![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/07/K_EPA20230719125-1000x600.jpg)
Elfogadhatatlan az Ukrajnával szomszédos uniós országok számára az ukrán gabonafélék uniós behozatali tilalmának feloldására vonatkozóan a szeptember 15-ig tartó határidő – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szerdán, Varsóban.
Az öt ország agrárminiszterének tárgyalását követő sajtóértekezleten Nagy István közölte: megállapodást írtak alá, amely “jelzi, hogy Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Románia és Szlovákia továbbra is együttműködik az ukrán gabonaügyben”.
Elfogadhatatlan számunkra a szeptember 15-i határidő
– jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta: ha az Európai Unió (EU) nem hosszabbítja meg legalább december 21-ig ezt a határidőt, Magyarország “minden eszközével megvédi a magyar gazdákat”.
Minden eszközt be fogunk vetni annak érdekében, hogy a magyar gazdák ne szenvedjenek további nagyon súlyos gazdasági terheket
– tette hozzá. Nagy István elmondása szerint a találkozón megállapodtak abban is, hogy a piaci zavarokat okozó egyéb mezőgazdasági termékek esetében támogatják egymást azokat a kivételezéseket illetően, amelyek “a gazdaság túléléséhez, a gazdák problémáinak kezeléséhez tudnak hozzájárulni”.
Uniós szinten az öt ország olyan közös európai szolidaritást szeretne kidolgozni, amely azt segítené, hogy az Ukrajnából származó termékek eljuthassanak a harmadik országokba, ahol a rászorulók nagyon várják őket
– mondta el a miniszter. Aláhúzta:
Az öt ország közös fellépése “nem Ukrajna ellen, nem ukrán gazdák ellen irányul”, hanem azért van rá szükség, hogy megvédjék a saját gazdáikat.
Fontosnak nevezte azon zavarok kiküszöbölését, amelyek a szolidaritási folyosók működésében jelentek meg.
Hiszen nem lehet az, hogy a drága szárazföldi szállítás miatt a gabona a határ menti országokban ragadjon le
– jegyezte meg.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/07/K_EPA20230719124-600x400.jpg)
Résztvevők az Ukrajnával szomszédos országok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozásán Varsóban 2023. július 19-én. (B-j) Ryszard Bartosik lengyel mezőgazdasági államtitkár, Florin-Ionut Barbu román mezőgazdasági miniszter, Nagy István agrárminiszter, Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Jozef Bíres szlovák mezőgazdasági miniszter és Margarita Ganeva, Bulgária lengyelországi nagykövete. Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Moldova és Bulgária agrártárcája közös fellépést sürget az ukrán gabona szeptember 15-én hatályát vesztő uniós behozatali tilalmának meghosszabbítása érdekében. Fotó: MTI/EPA-PAP/Albert Zawada
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki részt vett a találkozón, szintén nyomatékosította: Lengyelország szeptember 15-én nem nyitja meg határait az ukrán gabonafélék számára, továbbra is csak ezek tranzitját teszi majd lehetővé.
Vagy az Európai Bizottság beleegyezik a tilalom meghosszabbításáról szóló szabályok kidolgozására, vagy magunk tesszük meg azt, akár egyoldalúan, akár más országokkal együttműködve
– nyomatékosította a lengyel kormányfő.
Kemények leszünk, határozottak leszünk, védeni fogjuk a lengyel gazdákat
– fogalmazott. Kilátásba helyezte: Varsó fellép akkor is, amennyiben más mezőgazdasági termékek esetében észlelne destabilizációs jeleket.
A lengyel kormány álláspontja az, hogy megakadályozni, módosítani vagy kompenzálni kell mindent, ami árt a lengyel mezőgazdaságnak
– erősítette meg Morawiecki.
Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter olyan jogi és infrastrukturális mechanizmusok kidolgozására szólította fel az EU-t, amelyek “hosszú éveken át fognak működni”, mivel ukrán, valamint moldovai termékekkel is “hosszabb ideig lesz dolgunk”. A szerdán aláírt agrárminiszteri megállapodásról Telus elmondta: a dokumentum azt a közös állásfoglalást is tartalmazza, hogy az öt frontország “erőteljesen nyitott a tranzit ügyére”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Albert Zawada
Facebook
Twitter
YouTube
RSS