Pesti Srácok

Miről tárgyalhatott titokban Karácsony és Bajnai?

null

Elsősorban üzleti, de politikai célja is lehetett Karácsony Gergely és Bajnai Gordon találkozójának – vélekedett Kiszelly Zoltán politológus arról, hogy néhány nappal megválasztása után az új főpolgármester titokban egyeztetett a megszorításairól elhíresült volt miniszterelnökkel. Csupán néhány nappal főpolgármesterré választása után Karácsony Gergely máris sort kerített Bajnai Gordonnal való találkozójára egy XII. kerületi étterem hátsó, csendes kerthelyiségében – értesült a Magyar Nemzet. Arról nem tudni, hogy Karácsony és a megszorításairól elhíresült volt miniszterelnök miről egyeztetett, az viszont biztos, hogy a találkozóról semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak; még saját közösségi oldalukon sem ejtettek róla szót.

Feltűnő, hogy noha a légyottról a Magyar Nemzet Online szombaton fényképpel számolt be, az a balliberális média érdeklődését nem keltette fel, ami kifejezetten különös annak fényében, hogy máskor Karácsony és Bajnai bármilyen jelentéktelen megnyilvánulásáról sietve hírt adtak. Utóbbit pedig amúgy is előszeretettel szerepeltetik szakértő politikusként, és nemrég még könyvet is írtak róla Frontsebészet címmel.

– mondta a lapnak Kiszelly Zoltán, aki szerint a titkos egyeztetés igencsak messze áll a Karácsony által hangoztatott transzparenciától, attól, hogy nem „hátsó szobákban” születnek döntések. A politológus emlékeztetett: Karácsony megválasztása után Demszky Gábor azonnal azt tanácsolta neki, hogy a kormány „megkerülésének” érdekében a nemzetközi pénzintézetekhez forduljon hitelért, újra vegye fel a kapcsolatot a Világbankkal, az Európai Beruházási Bankkal, illetve meg kellene teremtenie azt a lehetőséget, hogy egyes beruházásokhoz a főváros közvetlenül kaphasson európai uniós forrásokat. Kiszelly ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta az is, hogy a titkos találkozónak politikai célja volt. Emlékeztetett: Bajnai Gordon még 2014 előtt, az Együtt vezetőjeként „ellenséges felvásárlással” próbált egy országgyűlési frakciót szerezni magának az LMP átvételével. Ezt az akkor még LMP-s Karácsony Gergelyéknek kellett volna véghezvinniük, ám a tagság ellenállt a hatalomátvételi kísérletnek. Így végül Karácsonyék szorultak ki a pártból, és ezért hozták létre a Párbeszédet, amely aztán szövetséget kötött az Együtt-tel. Kiszelly Zoltán szerint miközben az MSZP és a DK egymással vetekszik az ellenzék vezető szerepéért, Bajnai újra próbálkozhat az „ellenséges felvásárlással”, amelynek célpontja most Karácsony pártja, a Párbeszéd, a végső cél pedig egy új „projektpárt” lehet, amelyben Hadházy Ákos és Szél Bernadett is szerepet kaphat.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még