Az MSZP szerint nem legitim az alaptörvény megváltoztatása, Orbán Viktor és a Fidesz egy érvénytelen népszavazás alapján nem hozhat olyan döntést, amely csaknem 10 millió ember jövőjét befolyásolja.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője ezt Orbán Viktor miniszterelnök szavaira reagálva közölte. A miniszterelnök korábban sajtótájékoztatón azt mondta, az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel a többi közt az, hogy tilos a csoportos betelepítés Magyarországra, az csak egyéni kérelmek alapján történhet.
Az MSZP szerint ehhez sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem kapta meg a választók többségének felhatalmazását, mivel 5 millió ember úgy döntött, hogy nem vesz részt a Fidesz által rendezett népszavazáson.
A frakcióvezető közleményében úgy fogalmazott: a diktátorok útjára lép Orbán Viktor és a Fidesz, ha kizárólag a szavazáson résztvevő kisebbség álláspontját veszi figyelembe. A Fidesz nem tekintheti semmisnek, hogy az otthon maradók is véleményt nyilvánítottak, méghozzá épp a távollétükkel – írta Tóth Bertalan.
Forrás: MTI, fotó: pecsma.hu
khm
2016-10-05 at 15:21
Szerintem,meg igenis lehet.
Márpedig a parlamenti többség kétharmados szavazatával.
Aladin
2016-10-05 at 06:18
Toth, hát pont te fogod megmondani azzal a kis rövid agyaddal, hogy mit tegyen a kormány. Az ötmillió szavazohoz adjatok még hozzá vagy 10 milliot akik már meghaltak, akkor már 15 millioan vagytok. Kapaszkodtok a szarkötélbe csak az a baj, hogy mindenütt elszakad.
tomi
2016-10-04 at 21:01
Az lenne a kérdésem, hogy akkor Brüsszel migránsokkal kapcsolatos intézkedései legitimek? Mert ott nemhogy érvényes, de semmilyen népszavazás nem volt, ami felhatalmazta őket bármire is!
Matyko-X
2016-10-04 at 20:25
Ez az (M)SzP káder is egy buta fazon. Nyugodtan hivatkozhatna a szavazáson szintén meg nem jelenő Marslakók tízmillióira is. Akikhez képest minden eltörpül. Különösen ennek a tót atyafinak az esze.
Tango47
2016-10-04 at 18:37
Akkor legitim egy alkotmánymódosítás, ha meg van hozzá a szükséges többség. Ez ilyen egyszerű.