Nem fizette rendesen munkabérüket, valamint meg is fenyegette őket – állította a jobbikos Bíró László több egykori alkalmazottja, akik a Hír TV Informátor című műsorában beszéltek a történtekről. Bíró az ügyben feltett kérdésekre nem kívánt válaszolni. A baloldali összefogás tiszaújvárosi jelöltje korábban több céget is működtetett: az egyik vállalkozása hat éve megvásárolt egy varrodát Csernelyen, amelyre tanúk szerint az adóhatóság is lecsapott.
A Hír TV utánajárt Bíró László gyanús üzleti ügyeinek, a jobbikos politikus a tanúk szerint lelövéssel fenyegette egykori alkalmazottait, akiknek egyes esetekben a mai napig nem fizette ki munkájuk ellenértékét – szemlézte a tévériportot a Magyar Nemzet.
Ismert: Bíró László az ellenzéki összefogás jelöltje az októberi tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson. A jobbikos politikus eddig legfőképpen a botrányaival került a közfigyelem fókuszába, rasszista, antiszemita kijelentéseit több alkalommal is bemutatta az országos sajtó. Bíró Budapestet Judapestnek nevezte, külföldi haszid zsidókra utalva “tetűcsúzdásokról” értekezett, a cigánysággal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a Sztojkáktól is meg kell védeni az országot. Pártja az utóbbi harminc évben példátlan hanyagságról tett tanúbizonyságot: a Bírót eredetileg jelölni szándékozó Jobbik Magyarországért Mozgalom nem lesz jelölőszervezetként feltüntetve a szavazólapon, ugyanis a párt 2020 januárjában megválasztott vezetői a határidőig nem regisztrálták magukat a civil szervezetek bírósági adatbázisában, mint a párt vezető tisztségviselői. A regisztráció hiányában a Jobbik nem léphet fel jelölőszervezetként, azonban a politikus elindulhat a választáson a baloldali összefogás többi pártjának támogatásával.
Bíró László jelenleg többek között azzal kampányol, hogy tisztességes munkáért tisztességes bért és munkakörülményeket követel a választókerületében, a Hír TV riportjából azonban az derült ki, hogy amit mástól elvár, azt épp saját maga nem tudta teljesíteni. Bíró 2014 júliusától vezette az azóta már nem üzemelő csernelyi varrodát, amely cége, a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet tulajdonába került. A varroda egykori dolgozói azért fordultak a Hír TV-hez történetükkel, mert többen sosem kapták meg jogos járandóságukat. A volt alkalmazottak arcát nem lehet látni a riportban, hangjukat eltorzították, mert félnek a képviselő haragjától. Az egyik munkavállaló ötvenegyezer, míg egy másik háromszázötvenezer forintnyi kifizetetlen munkabérről számolt be, ám a jelek szerint nemcsak a munkavállalóival nem volt korrekt Bíró László. A politikustól egy vállalkozó, M. J. vette át az üzem irányítását, akinek a cégadatbázis szerint kilenc kényszertörlés alatt lévő cége van, vagyis az üzletember egy egyszemélyes cégtemető. Egy volt munkavállaló arról is beszámolt az Informátornak, hogy a varrodai eszközöket 2015–2016-ban egy tizenötmillió forintos NAV-tartozás miatt leltározták úgy, hogy azok nem voltak a Hegyalja-Mix tulajdonában. Az értékesebb gépeket Bíró egy ismerősének adta el – állította a tanú, aki hozzátette: a sokat érő gépek egy másik cég, a Sibillo Kft. tulajdonában voltak.
Ha valaki ellenem beszél, az vigyázzon, mert vadászember vagyok, és ha ilyet hallok, akkor hozom a puskámat és az illető menekülhet
– idézte fel egy tanú Bíró László szavait egy varrodai dolgozó a kifizetetlen munkabérek kapcsán. Egyik alkalommal a dolgozók elégedetlenek voltak, mert nem hozott munkát, nem vett alapvető dolgokat, kiállt a varroda közepére, és azt mondta, hogy amennyiben az ő neve még egyszer elhangzik, lelövöldöz itt mindenkit – mondta az események fültanúja. A beszámolók szerint a fenyegetések a fizetések elmaradása miatti viták során hangzottak el.
A Hír TV kereste Bíró Lászlót is, akitől azt kérdezték, hogy van-e fegyvere, illetve hogy miért fenyegette meg a csernelyi varrónőket. A politikus letagadta, hogy lenne fegyvere.
Milyen puskám lenne nekem, jó napot kívánok?!
– kérdezett vissza Bíró, majd pedig a kérdésekkel a Jobbik sajtóosztályához irányította a riportert.
Antiszemita megnyilvánulások, fenyegetőzés, gyanús cégügyletek és a munkavállalók béreinek visszatartása. A balliberális ellenzék, úgy tűnik, most is megtalálta az összefogás ideális jelöltjét – zárult a Hír TV riportja.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS