Pesti Srácok

Nagy István: Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani

Nagy István: Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani

Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton, Hortobágyon, a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.

Nagy István hozzátette: az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Nagy István. Az agrárminiszter üdvözölte a pásztorok utánpótlását adó bojtárokat, akik bár választhattak volna könnyebb pályát, szabadabbat, a természethez közelebb lévőt azonban szavai szerint bizonyosan nem.

– jegyezte meg Nagy István.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. igazgatója emlékeztetett arra, hogy a hagyományos pünkösdi rendezvényüket, csakúgy, mint a kihajtási ünnepet és a lovas napokat az idén nem tarthatták meg a járványhelyzet miatt. Az összetartásra, összefogásra azonban szükség van, ezért úgy döntöttek, hogy most ősszel mégis megtartják a gulyásversenyt és pásztortalálkozót, amelyre az ország minden területéről érkeztek résztvevők a Hortobágyra. A pusztai állatparkban pénteken és szombaton tíz felnőtt és kilenc bojtár gulyáspáros méri össze szakmai tudását, mesterségük fogásait. A rendezvény szervezői, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a gulyások és a magyar szürkemarha ünnepén a rideg állattartásban élő állatokat vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat és napi feladataikat kívánják bemutatni a nagyközönség számára – hangzott el a megnyitón.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.