A főváros vezetése elkötelezett amellett, hogy a jelenlegi belvárosi “autópályák” helyett újjáéledő sugárutak legyenek Budapesten, ezért a városlakók, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit szem előtt tartva újítják meg a Váci utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Üllői utat – jelentette be a főpolgármester pénteken Budapesten. Ez azt jelenti, hogy aluljáró helyett zebrák lesznek, a buszsávokból kerékpárút lesz, több felüljárót pedig lebontanak a tervek szerint. A káosz garantált, a végeredmény kérdéses.
Online is követhető sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely elmondta: lassan befejeződik a 3-as metró felújítása, és szeretnék kihasználni az átépítés nyújtotta “történelmi” lehetőséget, ezért a kerületekkel, szakmai szervezetekkel egyeztetve kidolgozták az érintett városrészek fejlesztésének koncepcióját. Közölte, a cél az, hogy a jelenleg “városi autópályaként” működő utak közlekedési jelentősége megmaradjon, miközben a minőségi élettér kialakításával “visszatérjen az élet” az utcákra.
Aluljáró helyett zebra
A főpolgármester elmondta, a fejlesztéseket európai uniós forrásból – több ütemben – 2030-ig szeretnék megvalósítani. Hozzátette, a fejlesztés része, hogy az érintett utakon új gyalogátkelőket alakítanak ki, mert “nem lehet az aluljárókba száműzni az embereket”.
Kerékpársáv lesz a buszsávból
Megjegyezte: a metrópótláshoz kialakított buszsávok révén csökkent a belvároson átmenő forgalom, a város alkalmazkodott ehhez, de ha visszaadnák ezeket a sávokat az autósoknak, akkor a forgalom a jelenlegi duplájára nőne. Ezért uniós forrásból ott, ahol lehet, kerékpársávvá alakítják ezeket a buszsávokat, így a Váci úton kifelé a Dózsa György útig, az Üllői úton pedig a Kálvin tér és a Népliget között.
A tervek között szerepel, hogy ahol lehet, a dízelbuszokat trolibusszal váltják ki, a 9-es buszt Kőbánya-városközpontig meghosszabbított 72-es trolibusz váltaná ki. Szándékuk a zöldterületek növelése is a fővárosban, ennek részeként újul meg a Városháza park.
Felüljáróbontásba kezdenek
A főpolgármester közölte: abban nincs politikai vita, hogy a népligeti és a Nyugati téri felüljáróra hosszú távon nincs szükség, azok rontják a városképet, rossz műszaki állapotban vannak, és olyan forgalmat hoznak létre, amit a belváros nem tud levezetni. A tervek szerint ezeket 2026 után elbontják.
Karácsony Gergely elmondta azt is, tervezik a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos visszaépítését, és a villamosok összekötését a Lehel tértől a Deák térig, így Újpesttől a XI. kerületig fonódó villamoshálózatot lehetne létrehozni a pesti oldalon, olyan átszállási lehetőségekkel, amelyek sok százezer ember életét könnyítenék meg.
Kiemelte: ez egy olyan jövőkép, amely minden budapesti érdekét szolgálja, egyben visszaadja a 150 éves Budapest méltóságát, “ahol nem az autópályák találkoznak, hanem az emberek találkoznak”.
Megjegyezte, a cél az, hogy – ahogyan a Blaha Lujza téren a felújítás után – visszaköltözzön az élet oda, ahonnan az elmúlt évtizedek hibás döntéseivel száműzték.
A belső kerületek tervét is ismertették
Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Terézváros polgármestere a VI. kerületet érintő fejlesztésekről szólva ismertette: tervezik a Nyugati tér és környékének “feltámasztását”, a többi között gyalogosátkelők építésével, a felüljáró elbontását, az aluljáró megújítását. A Nyugati pályaudvar és a Váci út közötti, jelenleg buszvégállomásként használt tér helyén parkot alakítanának ki, a Ferdinánd híd és az Eiffel tér közötti rozsdaövezetben pedig létrehoznák a Podmaniczky parkot.
Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Erzsébetváros polgármestere a VII. kerületről elmondta: hozzákezdtek a forgalomcsillapításhoz, korlátozzák az átmenő forgalmat a tisztább levegőjű, élhető kerületért. Felújítják a Klauzál teret, és duplájára növelik a téren a zöldfelület arányát.
Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Józsefváros polgármestere azt mondta, a VIII. kerületben megkezdték a forgalomcsökkentést, fizetőssé tették a parkolást. A fejlesztések nyomán kis park létesül a Klinikák metrómegállónál, növelve a kerület kevés zöldfelületeit, az Üllői út környékén pedig tisztább lesz a levegő, és szeretnék, ha a 9-es buszt trolibusz váltaná ki. Kiemelte: a metrófelújítás miatt a 72-es trolibusz az Orczy térig, a 83-as pedig a Népligetig járt, és “elképesztő sikerük van” ezeknek a járatoknak.
Reiner Roland, Ferencváros alpolgármestere a IX. kerületet érintő fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, radikálisan át fog alakulni az Üllői út képe a Határ út és a Kálvin tér között, a Pöttyös utcai és az Ecseri úti metrómegállónál zöldebb, rendezettebb teret hoznak létre, és biztonságos kerékpársávot alakítanak ki az út egy szakaszán. A népligeti felüljáróról azt mondta, annak elbontása “reális és kívánatos alternatíva”.
Forrás: MTI, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS