehet alkotó? Mi a következő?! Ez, kérem, tényleg diktatúra.
Egyszerűen megszokták, hogy csak nekik van igazuk, csak az a szép, amit ők annak tartanak, csak az az értékes, amire ők engedélyt adnak. Aki a kör tagja, ugye, mindegy, mennyi idős, nem kellett ehhez feltétlenül az alapokat a kádárizmusban megszerezni, az elitizmus akkor is tovább él, ha az utódoknak már nem azok a feltételeik, mint a korábbiaknak.
Na, hát ez az igazi problémájuk. Hogy nem az övéké és kizárólag övéké a passzátszél.
De van itt egy gondolatmenetemet lezáró, mondhatni fő, lényegi kérdés: miért foglalkoztatja a magyar állam ezeket az embereket? Ők harsogják a piac mindenségét, tessék belőle megélni. Diktatorikus a magyar rendszer? Rendben, érezzék is akkor. Miért adunk azoknak lehetőséget, akik ezek után belehánynak a kezünkbe? Miért etetjük azokat, akik a legkitartóbb ellenségeink, gyűlölködőink? Végre-valahára, 2023-ra elgondolkozhatnánk azon, hogy ezeknek az embereknek nem adunk lehetőséget.
Na, lehetne valami ilyesmit?
Vezető kép: A Blaskovich Ernő szerepét alakító Nagy Ervin (középen) Herendi Gábor Kincsem című filmjének forgatásán a Dunakeszi repülőterén 2015. augusztus 26-án. MTI Fotó: Kallos Bea
kanigunda
2023-06-09 at 10:11
“…tavalyig ő volt a Kultúráért…”
Így helyes és nem így:
“…mi a fenét csinál évek óta…”
Amúgy meg őt kéne megkérdezni. A Cirkusz és Varieté világot jól ismeri.
Ez persze lehet valakinek röhejes és kevés. Gusztus dolga. Heil Hiller!
proton
2023-06-09 at 06:20
Nahát 2023 06 08
A kormány talán úgy gondolja hogy ha “naggggyon” jól bánik velük akkor leállnak.
A politika kezeli az embereket. A mellette állókat is , az ellene ágálókat is.
De innen, az egyszerű ember szintjéről nézve igazságtalan és felháborító ezeket “etetni”.
Karácsony.sk
2023-06-09 at 04:07
Azért mert mi nem vagyunk neomarxisták és liberálfasiszták s nekünk a képernyőn a szinész, az szinész és a magánéletben lehet ilyen fasz!
Szlovákiából…..
Theo
2023-06-09 at 01:31
Kanigunda,
Megnéztem, tavalyig ő volt a Kultúráért felelős államtitkár.
Sas
2023-06-08 at 21:09
Az usa által kijelölt fajankó-nyílván ezért pénzelik-egy nemzetközi prostituált.
Nahát
2023-06-08 at 18:47
Nagyon nem tetszik nekem, hogy a kormányt gyalázó, azt megbuktatni próbáló színészek, zenészek sok esetben előbb jutnak állami pénzekhez, mint a tisztességes kollégáik, akik nem óhajtanak politikai ripacskodással feltűnni. Ez a kormány óriási hibája. Mondhatni: veszélyes hülyesége.
Orientál
2023-06-08 at 18:10
Nagy Ervin miért fogad el állami munkát és pénzt amikor FIDESZ-KDNP van a kormányrúdnál?
Fisoj Nilats és Floda Reltih
2023-06-08 at 18:10
Nyugodtan nevet változtathat: (szellemileg-agyilag) Törpe Ervinre.
kgl3
2023-06-08 at 16:15
Kedves Kristóf!
A “miért foglalkoztatja a magyar állam ezeket az embereket?” sántít egy kicsit. A producerek, a rendezők nem az állam. Vagy azt szeretnéd, hogy a múltbélihez hasonlóan a jelenlegi állam is nyúljon át szinteken, és avatkozzon be direkt módon emberek alkalmazásába, mellőzésébe? Vagy a nagyervinek alkalmazóit büntesse a nagyervinek helyett, hogy a közvetlen kapcsolat, az állami beavatkozás ne látszódjon? Ne akard Orbán Viktort és csapatát Kádár Jánossá és a Központi Bizottsággá tenni! Értem a hevületedet, de ne rossz eszközökkel akarjuk már a jót megvalósítani! A magam részéről szeretném elfelejteni a kommunisták fennkölt elvét: “a cél szentesíti az eszközt”.
Sas
2023-06-08 at 15:49
Mit kell elvárni az államtól?Annyit, hogy a társadalom többségét tájékoztassa arról, hogy ez a belpesti kaszt mit művelt-szdsz-esként-ennek egzakt adatait ismertesse meg a fiatalokkal-az szdsz korszak tényszerű adatait-a privatizációs gyakorlatukat-stb.Ezek játsszák az értelmiségit?A DK-val?A fogyatékos gerikével?Bajnaival?Ezeket máshol agyonvernék.Ennek a szerencsétlennek annyi önreflexiója sincs, mint amilyen Marosánnak volt.
kanigunda
2023-06-08 at 15:40
“… Fekete Péter mi a fenét..”
Fekete Gábor (Péter a művészneve) a Nemzeti Cirkuszművészeti
Központ főigazgatója. Jó reggelt!
Sas
2023-06-08 at 15:35
Ez az ember elemi szinten nem racionális, politikai nívója egy idiótáé.Ismételgeti az életidegen pesti -agyilag korlátolt-ideológiát-és igyekszik megfélemlíteni azokat, akik nem tartoznak az szdsz maffiához.A lényeg a nagyképűségen van, és a lelki terror eszköz.Egy épeszű politikust nem tudott az általa preferált entitás kinevelni-van gyuriferijük, dobrevük, karigerijük, és olyan jelenük-múltjuk, hogy minden épeszű borzadozik tőlük.Ez a hülye pedig mindebböl semmit nem fog fel.
Theo
2023-06-08 at 14:56
Pont ahogy VakPali írja itt lejjebb:
Szakács Árpád már mindent leírt ezekről évekkel ezelőtt.Jó reggelt!
Demeter Szilárd is gyanús, azt meg végképp nem értem, hogy Fekete Péter mi a fenét csinál évek óta, mint kulturális államtitkár, vagy mi.
prohuman
2023-06-08 at 14:23
Hogy ki ez a nagyervin? Egy tehetségtelen ócska ripacs, a legaljasabb, leghitványabb fajtából. A kenyerünket eszed és a vérünket szívod te görény, miközben a magyarokkal és a magyarsággal piszkoskodsz. Én optimista vagyok, a kukacok meg teszik a dolgukat!
Sas
2023-06-08 at 13:54
Ez a színész minden idők legkártékonyabb politikai maffiájának a tagja-a most is létező szdsz maffiának.Azokat mocskolja, akik megmentették az országot a pusztulástól-ezek után nem tapossák meg, sőt pénzelik.
kanigunda
2023-06-08 at 13:33
“…, az apósa Rodolfó volt…”
…és ez adott némi családi hátszelet, ismerettséget. Komikusnak az ipse jó de
a Heti Tetves sajnos az olcsó, vásári komédiás vonalat erősíti. Ha akkora ász
valaki ilyen égetésre nincs szüksége. Ettől még lehet politikai eltököltsége de
rang alá csúszni akkor sem tanácsos.
Sas
2023-06-08 at 13:32
Volt 2010-ig az szdsz téboly-ez nagyobb kárt okozott, mint a Kádár rendszer-törvény kellene arra, hogy ezt tagadni bűncselekmény.Ez a félkegyelmű lényegében tagadja-a 2010 előtti világot preferálja-de, teheti, mert a magyar önsorsrontóan nagyvonalú.Nem az ún. művészete a lényeg, hanem a mocskos szdsz beütése-de ezt lehet-simán istenítheti az ország felszámolását-simán dühönghet az szdsz világot visszasírva.Tehát egy politikai idióta-ezek után még sztár is.Az un.kommunista színészek hozzá képest árnyalt, politikailag bölcs jelenségek voltak-okádtak volna az szdsz-től.
Hesslerezredes
2023-06-08 at 11:52
dr. Kolompár Genitália
2023-06-08 at 11:45
kedvesem, ha ez vigasztalja Önt, akkor elmondom, hogy a magyar érettségin anno Ady költészetét kellett elemezni, és én abban a Disznófejű Nagyúr c. versére úgy hivatkoztam a több oldalas elemzésemben egyszer, hogy “Diszófelyű Nagyúr”!! Szegény magyartanárnőm – aki amúgy nagyon kedvelt engem – kis híján szívbajt kapott, mert én voltam az osztályban a legjobb helyesíró (és persze az elemzésemben többször is leírtam a szót helyesen).
Egyébként mindenben osztom az Ön véleményét, annyiban kissé árnyaltabban, hogy ebből a (magát színésznek gondoló és színészt játszó) Nagy Ervinből éppen, hogy mi csinálunk “valakit”.
Stílszerűen Ady-t (Elbocsátó szép üzenet) idézve:
“Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.”
Minden jót Kegyednek!
dr. Kolompár Genitália
2023-06-08 at 11:45
Hesslerezredes 11:33
Atyaég… Köszönöm az észrevételt! Elkerülte a figyelmemet. (Sajnos gyakran előfordul, hogy két mondaton belül egyszer jól írok valamit, és kapkodva mádodszor hibásan.. Most nem olvastam el, úgy küldtem)
Uncle Ment
2023-06-08 at 11:44
A -harc” elveszítette a “kultúr- előtagot.
Az állás félidőben döntetlen.
Sajnos gól nélküli, 0:0.
Hesslerezredes
2023-06-08 at 11:33
dr. Kolompár Genitália
2023-06-08 at 10:58
Bocsánat, de ezt javítani kell: a muszáj az muszáj és nem muszály.
A német muss sein “magyarosodása”.
Ly-t akkor írunk, ha a szó jésítés nélkül is érthető: folyó-foló, aszály – aszál stb.
Egyébként egyetértek Önnel.
És még egyszer elnézést az okoskodásért.
Fanni
2023-06-08 at 11:28
Mert őket válogatják be a NER produkciókba.
dr. Kolompár Genitália
2023-06-08 at 10:58
Egyszerű matematika az egész. A tehetség és a nagy arc szorzata adja ki a sikerességet. Tehetség mellé nem kell nagy arc, a tehetségtelennek pedig muszály kompenzálnia. Egyébként is egy belterjes pöcegödör a magyar filmipar. Csupa vallásos keresztények gyülekezete… Ervinkének a gyengécske tehetsége okán egyre több helyen kell a kipát viselnie, és egyre többször kell a goj magyarokat ekéznie ahhoz, hogy a brancsban maradhasson. Ennyi.
aladin
2023-06-08 at 10:50
Hól szerepel ez az ismeretlen Nagy Ervin nevü szemétdomb. Biztos az ellenzékiek idejárnak pisilni meg szarni azért egyre büdösödik.
Hesslerezredes
2023-06-08 at 10:40
Nagy Ervin színésszel nem a tehetsége vagy annak hiánya/hiányossága a baj.
Az, hogy milyennek látszik, sokban múlik a szerepen, a rendezőn, a kollégákon is.
A Hír tévén legutóbb vetített Latabár filmben pld. Latabár nagyon középszerű volt, helyesebben ordított a filmből, hogy konkrétan vergődik a szerepben.
A tehetséges embereknek is vannak rossz vagy gyenge megnyilvánulásai: pld. Petőfinek is vannak bőven közepes, vagy annál is gyöngébb versei.
Hanem Nagy Ervin színésszel alapvetően az a gond, amit mond.
És egyébként még az sem lenne gond, amit mond, ha ezt nem címkézné fel a színészi-pátosz és piedesztál bukéjával (némi (???) képzavarral élve).
Ez az ember még nem tett le az asztalra annyi és olyan értéket hogy ebből ennyi átsugározzék a mondanivalójára, mint amilyen jelentőséget a szavainak a köz eddig tulajodnított.
Mivel én személy szerint őt a műfajában a futottak még kategóriájában tartom és látom, így nem is igazán érdekel, hogy miről mit mond.
Valójában: a legkevésbé sem érdekel.
Sem ő sem a mondanivalója.
proton
2023-06-08 at 10:09
Kedves Netta!
Igen ismerem a családi hátterét a művész úrnak ezért írtam amit írtam.
Tapasztalatom szerint a régi időben is megosztó volt a személye.Volt aki szerette valóban.
De aki nem, az viszont modoros, szűk palettájú előadónak tekintette.
Magam is.
Netta
2023-06-08 at 10:03
proton 2023-06-
Gálvölgyi kiválóan tehetséges a maga műfajában, a közönség szerette. Jó egyik komédiás volt.
Vele az a baj, hogy devalválta a sikereit a szutyok rtl-es Heti Hetes szintre. Aztán folytatta. Eléggé behatárolt a szerepköre. Neki ez volt a megoldás. Lelke rajta.
A felesége műfordító, az apósa Rodolfó volt.
chatillon r
2023-06-08 at 09:47
én nem tudom, hogy ez a színész ilyen vagy olyan de szerintem cserélhető én nem látok benne mit tudom én mit. az hogy a helytartó ölebeként fényképeszkedik felfuvalkodottságra utalhat. valószínű jelentősnek gondolja magát. a véleményében értelmet nehéz találni sokkal inkább sötét indulatokat. szerintem rossz útra tévedt
proton
2023-06-08 at 09:46
Kedves Netta!
Tökéletes amit írsz.
Csak azt nem értem hogy Gálvölgyit miért vetted be a felsorolásba.
A felesége kapcsolatainak köszönhetett mindent.
tarcsa
2023-06-08 at 09:42
A Nagy Ervin nevű pojáca azt is mondta már, ha a faszzongorista lehet miniszterelnök, akkor ő miért ne lehetne? Pedig még normális színházi szerepre is alkalmatlan, maximum valami sokadrangú sorozatban bohóckodhatna. A másik idióta már arra sem. Egyszerű kis senkiházi hőbörgő lett, mint például anno a koszlidérc, vagy manapság a Lilikécske.
Kitekintő
2023-06-08 at 09:34
Sajnos mindenhol tehetségtelenek vették át a hatalmat a magyar kultúrában. Ez az alak egy tehetségtelen ripacs, vele is csak lejáratják a magyar filmeket. Ki az , aki végig bír nézni egy olyan filmet, ahol ő a főszereplő? De nézzük az Operaház igazgatói választási kabarét? A végén csak maradt a régi tehetségtelen, inkább idegeneket szerződtető az egész operát tönkre tevő régi igazgató. Ez hogyan történhetett? Ki itt valójában a főnök???
Netta
2023-06-08 at 09:15
Miért ne kaphatna, ha az állami pénzből finanszírozott filmek, színházak
rendezői, producerei szerint YX és Z színész a legmegfelelőbb arra a szerepre?
.
Lásd, én Gálvölgyitől, Haumanntól és más, valóban tehetséges művésztől
sem tagadnám meg a szereplés jogát.
Bodrogi, Törőcsik és más tehetségek, sőt, zsenik sem voltak a Fidesz-KDNP
hívei. Fel sem merült, hogy miért kapjanak szerep lehetőséget, mert az nem
kormány és párt preferencia.
Fel sem merült, hogy miért ne kapjanak kitüntetést, mert az a közönség és
a javaslattevő szakma kompetenciája.
Tehetséges? Zseniális? Egyetemesen magas színvonalú?
Lehet szempont, hogy melyik pártra szavaz, milyen a világnézete?
Akkor van baj, ha igen.
.
DE HA TEHETSÉGTELEN, VAGY KÖZÉPSZER, ÉS EGYETLEN ÚT AZ ÉRVÉNYESÜLÉSRE
AZ, HOGY A FENNÁLLÓ HATALMAT NYÍLTAN, PRIMITÍVEN, A MAGA KISSTÍLŰ, ÓCSKA,
PROLI SZINTJÉN TÁMADJA, AKKOR VAN BAJ.
,
És nem az a baj, hogy abba a kézbe mar bele, amelyikből eszik.
AZ A BAJ, HOGY AZT HAZUDJA, HOGY AZÉRT NEM ÉRVÉNYESÜL, MERT KORMÁNYELLENES.
.
NEM PEDIG AZÉRT NEM ÉRVÉNYESÜL, MERT NEM KELL A RENDEZŐKNEK, MERT TEHETSÉGTELEN.
.
Kíváncsi lennék, hogy számos kiválóan tehetséges fiatal színész helyett
miért ezt a cipóképű, szalonnás alkatú, égnek állóra zselézett, ritka hajú,
buta képű csepűrágót választotta Vajna a Kincsem szerepére.
.
Arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan és mikor vette fel a kapcsolatot
az USA megfelelő ügynökeivel, hogy egy Zelenszkij 2-t felépítsenek belőle.
Képben voltak -e a titkos szolgálatok.
.
Nem kedvelem Rákayt, főleg azért, amit intendánsként művelt (az RTL celebjeinek
beköltöztetése a közmédiába, stb.), de intellektusában is masszívan magasabb
szinten gondolkodik, mint ez a “nem vettél észre a Kígyó utcában” sértett
proli szintű pojáca.
Volt már ilyen. Mind eltűnt a ködben. Nem kellett a sajátjainak sem.
Királytigris
2023-06-08 at 09:11
Ez a Nagy Ervin abba a kézbe harap, amelyik eteti.
Erre is van egy intelligens megoldás: Mellőzni kell. Nem kell neki szerepeket adni. Aztán majd elgondolkodik, hogy nem szarik abba a tányérba, ahonnan eszik.
Ulpianus
2023-06-08 at 09:08
Csatlakozom Antóniához, sokáig én sem tudtam, hogy ki az a Nagy Ervin. Persze lehet, hogy ez a mi hibánk is: nem kísértük olyan szorosan figyelemmel a magyar filmgyártást. Amióta létezik a Magyar Mozi Csatorna, rácsodálkozom pl. olyan magyar filmekre, mint régi ismerősünk, Kertész Ákos regényéből készült Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van című. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tabl%C3%B3_%E2%80%93_Minden,_ami_egy_nyomoz%C3%A1s_m%C3%B6g%C3%B6tt_van!
Nagy Ervin valszeg. jól jár anyagilag az alakított kormányellenes “szerepért”, a mi felfogásunkban inkább ügynök, mint meggyőződéses forradalmár. Nincsen a jelenségben semmi rendkívüli, színészeket gyakran használnak fel “bábmesterek” egy – egy szerepre. Vegyük csak az aktuális Zelenszkijt, vagy Ronald Reagant. Remélem nem kövez meg a felvetésért senki, de egy fontos történelmi pillanatban pápává választott, az USÁval a Szovjetunió elleni harcban ” Szent Szövetséges” II. János Pál is tehetséges színésznek indult. Egy aradi ismerősöm mesélte, hogy a közelmúlt történelem által a nyilvánosság számára a történések valódi hátterére vonatkozóan el nem mesélt 89 decemberi “forradalom” napjaiban a helyi magyar színház egyik színésze instruálta az embereket, hogy mit kell tenniük.
Nagy Ervin a tanártüntetések kapcsán, és a diákok érdekében aktívkodik. Ehhez csak egy adalék, amivel a napokban szembesültem. Talán emlékeztek még a Mucuska – ügyre 2005-ből. Az ügy lényege: adatok merültek fel, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalában kulcspozícióba került egy olyan nő, aki Romániában az RMDSZ politizálása során kétes szerepet játszott, és valószínűleg a románok küldték, hogy épüljön be. Ráadásul szexkémkedést folytat, két miniszterrel is intim viszonyba került, a céljai érdekében. A férjével – aki a gyanú szerint a tartótisztje – Romániában már eleve névházasságot kötöttek. A botrány a Magyar Nemzeten keresztül szivárgott ki, amelyhez valakik eljuttatták az információkat. A kémkedést tényként lehet elfogadni, nem volt értelme a manipulációnak, ezek az emberek dekonspirálódtak, lelepleződtek. A neveiket is meg lehet találni, ha valaki egy kicsit utánanéz. Ha jól emlékszem, abban az időben olyat is lehetett olvasni, hogy a házaspár Révész Márius révén került Magyarországra, aki azóta valóban perifériára is szorult. Azt lehetne gondolni, hogy ezzel a lebukott román kémek államellenes tevékenysége a Magyar Köztársaságban ellehetetlenült. Ebből https://szigbp.hu/iskolankrol/iskola-vezetosege-es-tanarai/ a listából azonban nem ez derül ki. Ezen publikáció http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0611/Szatmari-BajkoI.pdf alapján pedig még merészebb következtetés is levonható.
halo ila
2023-06-08 at 09:00
Mintha egy-egy filmnek lenne rendezője is… Nem??? Ő az, aki a készülő alkotás szereplőit megálmodja az egyes alakok megformálójának…Nem??? Talán nem ártana a rendezői banda körül is szemlézni… Ja, és nagyervinek pedig tucatjával hemzsegnek a palettán, de tehetségeket sajnos lámpással kell keresni…
Baxi
2023-06-08 at 08:52
Közepesen tehetségtelen színész nem tudja hozni a szeretni való figurát a filmekben. A Kincsem-ben is túltolta a egoista macsó figurát semmi szeretni való intellektus nem volt a karakterében. Aztán ne legyen igazam.
kurátor
2023-06-08 at 08:40
És vannak itt még miértek ezen kívül is…, hogy azok a bizonyos NGO-k miért működhetnek még mindig semmitől sem zavartatva, hogy miért nem indultak még el a gigaperek a tiltott külföldi párt és kampány finanszírozási ügyekben vagy a EU-s pénzek baloldali politikusok általi elsíbolása ügyében, és lehetne még sorolni.
Naprózsa
2023-06-08 at 08:09
Az az egyik nagy baja a módszerváltozás utáni színészképzésnek, hogy messze alulmarad a kora kádárkorinak pedig akkor még csak főiskola volt, de ki tudták választani a karaktereket és afféle Oszi és Dezső bátyám tehetségeket, akik játszottak jóembereket és gazfickókat, de szeretni lehetett őket.
Nekem még Major mint Lucifer vagy Dezső inas a Tizedes és a többiekben is élvezhető karakter volt, bár nem szerettük, de elismertük hogy tehetsége az volt.
Ma meg nézem az egy kaptafára gyártott jellegtelen színészeket, és azt is kell megállapítani, hogy egy tehetséges színész gyereke attól még nem válik színésszé mert apuci anyuci benyomja a kiképzőbe.
A Nagy Ervinnel még az is a baj, hogy nemcsak külsőleg nem az a népkedvenc szépfiú, aminek láttatni akarja magát, hanem az összes ismerősömet megkérdezve tudomásul kell venni, hogy a tehetségtelenség terhelve mások nagyképű lenézésével nem egy szerencsés variáció.
Már örülök, hogy nem készül az évtizedek óta várva-várt Hunyadi-Nándorfehérvár hősi filmünk, mert nemcsak Ervin urat, de momentán senkit sem tudok elképzelni Hunyadi János és a többi hősünk szerepében.
lesi
2023-06-08 at 08:02
no már kezdem kapirgálni melyik asztal fiókból húzták elő ezt a faszit mert eddig a béka seggénél lejeb volt
hivő
2023-06-08 at 08:01
Madarat tollárol..
Csak a külsőségeket érintve.
Élég az ápolatlan,hetvenes évekre
emlékeztető renyhe őltözködésből,
ami a mai barikádharcosokat is
jellemzi.Ezzel jelzik elnyomottságukat,
vagy ez a művész kötelező jelmeze?
Jo látni a Tv-ben
Rákay ur és a müsorvezető, jolöltözöttségét
és ápoltságát.
Vak Pali
2023-06-08 at 07:55
“Ahogy fent, úgy lent.” Fáklyaként világit a problémára Szakács Árpán mélyinterjújának egy mondata:
“- Ha előre sejtettem volna, hogy viselkedik DEMETER SZILÁRD, dehogy támadtam volna Pröhle Gergelyt!!!”
Lovas István egyik vesszőparipája volt a FIDESZ vitatható személyzeti politikája. Mert azért a castingot is felügyeli valaki. Nem?
Ballib
2023-06-08 at 07:43
Tilt, tűrt, támogatott, jó volt az a rendszer!
khm
2023-06-08 at 07:40
Nem csupán a színészek,hanem a filmet rendező nem bináris,azaz baloldali embereknek sem jár a “diktatúrától” semmi pénz! Hiszen amit ezek kapnak az olyan,mintha kidobnánk az ablakon.
hufi
2023-06-08 at 07:38
Akié a kultúra, azé a hatalom.
Visszatekintve a Kádár elvtárs halála utáni időkre, sorra jelennek meg irodalmi művek, előadások, filmek, színházi darabok, ami Aczél elvtárs, majd Lendvai Ildikó elvtársnő “jóvoltából” a tiltott művek listáján szerepelt.
Nem sorolom, aki akar utánanézhet milyen gazemberek voltak ezek a haladárok, és hogy lassan visszaveszik a kiváltságaikat, eszembe jut a Nagy Böszme mondata: hazudtunk reggel, éjjel, meg este.
L nnn
2023-06-08 at 07:32
“Lajhárt a lakájnak
Struccot a színésznek”
Hümmögő
2023-06-08 at 07:30
lassan ő lesz a magyar “zelenszkij”, vagy legalábbis, mióta szeder vacsorát evett az amerikai követnél, azt hiszi magáról.
na de általános intelligencia, ténytudás, tájékozódása világ gazdaságban, avagy csak itt a magyar gazdaságban: hát az sok kívánni valót hagy maga után. Nos éppen ezek alkalmasak a megmondó embert eljátszani.
De kell e neki teret adni?pld.itt is.
TS
2023-06-08 at 07:22
Ha tehetséges, akkor kapjon. Ha meg egy ripacs, akkor ne.
Néha ezt nehéz eldönteni, de döntsön valaki már, ne nyavalyogjunk!
Patriot
2023-06-08 at 07:17
Az írás címéből arra gondoltam, ha végig olvasom, megkapom a választ. De a rejtély rejtély maradt, az írás végkifejlete nem a megoldás, hanem mégtöbb kérdés feltevés. Kérdés feltevő majd lesz itt bőven, olyan is írhatna ,aki a választ is tudja.
Cila
2023-06-08 at 06:58
“…ezek a szabadságharcos színészek miért fogadják el a diktatúra busás szerepeit,…” Nekem az lenne, (mély főhajtás mellett) a kérdésem, hogy csak a magyarság ellenségei között akad olyan színész, aki egy nagy film szerepet el tud játszani? Ha a válasz igen, akkor gyújtsuk fel a templomainkat, tagadjuk meg a heteroszexuális utódainkat, adjuk a hatalmat a hazaáruló, nemzet pusztító gyurcsan kezébe, a gazdaságukat pediglen a minden kelet – közêperópait elpusztítani kívánó soros bin mocskos kezére!
Antónia
2023-06-08 at 06:40
Ki a f…om az a nagyervin?