Pesti Srácok

Nesze semmi, fogd meg jól – Új köntösben az ukrán kisebbségi törvény, de a lényeg változatlan

Nesze semmi, fogd meg jól – Új köntösben az ukrán kisebbségi törvény, de a lényeg változatlan

Hangzatos szavak, lényegtelen változás. A jelek szerint nem számíthatunk sok jóra a nemzeti kisebbségekre vonatkozó, Kijev által módosított törvénytervezettől. Bár az új rendelkezés névleg visszaadja a nemzetiségek korábban megvont jogait, lényegében nem változott a tartalom, így a kárpátaljai magyarok változatlanul a prés alatt maradnak.

Amint a Magyar Nemzet emlékeztet, a hét elején új törvényt fogadott el az ukrán parlament a nemzeti kisebbségekről, ezzel egy időben pedig – a magyar távirati iroda által is szemlézett Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint – hatályon kívül helyezte a korábbit. A hivatalos tájékoztatás szerint az előterjesztés rögzíti a „nemzeti kisebbségek (közösségek)” fogalmát, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait és kötelezettségeit, képviselőinek jogait és az azok érvényesítését szolgáló állami politika sajátosságait, valamint a központi végrehajtó szerv hatásköreit a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelme terén.

A magyar kormány és a kárpátaljai magyar kisebbség szervezetei évek óta sürgették Kijevet, hogy rendezze az ukrajnai kisebbségek védelmét garantáló jogszabályt, tekintve, hogy a 2018-ban elfogadott oktatási törvény nyelvi cikkelye, valamint az ukrán mint államnyelv működéséről szóló 2019-es jogszabály, közismertebb nevén a nyelvtörvény egyaránt csorbította az Ukrajnában élő kisebbségek jogait. Egyebek mellett a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó nyelvtörvény volt a fő oka annak is, hogy a magyar kormány eddig nem járult hozzá Ukrajna NATO-csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséhez. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november végén, a NATO-külügyminiszterek bukaresti találkozóján úgy fogalmazott:

Az ukrán parlament által kedden elfogadott törvény kapcsán a Magyar Nemzet megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), változott-e a magyar álláspont az ügyben. Érdeklődésükre Paczolay Máté külügyi szóvivő tudatta: a hatályon kívül helyezést követően az ukrán parlament új törvényt fogadott el a kisebbségekre vonatkozóan, így gyakorlatilag csupán a törvény neve változott, annak tartalma lényegében nem.

– emelte ki a külügyi szóvivő. Paczolay Máté kitért arra is: a törvény továbbra sem biztosítja a nemzeti kisebbségek képviselői számára a politikai képviselethez való jogot, és nem rendelkezik a helyi politikában vagy közigazgatásban való képviselet lehetőségeiről.

– húzta alá.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Kárpátalja.ma

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.