Pesti Srácok

„Nem ilyen Európát akarunk!” - Brüsszelbe indultak az olasz gazdák

„Nem ilyen Európát akarunk!” - Brüsszelbe indultak az olasz gazdák

Több mint ezer olasz mezőgazdasági termelő és állattenyésztő indult el Brüsszelbe az európai unió agrárpolitikája elleni tüntetésre, és traktoraikkal készek bevonulni Róma városába is - jelentették be szerdán a szervezők.

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő rendkívüli csúcstalálkozójával egy időben kezdődik a "Nem ilyen Európát akarunk" nevű demonstráció, amelyre több mint ezren indultak el a különböző olaszországi mezőgazdasági térségekből A tüntetést Ettore Prandini, a Coldiretti termelői szövetség elnöke hirdette meg.

-hangoztatta Prandini. Hozzátette, nem csak az ukrajnai háború, hanem a közös európai agrárpolitika is válságba sodorja az ágazatban dolgozókat. Egyebek között azt a rendelkezést említette, amely előírja, hogy a termőföldek négy százalékát bevetetlenül kell hagyni.

PestiSracok facebook image

-fejtette ki az 1,6 milliós tagságával a legnagyobb olasz agrárszervezetnek számító Coldiretti elnöke. Ettore Prandini szerint az EU-nak a forrásokat a nemzeti mezőgazdaságok szuverenitásra és az élelmiszerbiztonságra kell fordítania a pandémia, majd a háború következményei miatt, melyek rámutattak az európai agrárpolitika "teljes mértékű gyengeségére". A brüsszeli tüntetésre indult torinói gazdákat vezető Bruno Mecca Cici úgy nyilatkozott, muszáj részt venni a mozgósításban, mivel a vidék élete forog veszélyben:

A január 19. óta mindennapossá vált gazdatüntetések az olasz városokba vezető sztrádák és országutak mentén folytatódnak. A legnagyobb méretű demonstráció kedd óta a Milánó bejárataként ismert Melagnanóban zajlik, ahol több száz traktor sorakozott fel. "A jövőt műveljük remény nélkül" - olvasható a traktorokra tűzött táblákon, amelyek a mesterséges hústermékek ellen, a nemzeti termékek mellett is szólnak. Az Agrár Felszabadulás nevű mozgalom vezetője, Filippo Goglio elmondta, hogy nem a kormány ellen, hanem Olaszországért tüntetnek, és ha nem kapnak kielégítő választ Brüsszeltől, készen állnak traktoraikkal bevonulni Rómába. Eddig a hatóságok nem engedélyezték a traktoroknak a városokba való behajtást. A gazdatüntetések jelképe az olasz zászló díszítette traktor lett, de a milánói tiltakozókat egy ötmázsás tehén is kíséri, akit Ercolina 2-nek neveztek el. Elődje, Ercolina 1 volt a jelképe a 2009-es tiltakozáshullámnak, amikor az olasz gazdák az európai tejkvóták ellen tüntetve több millió liter tejet öntöttek el az utakra, melyeket trágyával is betemettek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.