Pesti Srácok

Nem történt túszejtés a budai iskolában, csupán pár percig nem engedte ki a diák a tanárát a szobából

Nem történt túszejtés a budai iskolában, csupán pár percig nem engedte ki a diák a tanárát a szobából

Mint ahogyan arról korábban portálunk is beszámolt, egy állítólag arab származású diák túszul ejtette több tanárát egy budai iskolában, a szülők elmondása szerint pedig azzal is fenyegetőzött, hogy fejbe lő valakit. Most kiderült, hogy a diák felhúzta magát, mert a tanára felvette a kettőjük között zajló beszélgetést, ezért pár percig nem engedte ki a szobából. A rendőrök kihallgatták és házkutatást is tartottak a fiúnál, de nem találtak bűncselekményre utaló eszközt.

Tegnap számoltunk be róla, hogy két tanárát és az iskola igazgatóját ejtette túszul egy, a szülők elmondása szerint arab származású diák egy budai középiskolában. Lapinformációk szerint a tinédzser azzal is fenyegetőzött, hogy fejbe lő valakit. Több szülő nem meri azóta iskolába engedni a gyerekét, a rendőrség pedig személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a diákot.

A rendőrség most közleményben tisztázta a történteket és mint írják:

PestiSracok facebook image

A diákot személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a fiú a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Lakásán a nyomozók kutatást tartottak, bűncselekményre utaló eszközt nem találtak. Az eset összes körülményének feltárása a folyamatban lévő büntetőeljárás feladata, a gyanúsított szabadlábon védekezhet -írja a police. hu

Forrás: police.hu, fotó: HírTV

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.