Pesti Srácok

Nem vétkes a sofőr, ha a vele egy irányba haladó biciklis váratlanul elé kanyarodik

Nem vétkes a sofőr, ha a vele egy irányba haladó biciklis váratlanul elé kanyarodik

A Kúria határozata alapján nem vétkes a sofőr, ha a vele egy irányba haladó kerékpáros váratlanul elé kanyarodik. Az indoklás szerint ugyanis ezzel a kerékpáros megsérti azt a közlekedési szabályt, amely szerint aki járművel irányt változtat, köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. Mint írják: ha ebben a helyzetben a terhelt minimális (2,5 másodperc) késedelemmel nem észleli a sértett elé kanyarodását, de észlelési késedelem nélkül is elütötte volna a sértettet, cselekménye nem bűncselekmény, nem valósítja meg a közúti baleset okozásának vétségét.

Egy közlekedési baleset miatt indított per ítéletében a Kúria felhívja a figyelmet arra, hogy a kerékpárosoknak is be kell tartani a KRESZ szabályait, különös tekintettel annak 29. § (1) bekezdését, amely szerint aki járművel irányt változtat, köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. Az adott esetben egy kerékpárost gázoló sofőr ellen indult eljárás, az autós elé ugyanis hirtelen, jelzés nélkül kanyarodott ki a kerékpáros. Az irányadó tényállás alapján az volt megállapítható, hogy a sértett váratlan balra kanyarodása folytán kialakult közlekedési helyzetben – függetlenül attól, hogy 2,5 másodperc észlelési késedelme állapítható meg – a terhelt az általánosan és így tőle is elvárható intenzív fékezés mellett sem háríthatta el – minden kétséget kizáróan – a sértettel való ütközést, a baleset bekövetkezését. A Kúria szerint a sértett közlekedési szabályszegése idézte elő a közvetlen baleseti veszélyhelyzetet és indította el a balesethez vezető okfolyamatot. A terhelt felelőssége a baleset el nem hárításában nem állapítható meg, így tette nem bűncselekmény - olvasható a Kúria közleményében.

Forrás: PestiSrácok.hu; Fotó: Magyar Mentőmotor Alapítvány

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.