Ha az a benyomásunk támadt már korábban, hogy az EU vezetői dühöngésre hajlamos elmebetegek, akkor az azért van, mert nevezettek rendszeresen szolgáltatnak is bizonyítékot ehhez a szomorú diagnózishoz. Most éppen az Európai Bizottság szóvívője szólította fel Lengyelországot, hogy vegye komolyan a Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök ellen kiadott elfogatóparancsot és kaszlizza be, ha az az auschwitzi megemlékezésen megjelenik Lengyelországban. Tényleg már csak ez hiányozna. Még a lengyeleknek is volt annyi esze, hogy kijelentsék, nem fognak ilyet csinálni. De a Bizottság az szeretné.
Brüsszel követelte, hogy Lengyelország tartóztassa le Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, ha az európai földre lépne, hogy részt vegyen az Auschwitz felszabadításának 80. évfordulójára rendezett megemlékezésen.– írja a Remix News az Ansa olasz hírügynökség jelentése alapján.
Miután Lengyelország bejelentette, hogy garantálni fogja az izraeli tisztviselők biztonságos és korlátlan részvételét, akik részt kívánnak venni az eseményen még ebben a hónapban, az Európai Bizottság elégedetlenségének adott hangot, és sürgette Varsót, hogy tartsa tiszteletben a parancsot.
Az EU támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróságot, és tiszteletben tartja a bíróság függetlenségét és pártatlanságát. A Bizottság minden tagállamot arra kér, hogy működjenek együtt a Bírósággal, beleértve a letartóztatási parancsok végrehajtását is
– mondta a Bizottság szóvivője, akit az Ansa olasz hírügynökség idézett. Netanjahu ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a közel-keleti konfliktushoz kapcsolódó állítólagos háborús bűncselekmények miatt. A jogi bizonytalanságok miatt jelenleg nem vesz részt a lengyelországi rendezvényen.
Nem a Bizottság feladata a letartóztatási parancsok végrehajtása, és megjegyezzük, hogy jelenleg nem tudjuk, melyik izraeli képviselő vesz részt az ünnepségen
– tette hozzá a Bizottság, hogy teljesen világos legyen, csak a helyzet további elmérgesítése a céljuk, illetve az, hogy nehogy megsérsenek egyetlen muszlim szélsőségest vagy terrorszervezetet, esetleg Iránt, vagy most már Szíriát.
A lengyel kormány csütörtöki bejelentése Andrzej Duda elnök Donald Tusk miniszterelnökhöz intézett közvetlen felhívását követte, hogy a fennálló elfogatóparancs ellenére biztosítsa Benjámin Netanjahú izraeli miniszterelnök mentelmi jogát.
A Nemzetközi Büntetőbíróság botrányai, muszlimokhoz köthető botrányai, nem rendítették meg a haladók feltétlen hitét ezen csodás intézményben. Az izraeli miniszterelnök vegzálása persze hiába szívügyük, igazából csak előjátéka annak a vágyálomnak, hogy valami rendőrjárőr majd jól őrizetbe veszi Putyint és kivezeti bilincsben arról a béketárgyalásról, amely mondjuk az Budapesten Trumppal folytat a közeljövőben. Habár miután valamelyik iráni bíróság biztos kiadott elfogatóparancsot Trump ellen is, akár egyszerre is vihetik mindkettőt. Szóval ennyit a haladók józan eszéről.
Vezető kép: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei által Izrael ellen indított 2023. október 7-i támadások áldozatairól tartott megemlékezésen a jeruzsálemi parlamentben 2024. október 28-án. MTI/EPA/UPI pool/Debbie Hill
Theo
2025-01-12 at 11:35
Elég abszurd lenne pont ott letartóztatni.
Ezek szerint
2025-01-12 at 11:32
A német lengyel együttműködésből létrehozott és gondozott auswitzi emlékhelyre most, a felszabaditasanak 80. évfordulóján odapofatlankodna Netanjahu, mintha valami köze is volna hozzá.
De a német – lengyel együttműködés ma már olyan erős, hogy meg tudja akadályozni nemcsak a felszabadítók, de az áldozatok utódainak odapofátlankodasat is.
Keljfel Julcsi
2025-01-12 at 11:31
Tivadar, pontosan így van.
Az évek óta tartó palesztin terrorcselekmények se zavarnak senkit. Ismerni kell az életet Izraelben, akkor másképp látjuk a dolgokat. Én egy kórházban dolgoztam ott és még mint keresztényként sem mentem szívesen az arab negyedbe Jeruzsálemben. Alattomos és fanatikus fajta. Gyűlölik a kufarokat. Rád mosolyogva kést döfnek a hátatba. A kivételek is lapitanak mert félnek a többségtől.
Netanjaut miért kéne börtönbe vetni? Az állítólagos korrupciós ügye egy pitiáner dolog (adományt fogadott el a pártjának) , most pedig meg kell védenie az országát az agresszív araboktól. Már Egyiptom is fenyegeti. Szíriában egy két éven belül afgán helyzetek lesznek.
A súlyos hazugságokat pedig amit a nyugati államok terjesztenek nem szabad elhinni. Melyik ország a világon eteti, itatja és látja el energiával az ellene harcoló népet. Azt hogy a Hamasz a küldeményeket ellopja, még mindig alagutakból támad és a túszokat kínozza nem beszél senki. Esze ágában sincs a “palesztinoknak” a béke.
Von der Leyen, Salis vagy Kaili akik tényleg bűnözők és sikkasztók sokkal jobban megérdemlik a sittet.
Solaris
2025-01-12 at 11:04
Felkészültem a veszteségre, ha mégis lecsuknák.
Lapozzunk.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2025-01-12 at 11:03
@GJ2025-01-12 at 09:16
A hangvétel kissé erös,de amit mond, az tökéletesen igaz.
Tivadar
2025-01-12 at 10:29
Érdekes arrol nem beszél senki , hogy még most is minden éjjel rakéta eső zúdul Jeruzsálembe!
Az izraeli hadsereg addíg nem állhat le, önvédelemből, amíg a rakétázás meg nem szűnik!
Ezt az EU-nak is tudni kellene, nem pedig a Hamaszt támogatni.
Bàstya elvtàrs
2025-01-12 at 10:25
Lengyelorszàgban amiota tusk a miniszterelnök – az eu szerint – minden rendben van. A jogàllamisàg is kitünö lett hirtelen.
Ugyanakkor rémisztö hirek érkeznek onnan: meg akarjàk szüntetni a gyonàst gyermekeknek, folyamatosan tàmadjàk a keresztény egyhàzat, papokat, egyhàzi vezetöket csuknak börtönbe, csak azért mert az elözö kormànytol tàmogatàsokat kaptak!
Szoval lassan – lassan sztàlini idöket hoznak vissza.
De az eu szerint minden kiràly…
Kell még valamit mondanom, Ildiko?
Királytigris
2025-01-12 at 10:23
Tényleg érdekes ez a történelem. Csak kapkodom a fejem…
Most az van napirenden Brüsszelben, hogy a rabok, és felszabadítóik utódait akarják elfogni, nemzetközi bíróság elé állítani, és elítélni. Nürnberg II?
Visszanyal a fagyi? Vagy mi a túró történik itt?
bl
2025-01-12 at 10:11
@Ki a hős
Pontosan. Arról nem is beszélve, hogy az oroszok duplán hősök, hiszen nemcsak a fasiszták ölték őket, hanem a saját politikai tisztjeik is. Azok a katonák pedig akik meglátták a nyugatot, mind a Gulágon végezték, hogy nehogy véletlenül fellazítsák Sztálin diktatúráját. Az orosz nép szenvedése a XX. században határtalan volt. Minden tiszteletet megérdemelnek.
hozzaszolo
2025-01-12 at 10:09
Egyébként a palesztínok már elérték, hogy kivették a prosztatáját. Nem zet közi nyomásra.
hozzaszolo
2025-01-12 at 10:07
Egy ajánlás, hogy kell csinálni, az Unió Központi Bizottságának:
copy-space
A világháború után Argentínába szökött vatikáni útlevéllel. Itt a Moszad ügynökei elrabolták, 1960-ban. Elkábítva Izraelbe csempészték, a következő évben zsidó bíróság elé állították, halálra ítélték és 1962-ben felakasztották. Hamvait a Földközi-tengerbe szórták.
Ki a hős
2025-01-12 at 09:44
Felszabadulás ünnepén mondjanak köszönetet a felszabadítóknak.
Auschwitz Németország kezdeményezésére jött létre, amihez a mai Lengyelországhoz tartozó tartomány adott helyet. Itt európai embereket pusztítottak és mindenki tudja, hogy ennek ki vetett véget.
Illene az ő sírjaikra is egy szál virág, legalább a felszabadítás 80. évfordulóján.
ViAM
2025-01-12 at 09:23
Csak nem a kis ripacs szeretne Netanjahu helyére ülni?!
GJ
2025-01-12 at 09:16
Igazi Sas Kabaré!
A radikális muszlimok lassan elélveznek azon, ahogyan a két zsidó hálózat szívatja egymást.