A Los Angeles-i tűzvész okait fejtegetni felesleges, a legvalószínűbb forgatókönyv úgyis az, hogy a hollywoodi sátánistáknak most bejött az ördögidézés. Azzal azonban érdemes foglalkozni, hogy miért nem tudták a hatóságok kezelni a helyzetet, mérsékelni a károkat, pedig ők mindent megtettek: felépítették a legdiverzebb tűzoltóságot, naponta tartottak integritás-tréningeket a gyakorlatok helyett és keményen dolgoztak azon, hogy minél kevesebb fehér férfi maradjon az állományban, a felszerelésüket meg elküldték Ukrajnába.
Megkérdezték a Los Angeles-i tűzoltóság főparancsnokát arról, hogy mégis mi vezetett a város történetének legnagyobb tűzvészéhez, és hölgy rendkívül gyönyörű választ adott, tekintsék meg alább:
A főnökasszony ugyanis egy hosszú, elkenős szósalátában kifejtette, hogy ők aztán mindent megtettek, de mivel nem politikus, így neki nem kell tudnia, hogy hogyan kerül víz a tározókba, amivel esetleg el lehet oltani a tüzet. Mivel nem politikus, csak tűzoltó, így ez teljesen érthető, ahogy a Pusztító című klasszikus filmben elhangzik:
Mi rendőrtisztek vagyunk, nem képeztek ki minket erőszakra.
Egyébként az a film is Los Angelesben játszódik, egy nagyon liberális jövőben, gratulálunk, a progresszívek megint lenyúltak egy forgatókönyvet. Érdemes egyébként megnézni a hozzászólásokat a videó alatt, az internet népe ugyanis darabokra szedte a libsi magyarázkodást:
Minden idők lediverzebb és leginkluzívabb tűzvésze
– írják, de van, aki azt teszi szóvá:
Tavaly azt mondta, az a prioritás, hogy nőket alkalmazzanak. Az nem prioritás, hogy tüzet oltsanak. Szavazók figyelem!
Illetve itt van még az egyik kedvencünk:
Nos… a legjobb tűzoltóság a világon most hagyta leégni a városát
Fotó: ABC
Futó Tűz
2025-01-11 at 12:44
Hollywood filmet tervez készíteni Putyinról, és már lángokban is áll az egész környék.
Piro Manó
2025-01-11 at 12:32
A tűzhöz az kell, hogy jó sok tüzelőanyagot halmozzanak fel az eszetlen környezetvédelem jegyében. Míg régen arrafelő gyakori kis futótüzek voltak jellemzőek, ami rendszeresen ritkította a növényzetet, manapság a kis tüzeket könnyen megfékezik, és ahogy nő a növényzet, halmozódik a tüzelőanyag, ami persze előbb-utóbb lángra kap. Ma már ritkábban vannak tüzek, de azok nagyobbak. Ha igazi szakemberek próbálnák oltani, akkor is probléma lenne.
kiegészítő
2025-01-11 at 12:24
Turán Eszter filmproducer, aki Los Angelesben él, tegnap az ATV-ben elmondott pár érdekes dolgot.
1. A tűz különböző pontokon lobbant fel. Úgy mondta: „Mintha egyszer csak a Budai-hegységben lenne tűz, majd utána Csepelen törne ki.”
2. A közelmúltban 17 millió dollárral megvágták a helyi tűzoltóság költségvetését.
3. Furcsa módon nincs elég víz a víztározókban.
4. Nagyon sok porig égett ház lakásbiztosításából pár hónappal ezelőtt kivették a tűzkárra vonatkozó határozatot.
5. Kaliforniából nemrég egy rakás biztosítótársaság kivonult.
A szándékosság és tervezettség tehát elég világos.
Ehhez képest mit ír a globalista 444?
Hogy a klímaváltozás van a tűz mögött. Hogyne, főleg hogy éppen január van.
A klímaváltozás megállításának legjobb módja, ha kikapcsolod a médiát.
Nagy Péter
2025-01-11 at 12:24
Hazudsz Próféta! Biztos nem ezt mondta. De ez nem meglepő, hisz neo-bolsevik szar vagy…csak ennyit tudtok.
Nagy Péter
2025-01-11 at 12:23
Burn Hollywood, burn! (Public Enemy slugger cím a 90-es évek elejéről) A pokol tüze emészti őket!
Belpesti Próféta
2025-01-11 at 11:48
A kórházakat érintő kérdésekre Scmidt Mária pont ezt válaszolta.